Híreink

Szegedi Híd

a neve a szegedi ifjúság lapjának. A híd szimbólum. A híd felekezeteket, közösségeket, embereket, társadalmi osztályokat, népeket köt össze, a híd önzetlenül szolgál: úgy szolgálja az embereket, mint ahogyan a legenda Szent Kristófról mondja: a híd a maga lábán álló, magától akarja az embereket szolgálni, nem ugródeszkája, vagy szekeréhez kötött lova senkinek. A híd bátor, nagy mélységek fölött feszül, nagy erővel. A híd nagyvonalú, égre néz és nagy mélységekbe tekint. A szegedi híd mélyen magyar talajból nőtt keménnyé: a szegedi híd magyar embereket hordoz a hátán, magyarokat szolgál. A szegedi híd Délvidéket köti össze a trianoni rommal. Ha átmégy Újszegedre márt a Bánátban vagy, s ezzel nagy szimbólummá növekszik: az egész Magyarországot köti össze a trianoni rommal. A szegedi hídról vertük le a magyar otthonokat támadó ellenséges repülőket.

Nagyurunk előtt

Főméltóságú Kormányzó Urunk előtt az alábbi hitvallást tette a M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem megnyitása alkalmából a Szegedi Egyetemi Ifjúság: „Az egyetemi ifjúság szól: köszönti az új otthonát, az új magyar egyetemet hittel, bizalommal, szeretettel. A laboratóriumi  és könyvtári munkák, a cserkésztáborok és a kárpátaljai harcok ifjúságának az az első mondanivalója a magyar történelem ötödik egyeteme számára, hogy keresztények vagyunk, és ez a kereszténység azt jelenti, hogy megtanultuk az evangéliumból Krisztus urunk szavát: „Aki a legkülönb akar lenni köztetek az szolgálja a többieket a legjobban.”[1] És magyarok vagyunk. Ez a magyarság azt jelenti, hogy megtanultuk Arany és Vörösmarthy szavát, és tudjuk, hogy „Ha minket is elfú a sors zivatara, nem lesz az Istennek több magyarja” és, hogy „Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt!” Igen: emberebb és különb magyarok akarunk lenni. A mai magyaroknál mindig különbek! Ezért kell nekünk a templom mellett ez a nagy magyar műhely, ahol az igazságot keressük, hogy az igazság szerint alakíthassuk magunkat és az egész magyar életet: ezért kell nekünk az egyetem!

 

[1] Mk 9, 35

Szent-Györgyi Albert: A SZEI-ről

Üdvözlöm a Szegedi Hidat, az ifjúság lelkének és a SZEI életének ezt az új megnyilatkozását. Ez a Szegedi Híd talán eljut majd az olyanokhoz is, akik az ifjúság iránt érdeklődnek, de a SzEI-t nem, vagy csak a hazug híreszteléseket ismerik. Ezért hadd mondjam el, hogy mi az a SzEI, és mi annak a célja.

            A SzEI célja, hogy kitöltsön egy nagy és eddig fájdalmasan tátongó nagy űrt az egyetemi ifjúság életében. A SZEI célja, hogy lehetővé tegye, hogy az egyetemen az ifjúság otthonát lelje, ott egy derűs diákélet keretében a hazának hasznos, felelősségtudó, tág lelkű és szellemű, alkotni és áldozni vágyó, öntudatos polgárává nőhessen. Amíg az egyetem csupán rideg tantermek és padok sora, amíg a tanárt a diáktól áthidalhatatlan szakadékként választja el a katedra lépcsője, addig az egyetem nem tud eleget tenni nemzetnevelő hivatásának, mert addig csak egy szakképesített szellemi proletariátust nevelhet. A SzEI maga is egy híd, híd a diák, tanára és egyeteme között, híd a diák és a felelősségtudó gazda és tágas élet és a hivatás között.

Halasy Nagy József: Az egység

Az egyetem latin neve az „universitas” valamiféle egység felé fordulásról beszél, mint ahogy az egyetem elnevezés (Dugonics András még „mindenség oskolájának” mondta), ez a mondvacsinált szó is ilyesfélét sejtet. Egészen stílszerű tehát, ha a fiatal Horthy Miklós Tudományegyetem az Egység valamilyen formájával lepte meg a magyar közéletet, s ha a tudományok egységét ebben a szakokra darabolt állapotban neki sem sikerült megőrizni és a karok kapcsolatát szellemi téren szorosabbá tenni, diákegység területén olyat alkotott, amellyel példát mutatott a társegyetemek ifjúsága számára. A szegedi hallgatóság lelkében meghallgatásra találtak az egyetem nagyszerű és az ifjúság sorosáért aggódó, meleg szívű Rector Magnificusának szavai, lelkesedéssel sorakozott fel mögötte, hogy a széthúzást és az egyéni ambíciókat feledve egységesen igyekezzen megszervezni a maga cselekvéseit, s egységes terv szerint formálja a maga életét. Ne higgyük, hogy ez kis dolog, amely mellett vállvonogatva lehet elmenni, mert ebben a kicsiny tényben nagy jövendő csírái rejlenek. Ha a a mai kezdet megerősödhet és teljes erővel kibontakozhat, nyomában az egész magyar egyetemi szellemi élet jobb irányba fordulása következhet be.

Keresztény és magyar

A Szegedi Egyetemi Ifjúság az egyetem megnyitóján hitet tett már kereszténysége és magyarsága mellett. Alapszabályunk első pontja (megalkottuk már a karácsonyi szünidőben: tehát még minden támadás előtt) így hangzik: „A SzEI az egyetemi ifjúság egység utáni vágyából megszületett hivatásrendi alapon megépített egyetemi ifjúsági szervezet. Feladatának tekinti a szegedi gondolat, a keresztény, magyar eszme szellemében  megindult nemzeti újjáépítési program vállalását.” S mert mi nem ragasztottuk ki ezt minden utcasarkon, és nem üvöltöttük torkunkszakadtából és féltéglával, melletverő hősiességgel, megrágalmaztak minket, hogy nem vagyunk keresztények és magyarok. Pedig éppen kereszténységünkből következett, hogy nem vertük nagydobra. Mi így tanultuk az evangéliumból: „Ne kürtölj magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban s az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek.”

Színjátszó társaság

Megkapó című ismertetők, írások, könyvek fekszenek a Szegedi Egyetemi Ifjúság színjátszó Társaságának hangulatos, színes, színpadi figurínekkel díszített próbatermének asztalán. Éles gót betűkkel rajzolt címek: R. Petch „Die Aufgabe  der Theaterwissenschaft”. O. Eberle: „Theaterwissenshaftliche Grundbegriffe”, H. Hermann „Über die Aufgaben  und Ziele eines theaterwessenschaftlichen Universitates-Instituts” , E. G. Craig „Plan for the Theatrical College”. De megtalálhatók ott a berlini, kölni, mücheni, prágai, leydeni, camnyi kiadványai is. Három vaskos füzet különösen megragadja az ember figyelmét: a Sorbonne, a firenzei egyetemi „teatre experimentale nationale” és a világhírű valei  egyetem színháztudományi fakultásainak rengeteg képanyagot feldolgozó ismertetői. 

Nyikos István: Tövisek és virágok az egység körül

„Hány szép feltétel és jóakarat némul el és némult már el, mely egyesüléssel s egyetértéssel vajmi szépet alkotna, s alkotott volna.”

(Széchenyi: Hitel)

Ahol tíz egyesület, ott tíz ellenük is. Ha ott netán győz az egyetakarás és a nagyotakarás, attól fogva egy egyesület lesz és egy elnök. A többi kilencnek csak annyi marad az elnökségből, hogy azt mondhatja: „Mi az elnökséget nem irigyelnök” (Pedig irigy, csak nem elnök, éppen arra irigy.) De az emberek olyan jók, hogy ha lehet, sem irigykedni, sem hazudni nem akarnak. Ezért a legtöbb helyen tíz egyesület van és tíz elnök. sőt még tíz díszelnök.

Fiatal barátaim

Baráti szívvel üdvözlöm a Szegedi Egyetemi Ifjúságot, és őszintém köszönöm a személyem irányában előlegezett bizalmat. Soha nem vágytam közszereplésre, nem is vállaltam eddig semmilyen formában. A fiatalság iránt érzett szeretetem és az, hogy akarásukkal azonosítom magamat, magyarázza álláspontom megváltoztatását. Hogy egymásban ne csalódjunk! Isten adja!

A Szegedi Híd a Szegedi Hídról

A Szegedi Hidat a Szegedi Egyetemi Ifjúság (SzEI) tagjai írják, és a szerkesztés és kiadás is a tagok munkája. A deáktagok írásain kívül azonban minden számban meghallgatjuk egy professzornak és egy országos mondanivalójú magyar embernek a szavát. Múlt számunkban Halasy-Nagy József professzor úr szólt, most pedig Koch Sándor professzor úr szólt hozzánk. Az országos mondanivalójú emberek közül múlt számunkban Tamási Áron , a mostaniban pedig P. Varga László cikkét és Erdélyi József versét közöljük.

Benke-Nagy Sándor: Csizma az egyetemen

A közelmúltban néhány erős kirohanást hallottunk a „paraszt-romantika” ellen, s ezen már nem is csodálkozunk. Inkább azon tűnődnénk el, ha ilyen ilyesféle jelenségeket nem is tapasztalnának, mert akkor arra kellene gondolnunk, hogy ismét vajúdtak a hegyek, de még csak egeret sem szültek. „Paraszt-romantikáról” beszélni ma, persze erőteljes anakronizmus. Aki így emlegeti a mai mozgalmat, amely a magyar mélykultúra s ennek hordozói számára  helyet és érvényt kíván , az egy századdal elmarad, egészen nyilvánvaló. A romantikus parasztszemlélet a történelem tanulsága szerint már a 12. századtól, vagy talán még régebbi időktől számítva, átlag nyolcvan, kilencven évenként ismétlődik., de ezek a periódusok általában teljesen hatástalanok maradnak: hát mi nem ezt akarjuk: nem akarjuk, hogy a mostani jóakaratú és komoly erőfeszítések hatástalanok maradjanak, nem „paraszt-romantikát” akarunk, egészen másról van szó.

A Szegedi Egyetemi Ifjúság vegyeskara

A Szegedi Egyetemi Énekkar 1924 decemberében alakult meg, és az elmúlt 17 év alatt, mint férfikar, a tagok állandó kicserélődése ellenére is, az ország legjobb énekkari egyesületei közé küzdötte fel magát. Évente rendszeresen szerepelt az egyetem ünnepségein, az egyetemi ifjúsági egyesületek kultúrtáborozásain, Szeged, valamint a környező városok társadalmi ünnepségein, továbbá hangversenykörútjai alkalmával: Budapesten, Bécsben, Krakkóban, Posenben,[1] Varsóban, Wilnóban,[2] Lembergben,[3] Kattowitzban,[4] azonkívül magyar és külföldi rádiókban. Sokszor nagyon nehéz helyzetben volt az együttes, mert hisz tagjai , az egyetemi tanulmányok végeztével nagyrészt távoztak az énekkar kötelékéből is.

