Híreink

Nagy siker mellett zajlott le a szegedi ifjúság Turáni ünnepélye

A Turul Szövetség kerületi vezérsége és a Turáni Társaság rendezésében vasárnap délelőtt 11 órakor nagy siker mellett folyt le az egyetem bölcsészeti karának nagy előadótermében a szegedi Turáni Ünnepély, melyen a város képviselőin, az egyetemi és főiskolai tanárokon és az ifjúságon kívül számosan jelentek meg a város közönségéből is. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött, majd Sacsó László kerületi vezérhelyettes mondotta el megnyitó beszédét, melynek keretében rámutatott arra, hogy ma minden nemzet igyekszik ősi, mély gyökerekből táplálkozó nemzeti kultúrája alapján nemzeti öntudatra nevelni ifjúságát.

A kerületi vezérhelyettes beszéde után Gergelyffy Gábor dr. a Turáni Társaság igazgatója ismertette a Turáni mozgalom jelentőségét. A lelkesedéssel fogadott ismertetés elhangzása után, Demeter Margit, a Botond B. E. leventéje, Kisfaludy János és Vikár Béla fordításában két finn verset szavalt nagy sikerrel.

 

Fontos miniszteri rendelet az egyetemi és főiskolai ifjúsági egyesületekről

Szinyei-Merse Jenő kultuszminiszter legújabb rendeletével jóváhagyta a Magyar Nemzeti Diákszövetség alapszabályait, amely rendkívül érdekes intézkedéseket tartalmaz. Így kimondja, hogy minden egyetemi és főiskolai ifjúsági egyesület és minden ifjúsági vallásos egyesület működésének feltétele az, hogy alapszabályaiban meghatározott céljának megfelelő egyetemi és főiskolai ifjúsági szövetség kötelékébe tartozzék.

Kettéoszlik a Turul Szövetség

A Turul Szövetség idén 22. követtáborozását a lillafüredi Palota szállóban tartja meg március 26., 27. és 28-án. Dr. Tarnói László országos Turul vezér közölte, hogy a Turul Szövetség fővezérségének a társadalmi Turul élére hivatalos jelöltje nincs, és így helytelen a megállapítás, hogy dr. Végváry József és dr. Tóbiás Kornél jelöltként szerepelnek. 

A Polgári iskolai tanárképző főiskolások egységéről

Sokan, akik az egyetemi és főiskolai ifjúság egységesítésének mostani kísérletét, a KMDSz, a SzEI, a DEI – és legújabban a PEI – a kolozsvári, szegedi, debreceni és pécsi egységszervezetek munkáját bírálgatják azzal a lekicsinylő mondattal akarnak munkánk elébe vágni, hogy az ifjúság nagy tömegei nem akarják az egységet. Azoknak álljon itt dr. Greguss Pál, egyetemünk egyik kiváló professzorának, a Tanáregyesületi Közlöny 1939 márciusi számában az akkori főiskolai egységmozgalomról írt cikkéből néhány idézet.

A Polgári Iskolai Tanárjelöltek Bajtársi Egyesülete

Ez a szép és sokszor óhajtott cím az utóbbi esztendőben ismét főiskolai életünk érdeklődésének középpontjába került. A főiskolai ifjúság az elmúlt tanév végén ismét szervezkedett, hogy egységes táborba tömörüljön. Az ifjúság a tanári kar engedélye alapján és néhány főiskolai tanár jelenlétében a múlt év áprilisában titkos szavazással mintegy 95 százalékban az egységes szervezet mellett nyilatkozott meg. A tanári karból többen, köztük magam is, szívesen láttuk az ifjúságnak ezt a lelkes megmozdulását. (Jelvényük egyelőre a nemzeti színű karszalag volt.) Azonban a láthatatlan kezek, mint mindig, most is kitűnően működtek, mert az egységes egyesület mégsem alakulhatott meg.

Az új iskolai évben azonban az ifjúságban még mindig a régi, nemes láng lobogott. Hiába zárták be úgy a Botond, mint az Integra helyiségeit, hiába jött az októberi hűvös és esős idő, a helyiségekből kizárt gerinces ifjúság sapka nélkül vagy hajadonfővel továbbra is kitartott az egységes polgári iskolai gondolat mellett. Kitartott már csak azért is, mert tudta, hogy a főiskolai Szervezeti Szabályzat 105. § szerint „A főiskolai hallgatók önmaguk készítette, de a vallás- és közoktatásügyi minisztertől jóváhagyott alapszabályok szerint szabadon alakíthatnak közművelődési, jótékonysági vagy egyéb társadalmi célokra egyesületeket.”