[1] Ma: Poznań

[2] Ma: Vilnius

[3] Ma: Lviv

[4] Ma: Katowice

Magyarságismereti Munkaközösség

Az első félévben elég későn indultunk. A munka megkezdését nehezítette a jelentkezők egy részének tehetetlenségi nyomatéka. Mintegy hatvanan írták be a nevüket a jelentkezéskor a munkaközösség rovatába, mi meg voltunk elég hallgatagok hozzá, hogy azt gondoljuk, 60-an részt is vesznek első szóra a munkában. Beteges idealizmusunkat nem törölte el sem a tapasztalat, sem az idő, így azt gondoltuk az egyetemi ifjúság elég őszinte ahhoz, hogy ha beírja, részt vesz a munkában, akkor részt is vesz. Most is csak azt közöljük az illetékesekkel, hogy nem változtuk, hiába jelentkeztek először tízen, 15-en, végül is 25-en, mi javíthatatlanul a hatvanat, sőt mivel azóta egy félév elmúlt a 100 nemcsak jelentkezőt, de résztvevőt is várjuk.

            Időközben megtörtént a tisztikar megválasztása. Bartucz [Lajos] professzor úr a munkaközösség gondolatától kezdve mindig mellettünk állt, és ő volt szíves elvállalni a tanárelnökséget.  Eddig is sokat köszönhettünk neki, s tekintve széleskörű érdeklődését és tudását, ami az antropológia és a fajbiológia mellett a hungarológia többi ágára is kiterjed, tudjuk, hogy ezután is sokat várhatunk tőle.

            A munkaközösség célja hármas:

Minél szélesebb körben, lehetőleg az egész egyetemi hallgatóságban felébreszteni a vágyat önmagunk és a magyarság teljes körű megismeréséhez. Öntudatosítani minden területen azt, ami bennünk igazán magyar.
A hungarológiai szakkutatás, a résztvevők érdeklődésének megfelelő téren.
A magyarság feladatainak oldozgatása. Falusegítés, nevelés.

Az első célt szolgálja a heti előadássorozat. A bevezetőt éppen Bartucz professzor tartotta „Magyarságismeret – magyarságtudomány” címmel. Útmutatóan határozta meg a ránk váró feladatokat, a munka módszerét és az előttünk álló lehetőségeket.

            Utána Bálint Sándor egyetemi magántanár előadásai legközvetlenebb környezetünket, városunkat, Szegedet ismertette meg velünk. Történetét, múltját, jelenét, szerepét, lelkét, szellemét, az itt is tömegesen ránk váró és megoldandó feladatokat a szegedi magyarság kutatása terén.

            Balla Péter a népdalról szólt hanglemez bemutatóval ismertette meg azt a nagy értéket, amelyet az évezredes magyar dal számunkra jelent.

            A második célt jóformán Ortutay Gyula egy. magántanár által vezetett Népköltészeti gyűjtőmunka c. szeminárium jelentette, ahol első félévben elméleti előkészítése folyt a meginduló tápai gyűjtőmunkának.

            Harmadik feladat betöltését a népfőiskola jelentette.

Munkánk a második félévben.

A heti előadássorozatot tovább folytatjuk. Szükséges azonban, hogy az egyetemi ifjúság részvétele sokkal nagyobbmérvű legyen. Olyan estét kell keresnünk, amikor nincs más helyen összejövetel, s minden érdeklődő részt vehet. (Azt hisszük, hogy hétfő lesz a legmegfelelőbb) Az eredményhez azonban szükséges a személyes hívogatás is. Ha a munkaközösség tagjai valóságosan érzik a munka fáradtságát, akkor valóságosan vállalják azt az áldozatot. Mert nem elég az előadás írásos meghirdetése. Ezen a téren a 

A SzEI

Mit nyújt a SzEI otthona?

Ízléses, szép, tiszta, meleg környezetben kényelmes pihenést és jó társaságot. Az Otthon a tagok rendelkezésére állnak a legkitűnőbb hazai folyóiratok, lapok. Tagjai szórakozását szolgálja rádiónk és lemezjátszónk, valamint különféle társasjátékok. Falatozónkban pedig minden SzEI-s hallgató olcsón kaphat ízletes reggelit, uzsonnát, vacsorát.

Milyen kedvezményeket nyújt a SzEI?

50%-os színházjegykedvezmény, olcsó hangversenyjegyek s egyéb alkalmi kedvezmények. Olcsó reggeli, uzsonna, vagy vacsora a SzEI falatozójában. A SzEI munkaközösségének előadásain díjmentesen vagy nagy kedvezménnyel vehetnek részt a szervezet tagjai. A SzEI kiadványai (Szegedi Híd, stb.) díjmentesen vagy kedvezményes áron kapják kézhez tagjainak.

 

Korszerű egyetemi testnevelés

Amikor gondolataimnak papírra való rögzítéséhez hozzáfogok, egy pillanatra arra gondolok, hogy talán nincs is értelme annak, hogy erről a témáról valamit is írja, hiszen erről a kérdésről már több mint egy évtizede annyit cikkeztek, ankéteztek, hogy mostmár valóban elég volt belőle, s végeredményben ott tartunk, hogy ezen problémáink többé-kevésbé Szegeden megoldatlanok. Amikor a szegedi egyetemi testnevelésre, illetve az ezzel kapcsolatos állapotokra gondolok, eszembe jut egy jó közmondás, ami úgy hiszem találó: „éhes kutya csontokról álmodik”. Igen. Mi szakemberek és akik szívükön viselik az ifjúság nevelésének, fejlődésének ügyét, de az ifjúság nagy tömegei is, akik ösztönszerűen érzik a testnevelés hiányát: korszerű egyetemi testnevelésről ábrándozunk, s a valóságban a legsúlyosabb helyzetet éljük át, amelyet az egyetemi testnevelés megoldatlan állapotának nevezhetünk.

A magyar deákság egységéért

„Szelíd fények és szilaj vándorlángok

Mit gondoltok: ha összefogóznátok!”

(Végvári)[1]

A magyar deákság: ez a szó a mi szánkban a magyar egyetemi és főiskolai hallgatóságot jelenti. Magyar deákság: ez a szó a mi számunkra a jövendő magyar vezetőréteget jelenti. A magyar vezetőréteg pedig a jövőért felelős magyar munka, magyar élet irányítását. Akik deákok vagyunk, s a magyarság vezetőrétegévé akarunk épülni: most elsősorban a deákságot akarjuk szolgálni, a deákságon keresztül a jövő vezetőrétegét: ezen keresztül a magyarságot. Mi most a deák-munkánkba zúdítjuk mindazt a szeretetet, önfeláldozást, tenniakarást, amellyel a magyarságot akarjuk szolgálni. Ma, amikor:

„Nemcsak a föld oszlott a négy égi tájra,

De szétrepedezett a lelkek világa”, [2]

(Mécs László)

egyetlen élő, szerves közösségé akarjuk tenni a magyarságot. Az egész magyar közösség egységét pedig egyelőre a deákegységen keresztül szolgáljuk.

Egységet! Hirdetjük szóval, hirdetjük írással:

„amennyi ereje van az igric-szónak,

egységben az erő, s erőben a holnap!”[3]

(Mécs László)

Szolgáljuk tettekkel! Áldozunk érte mindent: mert akarjuk, szolgáljuk és megteremtjük a magyar deákság egységét!

A liberalizmus ráterpeszkedett itt mindenre, ami csak emberi gondolat és cselekvés volt, és szétzilált minden közösséget, eleve halálraítélt minden szervezést. Háború előtt nem is szervezkedett meg igazán a magyar deákság. Azt a régi nagy szervezettség-erejét, amely országszabadító háborút teremtett 1848-ban jó kényelmesen elfelejtette. A világháború után aztán, hogy nem volt semminek gazdája, mindennek jött rablója. Még a magyar deákság egy részét is belezúdította az idegenek hada a nemzettagadásba. De a nagy fölfordulás után elindult Szegedről a Szabadító, s talpra és egyenesre állított minden nagy épületet. A magyar deákság java is fölébredt, s a széthullásból közösséget akart teremteni. Megindult a szervezkedés. De egyszerre több helyről és több szervezési el szerint. Kezdettől szemben állt egymással a két alapvető szervezési elv: a nemzeti és a vallási. Ha a nemzeti elv lett volna minden szervezés mozgatója, vagy ha a vallási mindené, akkor rendszer teremtődött volna. Ha magyar bajtársi egyesület mellett német, meg ruszin, meg román, meg a többi más nép egyesületei szerveződtek volna meg, vagy ha katolikus bajtársi egyesület mellett református, meg evangélikus, meg unitárius, meg a többi, akkor helyénvaló lehetett volna minden. De így választott a deák: magyar vagyok inkább (ne élezzük ki jobban!) vagy katolikus vagyok-e inkább… Még az sem vált volna végzetesen szétdarabolóvá, ha lehetett volna valaki tagja mindkettőnek. Ha a vallási alapon szervezett megadta volna a deáknak a vallás életalakító tanítását, a magyar alapon szervezett pedig az ezt a magyar élet kérdéseire konkretizáló, s a magyar lélek szerint színező magyarság-tanítást nyújtotta volna melléje. De nem ez történt…

Turul és Emericana mindvégig szembeállt egymással. Annyira, hogy már közpéldává vált a magyar széthúzások jellemzésében: Turul–Emericana. Hozzájárul még ehhez az elszakított területrészek szerinti szervezés elve. Aztán a deáknak osztrák-magyar egységet áhító (legitimista volta) is szervezési elvvé lépett elő. Így hát, ha ilyen deák-közösség tagjává akart valaki válni, latolgatnia kellett, hogy melyik elv az alapvető a lelkében: az, hogy katolikus, vagy az, hogy magyar, vagy az, hogy erről vagy arról a megszállt területről való, vagy az, hogy Ottó-óhajtó. A fölsorolt szervezések eredményét bajtársi egyesületeknek nevezték. Úgy jellemezhetnénk ezeket, hogy nagyjából teljes élet- és munkaközösségek akartak lenni, tehát a deáknak szociális bajait orvosolni, világnézetét meghatározni, szociális igényeit kielégíteni, cselekvési vágyainak teret nyújtani. A teljes zavart az alakította ki, hogy még a múltból is maradtak meg és újonnan is alakultak legkülönbözőbb szervezési elvű munkaközösségek és szórakozóközösségek.

Közösségeket hozott létre pl. az anyagi segélyezésre való szervezkedés elve, az ebből vagy abból a vármegyéből való származás elve, a legkülönbözőbb sportágak, sportág-részek kedvelésének, a különböző kulturális értékek (ének-zene, irodalom, néprajz, stb.) a különböző ügyességek (gyorsírás, repülőgép-modellezés, stb.) elsajátításának elve. Közösségek alakultak különböző szórakozások művelésére (sakkörök, biliárdklubok, bélyeggyűjtőegyletek, asztaltársaságok, stb.) (Az utoljára említett két csoportbelieknek persze eszük ágában sem volt nevelni is!) Sőt.