Később megnyíltak ugyan a Botond és az Integra helyiségének ajtói, de csak azok számára, akik „megtértek”, ellenben kiutasították a saját intézetükben azokat a polgári iskolai tanárjelölt kollégáikat, akik továbbra is az egységes polgári iskolai gondolat hívei maradtak. Hiába kínáltak azonban egyeseknek ingyen mozi- és színházjegyeket, továbbra is megmaradtak az egységes polgári iskolai gondolat mellett. Az alábbi nyilatkozatot köröztettük: „Alulírottak kijelentjük, hogy a polgári iskolai tanárjelöltek, illetve tanárok egyetemes érdekeit képviselő keresztény, nemzeti alapon álló, kizárólag a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára kiterjedő bajtársi egyesület megalakulását szükségesnek tartjuk, és megvalósítására törekszünk”. Erre a felhívásra egyetlen egy nap alatt mintegy 190 főiskolai hallgató jelentkezett, tehát jóval több, mint amennyi hallgatója jelenleg is a Botondnak és az Integrának együttvéve van. De nézzük csak, hogyan látja a helyzetet maga az ifjúság? Többször volt alkalmam velük erről a kérdésről beszélni. Felfogásukat talán az alábbiakban foglalhatnám össze.

Mindig tökéletesebb társadalmi életforma felé haladunk. És ez a tökéletesebb társadalmi életforma a jól rendezett, helyesen tagolt társadalom egységét jelenti. A társadalom akkor kap jó és egészséges rendet, ha minden életcél, minden érdekcsoport megfelelő szervezettel bír, és minden szervezet jól megszervezett hatáskört kap. Csakis a közös hivatás, a közös életcél, a sorsközösség az, amely embereket összefűzhet és csak ez lehet az az alap, mely szerint még a társadalom egészséges differenciálódása megengedhető.

Hasonlóan áll ez a főiskolai hallgatók társadalmában is. Főiskolánk hallgatói mindannyian közös életcélt tűztek ki maguknak, érdekeik majd minden pontban találkoznak. Sorsuk a főiskolai évek alatt s majd az életben is közös. Mégis nemcsak hogy szervezetlenek, hanem károsan vannak tagolva. Mi magunk sem hisszük – amint mondták –, hogy valaki szervezettségének vagy egészséges differenciáltságnak tartaná azt a helyzetet, hogy a főiskola ifjúsága Turul–Emericana alapon két csoportra van osztva. Soha a főiskolai ifjúságnak semmi haszna abból nem volt, hogy a Turul vagy az Emericana tagjai voltak. Ez volt az általános vélemény. Az egyesítést egyik egyesület keretében sem lehetett végrehajtani, az évtizedes ellentét miatt. Az elgondolás helyességét és szükségességét mi sem bizonyítja jobban, hogy egy jó hónap leforgása alatt és még egy „átaludt” húsvéti szünet után is, április 25-én a főiskolai hallgatók 95 százaléka a tanári kar ellenőrzése mellett egy új egységes főiskolai egyesület felállítását kérte.

– Mindenekelőtt – hangoztatták – a mi jövendő egységes egyesületünkben a keresztény, magyar szellemű, vas katonai fegyelemmel rendelkező ifjúságot óhajtunk tömöríteni és nevelni. Nem elégszünk meg a gyűlésező, reprezentatív ifjúsággal, mert a magyar nemzetnek és a polgári iskolai tanárságnak dolgozó, önfeláldozó munkás ifjúságra van szüksége. Azt akarjuk, hogy a főiskolán minden hallgató olyan öntudatra tegyen szert, amely büszkén és lelkesen irányítja azt a munkakedvet, amelyet tanári hivatásunk kell hogy belőlünk kiváltson. Azt szeretnők, ha minden tanárjelölt emberi és nemzeti kötelességének tekintené választott élethivatását. Hogy ezt elérjük, mindenekelőtt a Tanáregyesülettel való szorosabb kapcsolatot óhajtjuk megteremteni. Hivatásunkra való méltó előkészülés elsősorban a szaktudásban való minél nagyobb fokú jártasságot kívánja meg, úgyszintén a korszerű szociális,, nemzeti és nemzetvédelmi problémák megismerését is, mert csak az ilyen irányban képzett tanárok lehetnek igazán nemzetnevelők. Ennek érdekében elsősorban a mi professzoraink segítségét szeretnők megnyerni. Szakosztályokat óhajtunk létesíteni, amelyek mind határozott szervezettel, feladat- és ügykörrel rendelkeznek. Az előbb említett cél érdekében szakosztályainkon belül a szemináriumi munkásságot is ki akarjuk szélesíteni.