Minden külön szervező el (speciális szervezési szempont) nélkül, egyszerűen különböző keresztény-nemzeti jelszavak köré is csoportosultak deákok. És az egyes vallásokon belül is alakítottak különböző vallásos jellegű és célú egyesületeket. Azután voltak egyesületek, amelyek egy-egy egyetem népéből toborozták tagjaikat. Mások viszont két-három egyetem és főiskola között lebegtek. Egyik karok, másik szakok, harmadik lakóhely, negyedik jelszavak szerint osztotta szét, meg össze a deákságot. Konkurencia alakult ki azután köztük: a liberális társadalom jellemző magatartása. Ahol miden rendező el nélkül lehetett csoportosulni, ott hamar kialakult a különböző csoportok közt a szabadverseny. S mint ahogyan az minden tökéletlen berendezésnél történik: céllá vált az eszköz. A különböző csoportoknak energiájuk 90%-át sokszor arra kellett fordítaniuk, hogy egyáltalán létezhessenek. Nemcsak az elé a sokszoros kérdés elé állították a deákot tehát, akit hivatására készülő munkája mellett a közösség állandó szolgálatába kellett volna állítaniuk, hogy Krisztus szerint „egymás terhét hordozzák”, hogy hová, merre, hanem még igen gyakran egymással szembe is helyezték.

Megkísérelte ugyan összefogni s valamiképpen szervezetten egymás mellé, s nem egymás ellen állítani az erőket a MEFHOSz is, a KDSz, a PDSz és évekkel később a MNDSz is, de az összefogások eredményei is partikulárisak voltak. Akármilyen ideális céllal és lendülettel indult pl. a MEFHOSz is, mégis befejezetlenné vált a műve, nem ért célba a szándéka. Megcsökkent az értéke aztán majdcsak mindennek, ami eleinte érték volt a különböző alakulásokban: tehát segíteni-akarás, vagy magyar részletcélok szolgálata, vagy a vallás-erkölcsi nevelés őszinte jószándéka, stb. Megcsökkent az értéke, mert másodlagossá vált a puszta létért való küzdelemben. A kereteket újból-újból betölteni hivatott az egyetemre évről-évre feljövő első évesek már nem is naiv őszinteséggel választottak a konkurens egyesületek közt, hanem ahhoz álltak, amelyikben már volt régebbi ismerősük, vagy amelyik hamarabb csípte el a beiratkozáskor, s némi segítségért kitöltette vele a jelentkezőlapot, vagy amelyik jobban le tudta a többit csepülni. Az így „beszervezett” tagok pedig természetesen csak a legritkább esetben azonosultak az egyesületek „célkitűzéseivel”, szervezési elveivel és meglévő értékeivel. Csak akkor fogtak „dolgozásba”, ha valami magasabb pozícióba való jutásuk megakadályozta a teljes közösségtagadásba, szociális nihilizmusba esésüket.

Üressé váltak az egyesületekben a gondolatok: puszta jelszavakká, önmagukért valókká a tüntetések, üressé a nevelő formák: unalmas nagyképűsködéssé és üressé maga a sok egyesület is: elvesztették a tagjaikat, főképpen pedig a tagjaik érdeklődését. Nem minden egyesületre áll ez! S amelyekre áll, azokra sem ugyanabban a mértékben. De ki tagadhatja, hogy a nagy többségükre a legnagyobb mértékben igen. A végzettek pedig hol továbbmenni nem tudó tehetetlenségből, hol szentimentális vissza-vissza járásból, hol csúfos önérdekhajhászásból megmaradtak „deákvezérnek”. Így vált azután legnagyobb részben önmagáért való egyletesdivé a magyar deákság közösségi élete. Mind több volt benne a szórakozás, a kedvezmények hajszolása, az egymásra acsarkodás, a jegyzőkönyvszerkesztés: egyszóval a gittegylet-jelleg. Gittegylet-szerű figurák egész sora nyüzsgött még a harmincas évek fordulója körül az egyetemen is, később meg már csak papíroson. A szegedi egyetemen pl. az 1932/33. tanévi rektor hivatalos jelentése szerint 38 különböző egyesület „igyekezett a társadalom zsebének és sokszor ízlésének is kárára valamit rendezni azért, hogy megmutassa, hogy létezik”. Sok egyesület oda jutott, hogy jóformán egyetlen megmozdulása az évi közgyűlése lett. S egyetlen célja, hogy megmutassa, hogy van. Az 1930-as években a teljesen atomizált részben szélsőségesen individualista, részben konkurens cégekből álló társadalom képét vette föl a magyar egyetemi és főiskolai ifjúság.

Megcsömörlött végre a harmincas évek közepe táján a deákság ettől a liberális zűrzavartól, és egyik oldalon a jelentősebb szervezeteket kezdte inkább emelni, bennük a „Vesszen Trianon!”-on kívül pozitív munkát is kezdett keresni, másik oldalon pedig az addigi közösségek széttagoltsága mellett a deákság igen nagy százaléka az egyénekre-bomlás gyors útjára lépett. S az volt a legfájdalmasabb, hogy rendszerint éppen az ifjúság értékesebbik része hagyott ott minden deákközösséget, amint beállott az egyesületesdi kulisszák mögötti kongó ürességébe. A végzettek, az öregek mind számosabban ültek a bajtársi egyesületeknek is, meg a többiek javarészének is nyakán, s minden őszintén feltörő többmunka-akarást meglovagoltak. Mivel a harmincas évek közepe táján több gittegylet megszűnt, s a megmaradó egyesületeknek mutatni már nem okvetlenül azért kellett, hogy a létezésüknek tanújelét adják, mutattak azért, hogy a vezérek nagyra hivatottságát fitogtassák, s hogy a hivatalosak és a nagy nézőközönség, a közvélemény kegyét a többi rovására elnyerjék. Kialakult egy típus: a szabványos deákvezérek. Fölkerült néha közéjük egy-egy önzetlenül nagyot akaró is. Azt azután kiejtették maguk közül, s ha másképpen nem lehetett, hát fölfelé buktatták. Közben meg rojtosra koptatták a nyelvüket a magyar ifjúság problémáinak megokolásáról. Jól mondta Tamási áron még 1937-ben: annyit beszéltek a magyar deákság kérdéseiről, hogy valóságos beszédakadályokat gördítettek a megoldás útjába. A külső összeköttetés, befolyás, hatalom gyarapítására a végzetteket külön is megszervezték a deákvezérek. Ezek voltak az ún. „társadalmi szervezetek”. Sőt ezekbe beszervezték az örökre végzetleneket is, hogy ha nem is a színvonalat, legalább a papiros létszámot emeljék. Papiros létszámokkal hadakoztak, befolyásokat vetettek latba egymás ellen, saját érdekükben. Mindezt a deákság nevében… A dákság meg minden nagyobb nevelő hatás nélkül kódorgott széjjel…

Végre is a deákság értelmesebbjeiben támadt csömör, a liberális rendszerrel való leszámolni-akarás több helyütt és több időben tettekben is kirobbant. Egységmozgalmak indultak meg. Míg a vezérségi szobák négy falán ritkán láttak túl a neobarokkos címuszályú kopaszodó vezérek, a deákszobák, kollégiumi társalgók mélyén mozgalommá ért a szétszórtságot, s az öncélú deákvezérkedést megsokallók egyet akarása és nagyot-akarása. Ugyanaz a fájdalmas hiányérzet hívta életbe ezeket, amelyik az első világháború után indította meg a deákság szervezkedését. És éppen azok az egyesületek álltak útjukba, amelyek ugyanúgy születtek meg valaha. Egyedül a teljesen ugyanezzel a céllal megalakult MEFHOSz nem állt egynek se az útjába, s a mai legnagyobb összefogást is azonnal teljes erejével akarta.

Pécsett három nagyobb egységmozgalom bukott meg. Debrecenben egy régebbiről tudunk, a második most halad a megvalósulás felé. Szegeden kettőt sikerült az összeeséshez eljuttatni. Pedig a második (az 1938-beli) mögött az akkor nagy lendülettel induló Hivatásszervezet állott. Akkor az Egyetem és a Tanárképző Főiskola ifjúsága együtt indult egységet teremteni. Itta  rektor, ott meg az igazgató hívta akkor össze döntő deákgyűlésre az ifjúságot. A nép 96%-a szavazott titkos szavazással az egységre. De ez is megbukott. Részben, mert a hivatásrendi mozgalom visszavonulása után nem volt elég belső szellemi tartalma, részben meg azért, mert akkor is voltak összeköttetésekkel rendelkező kopaszodó deákvezérek is, meg még egy-két tanár is, akinek nem volt az érdeke, hogy egységes legyen a deákság.

Az egységmozgalmak utáni kiábrándulások – ha lehet – még jobban széjjelszórták a deákságot. Ennek jellemző példája Pécs, ahol a mintegy 1200 főnyi egyetemi hallgatóságból az Emericana 300 körül, a Turul 60 körül, a DEFHE 70 körül mutat ki tagokat. A deákságnak 35%-a van papiroson megszervezve. De hogy mégis mennyire tele van jövőt ígérő erővel a magyar deákság, ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a Turul deákegyesületeiben az utolsó három-négy évben mégis legtöbb helyen értékes emberek kerültek élre. Mégis a Turul látszik előttünk a legnagyobb, legkevésbé partikuláris jellegű egyesületnek, s annak egy-egy egyesületében megvetették erősen a lábukat, munkába fogtak, s szellemet ébresztettek. Ezek ma mind az országos egységmozgalom harcosai.

Az 1940/41. tanév indította meg a fordulatot. A Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra költözése és a Horthy Miklós Tudományegyetem felállítása. A kolozsvári deákság megismerte az oláhok 20 éve alatt a széjjelszabdaltság gyilkos voltát, s egyetlen hatalmas szervezetet teremtett magából: a KMDSz-t: a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetségét. Szegedről pedig átment a jogi kar, vele a legerősebb Turul B. E., a Werbőczy (a Csaba és az Árpád már azelőtt is pangott), az Emericana egyetemi corporatio-ja huszonegynéhány embert tudott fölmutatni, s kihalás előtt állt a DEFHE és a SzEFHE. A régebben eltemetett egység vágya még erősebben élt a lelkekben. Ehhez járult szerencsésen az, hogy Szeged város fölajánlott a deákság számára 5000 pengőt azzal, hogy abból a megüresedett központi egyetem épületében otthont rendezzen be számára az egyetem. Szent-Györgyi Albert a múlt tanévi rektor számba vette az egyetemi ifjúsági egyesületeket: már papiroson ki is osztotta nekik a juttatandó szobákat. (Három meg is kapta.) Akkor rájött, hogy a bajtársi egyesületek egyharmad részét sem jelentik a deákságnak, s rájött, hogy egyiket se vezetik deákok. Magához rendelt hát három értékesnek ismert deákot, és elmagyaráztatta, mi a deákszervezetek körül a helyzet. Ezekből egy véleményként zúdult ki az egységakarás. Akkor e sorok írójának fölajánlotta, ha megindít egy egységesítő mozgalmat, a hivatalos egyetem mögötte áll majd.

Munkatársakat kerestem, és megindítottuk. Azon az alapon, hogy minden nagyszülőkig bezárólag keresztény magyar egyetemi hallgató tagja lehet a szegedi egyetemi egységszervezetnek: az is, aki már más egyesület tagja. Az egyetem csakugyan mögöttünk állt: az otthon a SzEI-é lett, s a professzorok mindenben segítettek. Így épült meg a SzEI. Így, és nem másképpen, ahogyan azok igyekeznek hazudni, akik csak a deákság egyes szembeállított részeinek gyűlölködése tüzénél tudják a pecsenyéjüket megsütni, meg azok, akik minden új megmozdulást szeretnének olyannak feltüntetni, mintha az már nem akarná őket Madagaszkárra küldeni. A két új egységszervezet, a KMDSz és a SzEI a deákságnak roppant munkaerőit tudta életté építeni. Olyan deáktettek sorozatát állította föl, amelyek azelőtt hallatlanok voltak (falutanulmányozó tábor, két hetes népfőiskolai tanfolyam, deáklap-szerkesztés, nagygyűlések sorozata, a numerus nullus kivívása). Deákértékeket hozott össze egymást segítő munkára, a nagy közösség szolgálatára. Visszaadta a deákságot a deákságnak. KMDSz és a SzEI-ben tag is, vezető is csak rendes egyetemi hallgató lehet!

Ami értékes speciális munkát végzett a deákság egy-egy része: azt beleépítette a nagy deákszervezetbe: saját helyén álló különmunkájú munkaközösségként, s több új ilyen munkaközösséget teremtett. Így dolgozik a SzEI-ben Magyarságismereti Munkaközösség, Magyar Szó Mk., Énekkar, Művészetkedvelő Mk., Fotó Mk., Sport Mk.: a SzEAC és épülőfélben van a Zrínyi Mk. és a Zenekar. Bele akarta építeni szervezetébe a vallási nevelő Munkaközösségeket is: a Mária Kongregációt,a  Bethlen Gábor Kört és a Luther Szövetséget is, de ezek ezt még egyelőre nem vállalták.

Harmadiknak félig-meddig a meglévő Emericana és Turul egyesület összefogójának épült föl Szegeden a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Ifjúsága egységszervezet. Ez azonban csak lassan vált igazán életben is élő egységszervezetté, mert néhány apró vezérke is féltette tőle Szeged nagy véndeákvezérén kívül a pozícióját. Ezekre az egységszervezetekre annak ellenére is fölfigyelt az ország deáksága, hogy a SzEI-t igyekeztek a deákvezérek hazugságokkal bekormozni, és azt jelentős napilapok is elhitték egy ideig, és továbbadták egészen jóhiszeműen. 1941 decemberében a debreceni országos választáson csapott össze a legnagyobb országos deákszervezetnek, a Turulnak két – már évek óta szembeálló – csoportja. A szellemre nézve értékes, tagjaira s vezetőire nézve deákrész üres, tagjaira, vezetőire nézve már régen nem deák résszel. Ennek az összecsapásnak az előzményei, lezajlása és következményei eléggé ismeretek a Szegedi Híd 1942. márciusi számának Kristó Nagy István írta röpiratából és a Fiatalok január-áprilisi számából. Akkor látták meg mind nem a Turult, hanem a Turulban a magyar szellemet, rajta keresztül a magyar közösséget akarók, hogy a Turul a mai formájában csak önmagáért és vezéreiért van. Akkor látták meg, hogy egy új, de most már országos egységmozgalomban kell minden deákértéknek megindulnia. Hamar megtaláltuk egymást: a Turul deákságának egységakaró vezetői, a Turulból közben ebből a célból kivált Csaba B. E., a KMDSz és a SzEI élen állói. S hamar egyek lettünk a három csúcsszervezettel: a MEFHOSz, a KDSz és a PDSz vezetőivel is. Egyek voltunk már az első megbeszéléseinktől fogva minden lényeges kérdésben, hiszen mindannyiunk végső eligazítója a vallása, közösségi gondolkozásának és magatartásának elindítója és célja a magyarsága!

Alapvető kérdésekben a régi egységszervezet a Hungária MTE vezetőivel is egyetértettünk. Az Emericana Országos Ifjúsági Elnökségével (praesidium) is megkerestük az egyetértés útját. Egy volt a gondolatunk és az akarásunk. Az egész magyar deákság vallásos, keresztény, magyar szellemű egységét akaró fiatalok vagyunk.

 

Az ifjúságról és az E.Ö.M. férfitáborokról

A munkatáborok szükségességét vitatni, kárhoztatni ma már józan ésszel nem lehet. A munkaszolgálat: országépítés!

Kötelezővé tételét nemzetgazdasági és nemzetnevelési célok egyenlő dinamikával sürgetik. E téren a nemzetgazdasági feladatok a következők: új utak építése, szikesek javítása, vizenyős területek termőfölddé alakítása, csatornák, árkok készítése, repülőterek tisztogatása, létesítése, levente lőterek létesítése, gátak, töltések erősítése, a telepítés előkészítése. Az egyén gyenge ilyen költséges és nagyarányú munkák elvégzésére. Ez közkötelesség az egyetemes nemzeti fejlődés érdekében.

            „A múlt kiesett hatalmunkból, de a jövőnk urai vagyunk” – kiáltja felénk a legnagyobb magyar. Igen, urai vagyunk és urai lehetünk. Ha az ifjúságunkat az egyetemen szerzett szellemi, a vér és a környezet hatása alatt kialakuló erkölcsi tudatában olyan iránytűvel szereljük fel, melynek neve tiszta lelkiismeret, iránya pedig a centrifugális nézeteket megfordító, összpontosító mély magyarságismeret.

            Ennek a célnak az eléréséhez igyekszik az E.Ö.M. segédkezet nyújtani. Az E.Ö.M. jelenlegi szervezete: Az E.Ö.M. élén vitéz nemes Szinay Béla ny. áll. altábornagy áll főparancsnoki minőségben. Támogató szerv: az Értelmiségi Munkanélküliek kormánybiztosa, dr. Kultár István min. osztályfőnök. A tábornok költségvetése a kultuszminisztérium tárcájának keretében készül, így legfőbb hatósága a m. kir. kultuszminiszter.

            A Főparancsnokságon az egyes osztályokat az I. és II. segédtiszt , a fegyelemügyi előadó (magasrangú tisztek), valamint férfi személyi ügyi és női személyi ügyi főelőadó és műszaki főelőadó vezetik. A férfi munkatáborok vezetőit Tihanyban 70 napig tartó tanfolyamon képezik ki a Főparancsnokság beosztott előadói. , vándorelőadók, elsősorban pedig a tanfolyam vezető tisztjei, jelenleg Trunkó Aladár ny. vezérkari ezredes, vitéz Setéht Vince ny. gyalogsági ezredes és Zerdahelyi Sándor ny. utászezredes.

            A tanfolyam hallgatói E.Ö.M. szolgálatot már teljesített ifjak lehetnek, akik a tanfolyam végén rangsorozásuknak megfelelően 6 tábor élére állítanak. A tábor ura a tábornokparancsnok, helyettese az építésvezető I. szkpk. A gazdasági ügyeket a gazdasági vezető intézi, a felszerelési ügyeket a II. szkpk. szertáros. Egy tanfolyamon kiképzett rajparancsnok a szolgálatvezető. Ő osztja be a tábor tagjait naposi, ügyeletesi, készültségi szolgálatra.

            A tábor – rajtuk kívül – 72 msz.-ből áll, akiket önkéntes jelentkezésük után a Főparancsnokság oszt szét. Ebben az évben Tihanyban, Kecskeméten, Érden, Losoncon, Rimaszombaton és Bonchidán szervezik meg a férfi táborokat, ahol feltöltő, csatornázó, töltésépítő és vízelvezető munkatáborokat fognak végezni.

            A táborokat a szokásos főparancsnoki szemlén túl gyakorta felkeresi a táborparancsnok, aki a vezetőképző tanfolyam vezető tisztjei közül kerül ki. Egy táborparancsnok 2-4 táborra ügyel.

A táborok élete

Reggel 5 órakor harsog a kürt, és a napostiszt vezetése alatt pár pillanat múlva már folyik a testedző reggeli torna. Nagyszerű látvány 70 magyar legény ritmikus mozgása a hajnali fényben. 10 percnyi gyakorlatozás után a fiúk mosakodáshoz, tisztálkodáshoz fognak, s magukat épp úgy mint a táborkörletet (barakkok, melléképületek stb.) katonás rendbe hozzák.

            6 órakor reggeli (kávé, tej, köménymagos leves), negyed 7 órakor zászló felvonás és reggeli ima, utána felszerelés átvétele és kivonulás a munkahelyre. A zsemleszínű zsávolyruhában elvonuló, nótázó század büszkén halad a munkahely felé. Feszülnek az izmok, omlik a göröngy, működik az ásó, csattog a csákány, és fél 10-kor már farkasétvággyal várja a második reggelit a munkaszolgálatos, amit a bajtársszakács segítségével talicskán hoz a készültség valamelyik tagja. Most lekváros, mézes, vagy vajaskenyeret kapnak. 10 órakor újra kezdődik a munka, és 13 óráig tart. Bevonulás szerszámtisztítás, mosakodás s már zúg is a napos hangja: kihallgatáshoz sorakozó!

            Mint a katonáknál, itt is a kihallgatáson történik a szolgálat átadása, átvétele, kérelmek meghallgatása. Olykor kihallgatásara rendelt is jelentkezik a táborparancsnok előtt, aki a vétségnek megfelelően fenyítést szabhat ki. 14 órakor ebéd, 15 órától 17 óráig pihenő, 17 órakor kezdődik a honvédelmi kiképzés, 18 órakor előadás. A kötelező előadások címei: A bajtársi szellem, Korszerű honvédelmi kérdések, Kémvédelem, Lég- és gázvédelem, Ipari sztrájk és szabotázs, Tereptan és térképolvasás, A magyar katonaeszmény szolgálata. Ezeket a parancsnokság tagjai tartják. Jönnek vándorelőadók is: fiatal egyetemi tanárok, tanársegédek, országgyűlési képviselők, akik a következő témákról beszélnek: A közigazgatás és az ember, Magyar gazdasági érdekképviseletek, Gazdaság, munka- és pénzpolitika, Nemzetszervezés, Nemzetiségi kérdés, A magyar öntudat, A korszerű magyar.

            Minden előadást vita követ, mely az előadás után kezdődik, a tábortűznél folytatódik, és rendszerint másnapra is átnyúlik. Hetenként egyszer-kétszer van zárt, a táborozás ideje alatt legalább kettő nyílt (a közösség bevonásával ) tábortűz. Egyébként a munkaszolgálatos kimenőt kap, a negyed tíz órakor megtartott másnapra szóló parancskiadás és a fél 20 órakor elkövetkező vacsora után. Tehát fél nyolc, háromnegyed nyolc órától kimenője van 22 óráig. 22 órakor zeng a kürt, takarodó. Lepihen a tábor, hogy másnap ismét teljes lendülettel végezhesse a műszaki munkát, frissen a honvédelmi gyakorlatokat és a szellemi önnevelést.

            Péntek kubikos nap. Ekkor 9 óra tartamú műszaki munka, s a hideg ebédet (szalonna, kenyér, stb.) a munkahelyen fogyasztja el a század. Péntek este kimenő nincs. Vasárnap eltávozást kaphat a munkaszolgálatos, indokolt esetben (halál, vizsga, sorozás) pedig szabadságot is. Egyébként az öt hetet a táborban kell tölteni, az E.Ö.M. fegyelmi és szervezeti szabályzatának megfelelően.