A főiskolai élet megkönnyítésére szeretnők megszervezni a hallgatók szociális szempontból való nyilvántartását, a Szociális Bizottság felállításával, a segélyezés kiszélesítését, kereseti lehetőségek megszerzését, melynek vezetője és irányítója egy főiskolai tanár lenne, egyik támogatója pedig a Tanáregyesület, amely már eddig is számos jelét adta áldozatos érdeklődésének. A bajtársias érzés elősegítésére, a főiskolai élet megszépítésére, szervezett társas életet is akarunk élni. Ezekkel a kívánságokkal kapcsolatosan a hallgatóság néhány példára is hivatkozott, amelyek élénken megvilágítják, mit is jelent egy szervezett egységes egyesület. Hivatkoztak a soproni szabadcsapatos műegyetemi hallgatók Ifjúsági Körére, valamint a budapesti műegyetemi hallgatók Hungária Bajtársi Szövetségére is. Glattfelder csanádi püspök úr mondotta a napokban: „Nincs sem jog, sem ok, hogy ennek az országnak népi egységét megbontsák”. Ugyanezt vallom én is a főiskolai ifjúsággal kapcsolatban.

 

A SzEI leánycsoportja

A SzEI nagy egésze magyarságépítő munkájában a deákságot tehetségének és képességének megfelelő helyre állította. Fiúk és lányok szabadidejükben hivatásukkal összhangban veszik ki részüket ebből a munkából. A lányok minden SzEI munkában éppúgy részt vesznek, mint a fiúk. De ezt az együttdolgozást nem találták a lányok elégnek. Már a múlt tanév végén megindult a lányok közt a mozgolódás, hogy ha az orvos-, a vegyész-, a gyógyszerész-, a tanárjelöltek külön-külön hivatáscsoportba vannak összefogva, s abban a hivatásuk külön kérdéseivel foglalkoznak, akkor kívánatos lenne az is, hogy mi lányok a külön női hivatásunkra is külön női közösségi munkával készüljünk, s azokat a kérdéseket fölvető, föladattudatosító összejöveteleken meg is beszéljük. A lánycsoport a múlt tanévvégi alapszabály-módosítás alkalmával meg is kapta jogi keretét az új alapszabályzatban. Még mielőtt a rendszeres összejövetelekkel irányított külön lánymunkánk megindult volna, megkezdtük a SzEI egészének a munkájában azt a részt, amely lánykezekbe való. Megkerestük, hogy a roppant rohanásban hol van lányok gondos kezére legjobban szükség.

Szabadidőnkben a SzEI irodában dolgoztunk: összejövetelekre mi küldtük szét a meghívókat, mi rajzoljuk a plakátokat a hirdető táblára, mi vállaljuk nem egyszer a Szegedi Híd szétküldését, mi tartjuk nyilván a tagokat. Mi díszítjük SzEI Otthonunkat kézimunkával, virágokkal, népi virágvázákkal. Vasárnaponként helyettesítjük az Otthon falatozójának altisztjét: mi szolgáljuk ki a deákságot. A vöröskeresztes gyűjtőnapokon az egyetem előtti urnaszolgálatot és perselyezést mi vállaljuk, és osztjuk el munkáját egymás között, évenként két-két napon át. Ezt a munkát később nagyobb területre szélesítettük ki. Láttuk ugyanis, hogy ez a szolgálat jól kapcsolódik bele a SzEI évi munkatervének megvalósításába, s ezzel országos deákügyeket, országos közösségi munkát lendít előre. Kerestük azokat a lehetőségeket, ahol tanulmányaink mellett a nagy közösségnek használhatunk.