 

 

Numerus nullus iudeorum a szegedi egyetemen

A Horthy Miklós Tudományegyetem Tanácsa és Rektora felszólította a karokat, hogy a jövő évtől fogva ne vegyenek fel zsidó származásúakat. A szerzett jogúak ne kaphassanak semmilyen kedvezményt!

            Az egyetemi ifjúság vívta ki Szegeden a numerus nullust, amelyet a hamis újságcikkek és a nyomukban érkező glosszák és vezércikkek zsidóbarátnak próbáltak az ez előtti években feltüntetni. A harmad- és negyedéves orvostanhallgatók indították meg két héttel a húsvéti szünidő előtt az egyetem teljes zsidótlanítását célzó mozgolódást.

            Diákságunk zsidóellenes hangulatát az fokozta a végsőkig, hogy az orvoskarra felvettek év közben 3, a néhai jugoszláv egyetemekről menekült zsidót. Amint ennek híre ment, az elkeseredés először egy alaktalan tüntetésben robbant ki. Percek múlva megjelent ott Kogutowicz Károly rector magnificus, és felszólította a nyugtalan diáknépet, hogy állítson ki magából érthető diákküldöttséget. Öten előléptek, és ők fogalmazták meg – a déli egy órától délután öt óráig tartó határidőig – az első memorandumot. Nagy sebtében aláírták, és aláíratták az egyetem és a tanárképző főiskola minden féliglétező és aliglétező bajtársi, hitbuzgalmi és sportegyesületeinek képviselőivel. De aláírta a főiskola egységszervezete is. Szinte percek alatt lelkesen és elkapkodva ment minden.

 

Látogatás a kalotaszentkirályi lány táborban

(Kalotaszentkirály, július)

Gyönyörűen művelt dombok között vezet az oláhoktól ránk hagyott, meglehetősen elhanyagolt országút. Nagy örömömre azonban az egyik útkanyarnál munkások bontják az utat elzáró beton akadályt, s mögötte úthenger pöfékel, oldalán a fényes réztábla: M. Kir. Gépgyár”. Hála Istennek Erdély mind jobban bekapcsolódik a magyar élet lüktetésébe. Épülnek az utak, vasutak, helyreállítják a megrongált hidakat, s ha igaz, hisz most azt megyek megnézni, helyreállítják a pusztuló, veszendőbe menő lelkeket is.

Egy dombtetőről csodálatos kép ragad meg. Kicsiny falu a völgyben. A házak egy része ugyan fölmerészkedik a templomdombra is, amely úgy fekszik a falu fölött, mint egy nagy süveg. Így is hívják, Süveghegy. A dombtetőn a reggeli fényben méltóságteljesen és valami csodálatos erőt, biztatást jelentőn templom fürdik a napsugárban. A kálvinisták ősi temploma, mely minden valószínűség szerint az Árpádok idejében épült. Azóta már természetesen többször átépítették. Kétszer le is égett a fatetős kis székely templom.

Mellette emelkedik, mindjárt a tövében, az iskola. Együtt harcolt az elmúlt 22 év alatt is mindig a templom, iskola. Ezért tudtak itt magyarnak maradni az emberek. Vastag fallal van övezve mind a kettő a harcok ellen. Valamikor nemcsak a szellem mentsvára volt ez a két épület. Balról kis folyó kerüli keskeny szalagjával körül a falut, a Kalota. Mint később megtudom, nagyszerű pisztránghalászó hely. A lánytábor mögötti kiszélesedett részen pedig nagyszerű vizicsatákra alkalmas terep van, amit ki is szoktak használni a „piros pöttyes kisasszonyok”. (Ezt az elnevezést egyszerű, piros pöttyes munkaruhájukról adták a falubeliek az önkéntes női munkaszolgálat tagjainak.)

A zöld zsalus tornácos házak egyikének udvarából vidám nótaszó hallatszik az útra. Önkéntelenül is arra fordítom a fejem, hát majd leesem a csodálkozástól a kerékpárról. Egy kis évfolyamtársnőm mos az udvaron nagy szorgalmasan. Gyorsan megállok, hogy üdvözöljem, és megkérdezzem tőle az ilyenkor szokásos buta kérdést, hogy hogy van.

Nagy örömmel üdvözöljük egymást (hiába a bonctermi nagy gürcölések nagyon összekovácsolják az embereket), de azután mintha elvágták volna az örömét, szabályos „zord” szolgálati hangon jelenti, hogy engedély nélkül fiatalemberekkel beszélgetniök nem szabad. Először tréfára veszem a dolgot, s megkísérelem megszegetni a parancsot, mind hiába, mert a végén mégiscsak be kell mennem a parancsnokságra, kieszközlöm azt, hogy néhány kollégámmal beszélhessek, és hogy megnézzem, mit csinálnak a SzEI-s lányok Szentkirályon.

Könnyen eltalálok az iskolához, ahol a leánytábor van. Régi emeletes épület az iskola, valahogyan a régi várkastélyokra emlékeztet. A kapun tábla „69. sz. Rozgonyi Cecília E. Ö. Munkaszolgálat”. A kapu előtt őrség. Jelentkezem az ügyeletesnél, s kihallgatást kérek. Néhány perc, s megismerkedem Deák Erzsébet táborparancsnok kisasszonnyal, aki amikor megtudja, hogy a SzEI-től jövök, rögtön enged a hivatalos merevségből, s máris tessékel be a vezető „pajtásság” ajtaján.

Kedves, világos szoba a parancsnoki szoba. Benne négy ágy, élesre hajtogatott pokrócokkal. Mégsem érzi magát az ember egy percre sem kaszárnyában, mert az ágyakon hímzett párnák, az asztalon terítő, az ágyak fölött szőttesek, festett tányérok hirdetik azt, hogy akik itt laknak, szeretik a szépet. Közben a parancsnok kisasszony tájékoztat a táborról.

A kalotaszentkirályi tábor az ún. típustáborok közé tartozik. 40 munkaszolgálatos kisasszony itt együtt egy parancsnok és két pajtásság vezető irányítása mellett. Van még a tábornak egy gazdasági vezetője és egy egészségügyi megbízottja is. A tábor munkája, amit fel lehet mérni, a falu népén való segítésből áll. Minden családhoz, illetve többnyire a sokgyermekes családokhoz be van osztva egy-egy munkaszolgálatos, s az ott előforduló, minden házimunkában éppen úgy dolgozik, mint a házbeliek. Sőt ebben a táborban nagyon sok munkaszolgálatos végez mezei munkát is. A behívások miatt kevés a faluban a férfi, s bizony a szénaforgatást, boglyázást nem egy helyen a munkaszolgálatosok végzik. Mindezeket séta közben mondja el a tábor fiatal, csupa élet és csupa lendület vezetője. Körülvezet a tábor vidékén, megmutatja a gyülekezőteret, ahol a reggeli ima s az esti zászlóbevonás egybegyűjti a tábor tagjait.

 

A SzEI munkatáborokról és a népfőiskoláról

A SzEI munkatáboros nagygyűlésén az emberek a lelkesedés mögött is hitetlenkedve néztek össze, mikor Szinay altábornagy úr vagy akár Sóvágó Gábor, Fóris Ida is a munkatáborok alakító hatásáról beszélt. A szónokok azt mondták: „Megváltoztok Ti: megszeretitek a munkát, eltűnik derekatok puha imbolygása. Ficsúrokból, kényeskedő úrlányokból edzett férfiakká és áldozni tudó asszonyokká váltok. De megszeret benneteket a falu is. A falu céljáért, a földért végzett közös munka testvérré avat benneteket, ahogy a szikkadt nyári göröngyön egybeömlik munkás testetek sava.” Hitetlenkedve néztünk akkor éppúgy, mint ahogy hitetlenkedtünk akkor is, amikor a népfőiskolától a testvéri összemelegedést várták a vezetőink. És mind a kétszer csalódtunk hitetlenkedésünkben. 

A SzEI kézbevette a jegyzetkiadást

„Te, mondd, nem tudnád a jegyzetedet kölcsönadni egy pár napra? Szeretnék elkészülni, de én nem tudtam jól jegyezni, a sokszorosított jegyzet meg rosszabb a semminél!” Ilyen és hasonló párbeszédek mindennaposak nálunk a félév végének közeledtekor. Természetes és nagyon szomorú jelenség ez, és szó nélkül nem lehet elmenni mellette: hiszen végeredményben valamennyiünk bőréről van szó. Tehát, gondoltuk, a probléma megtárgyalandó, és ha lehet, segítsünk magunkon.

Először is: jogosult-e egyáltalán a sokszorosított jegyzet az egyetemen? Itt két fő ellenvetés merült fel: 1. akinek kész jegyzete van már az előadásról, az nem fog érdeklődni, esetleg el se jár az órákra. Ez a veszély kiküszöbölhető azzal a módszerrel, hogy a jegyzet mindig az előadással párhuzamosan, órák után jelenik meg: nem szabad annak előfordulni, hogy a hallgató kész jegyzettel a kezében, kényelmesen hátradőlve, quasi kontrollálja a professzort. Ezen a téren az a tapasztalatunk, hogy senki sem bízik úgy a megjelenő jegyzetben, hogy maga is ne írná az előadásokat. 2. hogy a „készen kapott tudomány” lefékezi, illetőleg feleslegessé teszi a hallgató számára az irodalom használatát. Ez az állítás azon a ponton bukik el, hogy az az egyetemista, akinek az illető tárgy nem szakmája, vagy nem tartozik az érdeklődési körébe, az úgyse fog túlzottan iparkodni, a számára közömbös tárgyba jobban belemerülni. Aki viszont pályájának, életcéljának tekinti az illető kollégiumot, annak úgyis át kell az odavonatkozó tudományos irodalmat tanulmányoznia, hiszen anélkül meg sem mozdulhat; és ehhez az előadások, tehát a jegyzet is csak vezérfonalat nyújthatnak.

És még egy körülmény van, ami a sokszorosított jegyzetek megjelenését az egyetemen szükségszerűen létrehozza: az előadások jegyzésének, a kézügyességet nem számítva, valósággal külön pszichológiája van, ami a deáknak vérébe kell menjen: uralkodni kell tudnia a pillanatnyi rossz hangulatokon, az elernyedéseken, amik napi 5-6 órai megfeszített figyelem után bizony óhatatlanul előjönnek; meg kell éreznie, méghozzá csalhatatlanul, (hiszen ez a jegyzés lényege) mikor következik a fontos rész, mikor a lényegtelen; meg kell tudni különböztetnie a lényegest a kevésbé fontosaktól. Külön tudománya van annak, hogyan kell képletet és magyarázó szöveget egyszerre írni. És így tovább, sok titka van a helyes jegyzetírásnak, amin különösen a gólya akad fel, hiszen neki még ilyen problémái nem voltak. Gyorsíró az egyetemen sajnálatosan kevés van. Bizony, sokszor megtörténik a legszorgalmasabb emberrel is, hogy ilyen kiesések miatt a jegyzete használhatatlan, és rászorul az improduktív másolásra. Itt van most az irodalom…de 5-6 tárgyból irodalom után futkosni…na igen!

Ezek bizony faktumok, és hogy így igaz, ahogy leírtam, azt legkézzelfoghatóbban bizonyítja, hogy hiába minden figyelmeztetés, esetleg tiltás, harag és retorzió, a sokszorosított jegyzetek megjelennek. De itt értünk el a probléma másik ágához: a megjelenő jegyzetek minősége nyílt és fájó kérdés már régóta. Itt szoros összefüggés állítható fel azzal a ténnyel, hogy a jegyzetek – deákságnak ez a legbelsőbb ügye –, a legvadabb üzérkedés tárgya. Persze könnyű itt magyarázatot találni a néha hihetetlen méreteket öltő lelkiismeretlenségre, ami ezen a téren dúl: „Ugyan mit, másból úgy sem tudnak készülni. Ugyanazt a pénzt megkapom én akkor is, ha nem erőlködöm annyit.” És Te pedig, kedves barátom, kézhez kapod azt a jegyzetet, nekiülsz tanulni, és mire a végére érsz, azon veszed észre magad, hogy megtanultad – nem ugyan az anyagot, amire szükséged van- de falra mászni nagyszerűen tudsz.

 

 

A SzEI új tanácsa

BÚCSUZUNK az elmúlt tanév elnökségétől. Utolsó szavunk az övék. Utolsó, mert megmér és köszön.

Nagyon nehezen kezdődött az elmúlt év. A sajtó fölhasználva minden döccenőt, óriási támadásokat indított ellenünk, hogy bebizonyítsa: nincs jogunk élni! Az elmúlt tanév elnöksége nehéz munkával mellénk állította a többi egyetemek ifjúságának közvéleményét, mellettünk szólaltatta meg a sajtót.

Kemény és szívós munka volt az, ennek eredményeképpen ma súly vagyunk nemcsak az egyetemen, Szeged, hanem a nemzet életében is! Nem emelünk ki senkit, nem dicsérünk külön-külön senkit. Az elnökségnek köszönjük meg a munkát. Úgyis tudja minden SzEI-s deák és deáklány, hogy kié a munka és az eredmény oroszlánrésze. Utolsó elismerésképpen felsoroljuk őket.

A múlt évi elnökség:

Elnök: Nyikos Gyula V. éves tanárjelölt

Alelnök: Kristó-Nagy István II. éves gyógyszerész jelölt

Titkár: v. Miklay Frigyes IV. éves vegyészjelölt

Jegyző: Lózsa Albert III. éves vegyészjelölt

Gazdasági vezető: Fekete Lajos III. éves orvosjelölt

Háznagy: Kéhler Stefánia II. éves gyógyszerészjelölt, majd Varga Béla III. éves orvosjelölt

Szórakozásvezető: Horvay Rezső IV. éves vegyészjelölt, majd Bácsy Zoltán II. éves vegyészjelölt

Hivatáscsoportok vezetői:

Orvosjelölteké: Chiovíni Károly III. éves oj., helyettese: Branyiczky László III. oj.

Vegyészjelölteké: Koczka István III. éves vj., helyettese: Fáry Imre III. éves vj.

Gyógyszerészjelöteké: Dobsa Sándor III. éves gyj., helyettese: Szalay Endre II. éves gyj.

Tanárjelölteké: Serfőző Rózsa IV. éves tj., helyettese: Gyulay Lenke III. éves tj.

A munkaközösségek vezetősége:

Magyarságismereti MK.: Kiss Sándor Apponyi Kollégiumi tag

Magyar Szó MK.: Szabolcsi Gábor II. éves bh., majd Kiss Ottó Miklós II. éves Bh., majd zempléni Fodor József Apponyi Kollégiumi tag.

Énekkar: Kertész Lajos I. éves vj.

Művészetkedvelő MK.: Kogutowicz Manuela III. éves tj.

Fotó MK.: Zalányi Sámuel oj.

271/ö. Szeri Tisztképző Cserkész Csapet: Németh Ferenc I. éves tj.

SzEAC: Dervaderics János.

Köszöntjük a most megválasztott elnökség tagjait. Kívánjuk, hogy a megkezdett úton haladva vigyék tovább a SzEI életét. A világ felé könnyebb lesz az idei év. Már szerte az országban ismernek és szeretnek bennünket, most a belső munkára kell minden erőnket adni. ismerjen meg bennünket Szeged, és fogjuk össze egyetemünk minden becsületes keresztény magyar deákját. legyen megbonthatatlan az egységünk és széttörhetetlen az erőnk. Ehhez az építőmunkához hívjuk az új elnökségre az Isten áldását.

A SzEI megválasztott új elnöksége:

Elnök: Tapody Dömötör V. éves oj.

Külügyi alelnök: Mátéfy Jenő III. éves vj.

Belügyi alelnök: Guba Ferenc V. éves oj.

Főtitkár: v. Miklay Frigyes V. éves vj.

Titkár: Szalay László III. éves tj.

Jegyző: Koffler Sándor IV. éves oj.

Gazdasági vezető: Dobsa Sándor III. éves gyj.

Gazdasági ellenőr: Branyiczky László IV. éves oj.

Háznagy: Chiovini Károly IV. éves oj.

A nemzet nehéz napjaira való tekintettel a választógyűlés a Szórakozásvezetői tisztséget nem töltötte be!

 

A Polgári iskolai tanárképző főiskolások egységéről

Sokan, akik az egyetemi és főiskolai ifjúság egységesítésének mostani kísérletét, a KMDSz, a SzEI, a DEI – és legújabban a PEI – a kolozsvári, szegedi, debreceni és pécsi egységszervezetek munkáját bírálgatják azzal a lekicsinylő mondattal akarnak munkánk elébe vágni, hogy az ifjúság nagy tömegei nem akarják az egységet. Azoknak álljon itt dr. Greguss Pál, egyetemünk egyik kiváló professzorának, a Tanáregyesületi Közlöny 1939 márciusi számában az akkori főiskolai egységmozgalomról írt cikkéből néhány idézet.

A Polgári Iskolai Tanárjelöltek Bajtársi Egyesülete

Ez a szép és sokszor óhajtott cím az utóbbi esztendőben ismét főiskolai életünk érdeklődésének középpontjába került. A főiskolai ifjúság az elmúlt tanév végén ismét szervezkedett, hogy egységes táborba tömörüljön. Az ifjúság a tanári kar engedélye alapján és néhány főiskolai tanár jelenlétében a múlt év áprilisában titkos szavazással mintegy 95 százalékban az egységes szervezet mellett nyilatkozott meg. A tanári karból többen, köztük magam is, szívesen láttuk az ifjúságnak ezt a lelkes megmozdulását. (Jelvényük egyelőre a nemzeti színű karszalag volt.) Azonban a láthatatlan kezek, mint mindig, most is kitűnően működtek, mert az egységes egyesület mégsem alakulhatott meg.

Az új iskolai évben azonban az ifjúságban még mindig a régi, nemes láng lobogott. Hiába zárták be úgy a Botond, mint az Integra helyiségeit, hiába jött az októberi hűvös és esős idő, a helyiségekből kizárt gerinces ifjúság sapka nélkül vagy hajadonfővel továbbra is kitartott az egységes polgári iskolai gondolat mellett. Kitartott már csak azért is, mert tudta, hogy a főiskolai Szervezeti Szabályzat 105. § szerint „A főiskolai hallgatók önmaguk készítette, de a vallás- és közoktatásügyi minisztertől jóváhagyott alapszabályok szerint szabadon alakíthatnak közművelődési, jótékonysági vagy egyéb társadalmi célokra egyesületeket.”

Később megnyíltak ugyan a Botond és az Integra helyiségének ajtói, de csak azok számára, akik „megtértek”, ellenben kiutasították a saját intézetükben azokat a polgári iskolai tanárjelölt kollégáikat, akik továbbra is az egységes polgári iskolai gondolat hívei maradtak. Hiába kínáltak azonban egyeseknek ingyen mozi- és színházjegyeket, továbbra is megmaradtak az egységes polgári iskolai gondolat mellett. Az alábbi nyilatkozatot köröztettük: „Alulírottak kijelentjük, hogy a polgári iskolai tanárjelöltek, illetve tanárok egyetemes érdekeit képviselő keresztény, nemzeti alapon álló, kizárólag a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára kiterjedő bajtársi egyesület megalakulását szükségesnek tartjuk, és megvalósítására törekszünk”. Erre a felhívásra egyetlen egy nap alatt mintegy 190 főiskolai hallgató jelentkezett, tehát jóval több, mint amennyi hallgatója jelenleg is a Botondnak és az Integrának együttvéve van. De nézzük csak, hogyan látja a helyzetet maga az ifjúság? Többször volt alkalmam velük erről a kérdésről beszélni. Felfogásukat talán az alábbiakban foglalhatnám össze.

Mindig tökéletesebb társadalmi életforma felé haladunk. És ez a tökéletesebb társadalmi életforma a jól rendezett, helyesen tagolt társadalom egységét jelenti. A társadalom akkor kap jó és egészséges rendet, ha minden életcél, minden érdekcsoport megfelelő szervezettel bír, és minden szervezet jól megszervezett hatáskört kap. Csakis a közös hivatás, a közös életcél, a sorsközösség az, amely embereket összefűzhet és csak ez lehet az az alap, mely szerint még a társadalom egészséges differenciálódása megengedhető.

Hasonlóan áll ez a főiskolai hallgatók társadalmában is. Főiskolánk hallgatói mindannyian közös életcélt tűztek ki maguknak, érdekeik majd minden pontban találkoznak. Sorsuk a főiskolai évek alatt s majd az életben is közös. Mégis nemcsak hogy szervezetlenek, hanem károsan vannak tagolva. Mi magunk sem hisszük – amint mondták –, hogy valaki szervezettségének vagy egészséges differenciáltságnak tartaná azt a helyzetet, hogy a főiskola ifjúsága Turul–Emericana alapon két csoportra van osztva. Soha a főiskolai ifjúságnak semmi haszna abból nem volt, hogy a Turul vagy az Emericana tagjai voltak. Ez volt az általános vélemény. Az egyesítést egyik egyesület keretében sem lehetett végrehajtani, az évtizedes ellentét miatt. Az elgondolás helyességét és szükségességét mi sem bizonyítja jobban, hogy egy jó hónap leforgása alatt és még egy „átaludt” húsvéti szünet után is, április 25-én a főiskolai hallgatók 95 százaléka a tanári kar ellenőrzése mellett egy új egységes főiskolai egyesület felállítását kérte.

– Mindenekelőtt – hangoztatták – a mi jövendő egységes egyesületünkben a keresztény, magyar szellemű, vas katonai fegyelemmel rendelkező ifjúságot óhajtunk tömöríteni és nevelni. Nem elégszünk meg a gyűlésező, reprezentatív ifjúsággal, mert a magyar nemzetnek és a polgári iskolai tanárságnak dolgozó, önfeláldozó munkás ifjúságra van szüksége. Azt akarjuk, hogy a főiskolán minden hallgató olyan öntudatra tegyen szert, amely büszkén és lelkesen irányítja azt a munkakedvet, amelyet tanári hivatásunk kell hogy belőlünk kiváltson. Azt szeretnők, ha minden tanárjelölt emberi és nemzeti kötelességének tekintené választott élethivatását. Hogy ezt elérjük, mindenekelőtt a Tanáregyesülettel való szorosabb kapcsolatot óhajtjuk megteremteni. Hivatásunkra való méltó előkészülés elsősorban a szaktudásban való minél nagyobb fokú jártasságot kívánja meg, úgyszintén a korszerű szociális,, nemzeti és nemzetvédelmi problémák megismerését is, mert csak az ilyen irányban képzett tanárok lehetnek igazán nemzetnevelők. Ennek érdekében elsősorban a mi professzoraink segítségét szeretnők megnyerni. Szakosztályokat óhajtunk létesíteni, amelyek mind határozott szervezettel, feladat- és ügykörrel rendelkeznek. Az előbb említett cél érdekében szakosztályainkon belül a szemináriumi munkásságot is ki akarjuk szélesíteni.

A főiskolai élet megkönnyítésére szeretnők megszervezni a hallgatók szociális szempontból való nyilvántartását, a Szociális Bizottság felállításával, a segélyezés kiszélesítését, kereseti lehetőségek megszerzését, melynek vezetője és irányítója egy főiskolai tanár lenne, egyik támogatója pedig a Tanáregyesület, amely már eddig is számos jelét adta áldozatos érdeklődésének. A bajtársias érzés elősegítésére, a főiskolai élet megszépítésére, szervezett társas életet is akarunk élni. Ezekkel a kívánságokkal kapcsolatosan a hallgatóság néhány példára is hivatkozott, amelyek élénken megvilágítják, mit is jelent egy szervezett egységes egyesület. Hivatkoztak a soproni szabadcsapatos műegyetemi hallgatók Ifjúsági Körére, valamint a budapesti műegyetemi hallgatók Hungária Bajtársi Szövetségére is. Glattfelder csanádi püspök úr mondotta a napokban: „Nincs sem jog, sem ok, hogy ennek az országnak népi egységét megbontsák”. Ugyanezt vallom én is a főiskolai ifjúsággal kapcsolatban.

 

A SzEI leánycsoportja

A SzEI nagy egésze magyarságépítő munkájában a deákságot tehetségének és képességének megfelelő helyre állította. Fiúk és lányok szabadidejükben hivatásukkal összhangban veszik ki részüket ebből a munkából. A lányok minden SzEI munkában éppúgy részt vesznek, mint a fiúk. De ezt az együttdolgozást nem találták a lányok elégnek. Már a múlt tanév végén megindult a lányok közt a mozgolódás, hogy ha az orvos-, a vegyész-, a gyógyszerész-, a tanárjelöltek külön-külön hivatáscsoportba vannak összefogva, s abban a hivatásuk külön kérdéseivel foglalkoznak, akkor kívánatos lenne az is, hogy mi lányok a külön női hivatásunkra is külön női közösségi munkával készüljünk, s azokat a kérdéseket fölvető, föladattudatosító összejöveteleken meg is beszéljük. A lánycsoport a múlt tanévvégi alapszabály-módosítás alkalmával meg is kapta jogi keretét az új alapszabályzatban. Még mielőtt a rendszeres összejövetelekkel irányított külön lánymunkánk megindult volna, megkezdtük a SzEI egészének a munkájában azt a részt, amely lánykezekbe való. Megkerestük, hogy a roppant rohanásban hol van lányok gondos kezére legjobban szükség.

Szabadidőnkben a SzEI irodában dolgoztunk: összejövetelekre mi küldtük szét a meghívókat, mi rajzoljuk a plakátokat a hirdető táblára, mi vállaljuk nem egyszer a Szegedi Híd szétküldését, mi tartjuk nyilván a tagokat. Mi díszítjük SzEI Otthonunkat kézimunkával, virágokkal, népi virágvázákkal. Vasárnaponként helyettesítjük az Otthon falatozójának altisztjét: mi szolgáljuk ki a deákságot. A vöröskeresztes gyűjtőnapokon az egyetem előtti urnaszolgálatot és perselyezést mi vállaljuk, és osztjuk el munkáját egymás között, évenként két-két napon át. Ezt a munkát később nagyobb területre szélesítettük ki. Láttuk ugyanis, hogy ez a szolgálat jól kapcsolódik bele a SzEI évi munkatervének megvalósításába, s ezzel országos deákügyeket, országos közösségi munkát lendít előre. Kerestük azokat a lehetőségeket, ahol tanulmányaink mellett a nagy közösségnek használhatunk.

Még a nyári szünidőben leány – SzEI-s – munkatábor alakult Kalotaszentkirályon. A tiszta magyar faluban öt hétig szolgálták a lányok azokat a családokat, melyekben a fronton állt helyt a családfő, amelyekben több gyereknek kellett a mindennapi kenyerét megkeresni. Szolgálták őket kétkezi munkával: főzéssel, takarítással, kerti, de még mezei munkával is. Nem is annyira maga segítés volt ebben a munkában a fontos, hanem inkább az életre elhatározó jelentőségű közösségi élmény, amit a lányok sok kedves emlékképben magukba zárva elhoztak Kalotaszentkirályról. Mindig szorosabban kapcsolódtunk bele a vöröskereszt munkába: hadigondozott családok és sebesültek látogatásával. Egy lány, vagy egy család látogatását kapta, vagy kórházlátogatásra vállalkozott. Nem akadályozta ez a munka a rendszeres SzEI közösségi munkájában sem a vállalkozókat. Az orvostanhallgató lányok a hadikórházakban orvosi segítőmunkát, más hallgatók pedig a sebesültek foglalkoztatását, velük való beszélgetést, felolvasást, levélírást vállaltak. A teljes rendszeres munkát közvélemény-kutatással kezdtük. Kérdőíveket osztottunk ki, melyekre húszas csoportokban feleltek a lányok. Ezekben a kisebb csoportokban bensőségesebb hangulatban feleltek a kérdésekre. Ebben adták tudtára a lánycsoport vezetőnek, mikor és mennyi időt áldozhatnak közösségi munkára. Ezzel a kérdéssel olyan tükröt állítottunk a lányok elé, amelyben a leglényegesebbeket egyben megláthattuk. Meglátszott belőle főképpen az, hogy a lányok elsősorban és legnagyobb részben a szó igazi mély értelmében vett női hivatást tekintik jövőjüknek, nem pedig az egyetemen folytatott tanulmányaik által előkészített pályára lépnek. Értékes, gazdaglelkű feleségek, anyák akarnak lenni, azonban azok is, akik abban a munkában is szerepet vállalnak, amelyre az egyetem készíti föl őket.

 

 

Jegyzetosztály

A Szegedi Híd utolsó számában bejelentettük, hogy a SzEI kezébe vette az egyetem összes jegyzeteinek készítését és kiadását. Mivel az első félévet lezártuk, be kell számolnunk ennek a félévnek a téren végzett munkájáról. Igaz ugyan, hogy egy kicsit rövid idő ez ahhoz, hogy máris tanulságokat vonhassunk le, vagy teljesen kiforrott rendszerről beszéljünk, de mégis kötelességemnek érzem a SzEI Jegyzetosztálya vezetésének átvételekor beszámolni az előző félévről, és tájékoztatni a következőkről.

Akkor, amikor némi előkészítés és tervezgetés után ugyan, de mégis eléggé váratlanul átvettük a Horthy Miklós Tudományegyetem jegyzeteinek kiadását, hármas célt tűztünk magunk elé. E három cél lebegett állandóan szemünk előtt mind magában a jegyzetkészítésben és kiadásban, mind pedig a Jegyzetosztály szervező és adminisztratív munkájában.

Kifogástalan jegyzet: ez volt az egyik cél. Nem kell mondanom, hogy valamennyi közül a legfontosabb. A jegyzetkészítő emberek kiválasztásakor és megszervezésekor az volt a főcélunk, hogy minden jegyzetet vagy az intézetekben dolgozó tudományos segédszemélyzet egy tagja készítsen vagy pedig olyan ember, aki már ezen a téren meglehetős gyakorlattal rendelkezik. Ez utóbbi esetben is, de különösen, ha egyik követelményt se tudtuk teljesíteni, természetesen arra hivatott tényezők – több tanszéknél magának a szakprofesszornak – átnézésével és javításával készültek a jegyzetek. Ennek köszönhetjük, hogy noha több mint tíz tanszék előadásaiból adtunk ki jegyzetet már az első félévben is, egy helyről sem kaptunk rossz véleményt, sőt a következő félévre és félévekre máris több új beszervezés van folyamatban. Törekedtünk természetesen a belső érték mellett a külső szépségre is. Pl. saját munkánkat nem kímélve és kezdetben nem kis anyagot rááldozva a szükségszerű kísérletezésekre: arra a tapasztalatra jutottunk, hogy a jegyzet külső formája szükségessé tenné, hogy a pozitív papirosnak csak egyik oldalán dolgozzunk. Igaz ugyan, hogy ezzel saját kiadásainkat tetemesen megnöveltük, de a hallgatóság és a jegyzet érdekében vállaltuk ezt a többletkiadást.

A jegyzetek olcsóbbá tétele. Ez volt a második föladat. Nem sokkal kevésbé fontos az elsőnél, de jóval nehezebb annál. Evvel a célkitűzéssel kapcsolatban ugyanis roppant bonyolult érdekkörök alakultak ki. Szem előtt kellett tartanunk mindek előtt magának a közületnek, a SzEI-nek az érdekeit, hiszen a SzEI-nek körülbelül 1000 pengős befektetése van a vállalkozásban, amelyet két év alatt kell megtérítenünk. De szem előtt kellett tartani a jegyzetkészítők anyagi érdekeit is. A vállalkozás megindulásakor, a múlt év októberében a jegyzetek árát középsűrű gépeléssel (szakszóval: kettes sorközzel) kisméretű szabványos alakú ívoldalkint 10 fillérben állapítottuk meg. (Voltak ennél sokkal olcsóbb jegyzetek is.) Sok megbeszélés és gondolkozás után, minden lehetőséget és körülményt alaposan megvizsgálva, arra a megállapodásra jutottunk, hogy tekintettel a roppant nehéz anyagbeszerzésre, ezt az egységárat egyelőre nem tudjuk csökkenteni, de természetesen ennél magasabb egységárat sehol sem engedünk meg. Elhatározásunk egyik fő oka az volt, hogy a nyersanyag rohamosan emelkedő ára mellett annak beszerzése is állandóan nehezebbé válik. A magam részéről több alkalommal személyesen vásároltam a SzEI részére az Evolut irodaszervező vállalatnál, ahol a gépet és minden nyersanyagot vettünk és veszünk. Tapasztalataim szerint a vállalat mindenben meglepően és jólesően udvarias és előzékeny, de ők is érzik a háború negyedik évének gazdasági nehézségeit, annál is inkább, hogy a nyersanyag egy részét (éppen a legfontosabbat, ami nélkül mozdulni sem lehet, és amit csak ebben az egy üzletben lehet venni Magyarországon) Németországból hozzák be. A személyi vásárlásokat is alig tudják kielégíteni, irodájuk állandóan tele van az ország legkülönbözőbb részeiből jött vásárlókkal. Így a postai megrendeléseket olyan késéssel tudják csak teljesíteni, hogy egyetlen megoldási lehetőség a személyes vásárlás lehet, természetesen ez is csak fokozza a SzEI kiadásait. Néha a legnagyobb erélyre, máskor meg a legnagyobb óvatosságra, sőt mondhatjuk, ravaszságra van szükség, hogy megfelelő mennyiségű nyersanyagot tudjunk magunknak biztosítani. Mindenesetre annyit már most bejelenthetek, hogy az elmúlt félévben nem egyszer fellépett nyersanyaghiányt a következő félévre máris teljes mértékben elhárítottuk, annyi anyagunk van, hogy jóval alul maradva természetesen az anyaghalmozás méretein, a következő félévben a legkisebb fennakadás nélkül dolgozhatunk. Hogy azonban mégis könnyítsünk mind a magunk kiadásain, mind pedig a Hallgatóság (súlyánál és tömegénél fogva elsősorban ezt kellett volna legelőbb megemlítenem) helyzetén, szó van arról, hogy bevezetjük a legtöbb tanszék jegyzeténél a félév elején kihirdetett fixösszeg megállapítását. Ennek az újításnak igen sok oka, előnye van. Így elsősorban a hallgatók tudnak tájékozódni, hogy milyen megterhelést jelent számukra a különféle jegyzetek megrendelése. Azután, tekintettel arra, hogy ezt a fixösszeget két, legfeljebb három részletben kell befizetni, lényegesen csökkenti a beszedők adminisztratív munkáját. Végül pedig a jegyzetkészítő is biztosítani tudja a maga járandóságát, mert nem kell az utolsó órákig annak kitennie magát, hogy még mindig nem tud pontos összeget mondani.

A zsidóktól átvenni a jegyzeteket. Ezt a célt minden nehézség nélkül elértük a vállalkozás elindulásával egyidejűleg.

Beszámolónkon és terveinken kívül nem hagyhatjuk szó nélkül a jegyzetkészítők munkáját. A legtöbben – bizony – beugrottunk a jegyzetkészítésbe. Legtöbb vállalkozó ember elhatározására az elvi ok hatott döntően: bebizonyítani, hogy a keresztény magyar emberek is képesek szívós és kitartó munkára. Aki nem készített jegyzetet, az úgysem tudja, de aki bármilyen formában részt vett benne (pl. a Jegyzetosztálynak a vezetésében) vagy maga is készített jegyzetet, akár egyedül, akár többek közreműködésével, kétségtelenül elfogadja azt a megállapításomat, hogy a jegyzetkészítők munkáját méltóan megfizetni nem lehet. Egy félévi jegyzet pontos, lelkiismeretes elkészítése nem kis dolog nyugodtan állíthatjuk, hogy félévi éjjel-nappali munka. Sokoldalú embernek kell lenni annak, aki jó jegyzetet akar készíteni. Első és legnélkülözhetetlenebb feltétel: rendkívüli energia. Akiben ez nincs meg, az eleve lemondhat arról, hogy képes lépést tartani egy heti öt, hét, sőt néha több órás kollégiummal. De természetesen – mint feljebb írtuk már – szükséges a szaktudás. Hiába tud valaki bármilyen szótagszámmal gyorsírni, hiába van bármilyen energiája, ha nem tudja követni a Professzor előadását gondolatban is, nemcsak a teljes gépies lejegyzésben, nem tud boldogulni. Hányszor előfordul, hogy a Professzor nyolc-tíz nevet vagy adatot sorol fel egymásután: minthogy ezeket a legtöbbször lehetetlen gyorsírással lejegyezni, honnan tudja pontosan bevinni mégis mind anélkül persze, hogy a Professzor előadásának pontos és hű mása helyett a hallgató saját gondolatai töltenék ki a helyet. És szüksége van a jegyzetkészítőnek egy nagy szeretetre: szeretnie kell a jegyzetet. Aki nem szereti a jegyzetet, arról nem tudjuk elképzelni, hogy képes lenne éjjel-nappal az írógép felett görnyedni, [hogy egy hét] múlva jegyzet legyen belőle. Azonban evvel kapcsolatban fölmerült egy roppant kényes kérdés: a jegyzetkészítés szempontjából nem egy ok miatt aránylag nagyon kevés ember jöhetett számításba. De így sem volt köztük egy sem, aki csak ennek az egy munkának élhetett volna. Mindnyájan elsősorban egyetemi hallgatók vagyunk – legtöbben – éppen a kitűzött célra való törekvés következtében, intézetben is dolgozunk, itt is helyt kellett állanunk, vagy pedig többen a SzEI vezetőhelyein működtek. Mindezt össze kellett egyeztetnünk, sőt éppen a SzEI célkitűzései és saját elhatározásunk értelmében: még jobban meg akartunk felelni a minden irányból való követelésnek. Minden nagyobb zökkenő nélkül sikerült is ez. Csak egy példát említek, ebből mindenki meg tudja ítélni, hogy milyen munka folyt a Jegyzetosztályban. A félév vége felé már halaszthatatlan volt a jegyzetek kiadása. Éppen ekkor küzdöttünk a legnagyobb nyersanyaghiánnyal, ami egy időpontban egyenesen katasztrofális méreteket kezdett ölteni. Végre azután sikerült mindent beszerezni, és nekiindulhattunk az elmaradt munka behozására. Hatalmas lendülettel dolgozott mindenki, de felmerült egy nagy nehézség: hogyan bírja a sokszorosítógép, idővel. Napközben órák, intézeti munka, negatívpapirosokra való gépelés, tehát lehúzásról szó sem lehet. A sok este közül egyen így folyt le a munka: valaki saját jegyzeteiből a kész negatív lapokat kezdte lehúzni, ekkor azonban küldöttség jött egy másik intézettől, hogy ők is szeretnének még reggel előtt dolgozni. Mit tegyünk? Az előbb érkezetté az elsőségi jog, ez kétségtelen. Csakhogy azzal a másfélezer lappal elég hamar készen lesz, tehát van egy lehetőség: jöjjetek éjfélkor, háromig odaadom a gépet. A másik intézet emberei nagy örömmel vették tudomásul, és fél egy körül készen lévén a negatívumokkal, nekikezdtek a sokszorosításnak. Közben azonban a másik tovább gépelte a negatív lapokat, és így mire ők készen lettek 3 órára a saját jegyzetükkel, most már az ő részére biztosítva volt a munka reggelig. Reggel ötkor állt meg a gép, de már fél hétkor újra működött. Erre az erőfeszítésre természetesen csak az utolsó napokban került sor: az anyag éppen azokban az időkben akadt el. A következőkben ilyen rendkívüli erőkifejtésekre nem lesz szükség: gondoskodtunk róla minden szempontból. A nyilvánosságot ezek közül csak egy érdekli: saját magunkra törvényt hoztunk be, hogy a negatívnak az előadás elhangzása után legkésőbb 2 hét múlva készen kell lenni.

 

 

A SzEI új elnöksége

A második félév elején a SzEI vezetőségében nagyobb személyi változások estek meg. Ezeknek az volt az oka, hogy az új, orvosképzést szabályozó rendelet intézkedései miatt a felsőéves orvosok a rendszeres közösségi munkából kevesebb lehetőséggel vehetik ki a részüket.

 

A SzEI lelkigyakorlata

A hagyományokhoz híven ez évben is megtörtént az egyetemeken általában nem szokásos, de annál inkább szükséges lelkigyakorlat, lelki magába mélyedés. Különös beállítottsággal indult az idei. Valahogy mintha megtörte volna az embereke belerögzött elképzelést a lelkigyakorlatról. Nem jámborkodó, nem tanulságos adomahalmozó, nem negatívumokkal rémítgető: valahogy más. Reális beállítottság jellemezte az előadó céljait, elképzeléseit: az elején megmondta mi várható egy lelkigyakorlattól, milyen kevéssé állnak a rendelkezésre a megfelelő eszközök (magány, egyenkénti megbeszélések a lelkigyakorlat-vezetővel, és mikkel kell megküzdeni, hiszen az emberekbe beleévődött sok nyárspolgári elképzelés a kereszténységről, az élet belső formálásában való teljes analfabétizmus, az élmény nélküli robotélet és sok-sok egyéb). P. Izay[1] szándéka és terve az adottságokhoz alkalmazkodott: élményt, hangulatot akart elvitetni az emberekkel a katolicizmusról.

A cél: a legbelsőbb, személyes álláspontunk gyakorlati tisztázása létkérdéseinkben. A lelkigyakorlat vezetője P. Izay Géza jézustársasági atya a belső emberi világ halhatatlan éhségét igyekezett bemutatni valami katolikus, valami egyetemesség után.

Jaj, a tömegek előtt végzett dolgok, jaj, ahol a sok igényt kell valahogy kielégíteni, jaj, ahol gőggel és butasággal vértezi fel magát a piperézett és mindenen unatkozó – oh, ami komoly, ami életbevágó, az mind unalmas – lélek. Jó erősnek, jó felül állónak lenni, jó dolgokat lefitymálni, és különösen akkor szeretik ezt megtenni az emberek, ha természetfeletti problémák kerülnek tárgyalásra. És ilyen emberek föltétlen meggyőződését nem lehet meggyengíteni: ők a megdönthetetlen, szentírás-szavú emberek. Jaj és a rossz metódus (korlátolt keresztények ötlete): gyermekes és kicsinyeskedő motívumokkal tömködni, győzködni az ilyenek – bár végeredményben buta, mégis nagyvonalú hitetlenkedését, ferde véleményét.

Itt most, akárki is volt, akárki is lett volna, valahogy nem tudta lebiggyeszteni a száját, merevnek kellett maradnia, éreznie kellett a seperetlen piszkú felfogásainak megingását: a katolicizmus minden: nincs a földön semmi jobb, ami abban meg nem volna. Chestertoni szörnyűséges logikájú dolgokról kellett hallani: körökről, amelyek az összes többi más világnézeti elgondolásokat jellemzik, amelyek zártak és levegőtlenek, nyitatlanok, megrekedtek és keresztről, amely mindent magába ölelő szétnyúlással terpeszkedik és mégis van közepe, ahol metszik egymást a dolgok. Valami végzetes titkáról a bűnnek, amibe minden bele van emelve, az én, a te, a mi bűnünk, és ami mégse reked meg itt nálam, nálad, nálunk, ami nem a kis hazugsága neki, nem a rémes gyilkossága neki, nem a társadalom elképesztő korrupciója, nem a tömegek vérvivő ösztöne: nem, nem, maga a bűn, amiért meghalt és amit a liturgia szerint felix culpa-vá tudott avatni egy különös alakú szégyenfával a Krisztus. És az élmények e szörnyű, végtelen sorú vonulása nem lankadhat, nem állhat meg.

A SzEI vegyeskara

A SzEI vegyeskara az új évben a hosszú előkészületek után sokat ígérő munkának látott.

A SzEI Leánycsoportja

A SzEI lánycsoportja összejövetelein tavaly is, meg ebben az évben is a lányoknak szabadidejükben „a magyar családi élet és munka értékeit, kérdéseit és tennivalóit tárta föl”. Az idén még szorosabban véve a magyar egyetemi hallgatónő és a magyar női hivatás kapcsolatával foglalkozott. 

A SzEI Otthon

Néha becsukjuk a szemünket, és hirtelen fürkészőn szalad bele a fantáziánk tekintete az idő távlatába. Előre, hátra. Néha térben, néha tértelenül jelenik meg előttünk az eljövő vagy elszaladt világ. Néha maga a tér […]