Még a nyári szünidőben leány – SzEI-s – munkatábor alakult Kalotaszentkirályon. A tiszta magyar faluban öt hétig szolgálták a lányok azokat a családokat, melyekben a fronton állt helyt a családfő, amelyekben több gyereknek kellett a mindennapi kenyerét megkeresni. Szolgálták őket kétkezi munkával: főzéssel, takarítással, kerti, de még mezei munkával is. Nem is annyira maga segítés volt ebben a munkában a fontos, hanem inkább az életre elhatározó jelentőségű közösségi élmény, amit a lányok sok kedves emlékképben magukba zárva elhoztak Kalotaszentkirályról. Mindig szorosabban kapcsolódtunk bele a vöröskereszt munkába: hadigondozott családok és sebesültek látogatásával. Egy lány, vagy egy család látogatását kapta, vagy kórházlátogatásra vállalkozott. Nem akadályozta ez a munka a rendszeres SzEI közösségi munkájában sem a vállalkozókat. Az orvostanhallgató lányok a hadikórházakban orvosi segítőmunkát, más hallgatók pedig a sebesültek foglalkoztatását, velük való beszélgetést, felolvasást, levélírást vállaltak. A teljes rendszeres munkát közvélemény-kutatással kezdtük. Kérdőíveket osztottunk ki, melyekre húszas csoportokban feleltek a lányok. Ezekben a kisebb csoportokban bensőségesebb hangulatban feleltek a kérdésekre. Ebben adták tudtára a lánycsoport vezetőnek, mikor és mennyi időt áldozhatnak közösségi munkára. Ezzel a kérdéssel olyan tükröt állítottunk a lányok elé, amelyben a leglényegesebbeket egyben megláthattuk. Meglátszott belőle főképpen az, hogy a lányok elsősorban és legnagyobb részben a szó igazi mély értelmében vett női hivatást tekintik jövőjüknek, nem pedig az egyetemen folytatott tanulmányaik által előkészített pályára lépnek. Értékes, gazdaglelkű feleségek, anyák akarnak lenni, azonban azok is, akik abban a munkában is szerepet vállalnak, amelyre az egyetem készíti föl őket.

 

 

Jegyzetosztály

A Szegedi Híd utolsó számában bejelentettük, hogy a SzEI kezébe vette az egyetem összes jegyzeteinek készítését és kiadását. Mivel az első félévet lezártuk, be kell számolnunk ennek a félévnek a téren végzett munkájáról. Igaz ugyan, hogy egy kicsit rövid idő ez ahhoz, hogy máris tanulságokat vonhassunk le, vagy teljesen kiforrott rendszerről beszéljünk, de mégis kötelességemnek érzem a SzEI Jegyzetosztálya vezetésének átvételekor beszámolni az előző félévről, és tájékoztatni a következőkről.

Akkor, amikor némi előkészítés és tervezgetés után ugyan, de mégis eléggé váratlanul átvettük a Horthy Miklós Tudományegyetem jegyzeteinek kiadását, hármas célt tűztünk magunk elé. E három cél lebegett állandóan szemünk előtt mind magában a jegyzetkészítésben és kiadásban, mind pedig a Jegyzetosztály szervező és adminisztratív munkájában.

Kifogástalan jegyzet: ez volt az egyik cél. Nem kell mondanom, hogy valamennyi közül a legfontosabb. A jegyzetkészítő emberek kiválasztásakor és megszervezésekor az volt a főcélunk, hogy minden jegyzetet vagy az intézetekben dolgozó tudományos segédszemélyzet egy tagja készítsen vagy pedig olyan ember, aki már ezen a téren meglehetős gyakorlattal rendelkezik. Ez utóbbi esetben is, de különösen, ha egyik követelményt se tudtuk teljesíteni, természetesen arra hivatott tényezők – több tanszéknél magának a szakprofesszornak – átnézésével és javításával készültek a jegyzetek. Ennek köszönhetjük, hogy noha több mint tíz tanszék előadásaiból adtunk ki jegyzetet már az első félévben is, egy helyről sem kaptunk rossz véleményt, sőt a következő félévre és félévekre máris több új beszervezés van folyamatban. Törekedtünk természetesen a belső érték mellett a külső szépségre is. Pl. saját munkánkat nem kímélve és kezdetben nem kis anyagot rááldozva a szükségszerű kísérletezésekre: arra a tapasztalatra jutottunk, hogy a jegyzet külső formája szükségessé tenné, hogy a pozitív papirosnak csak egyik oldalán dolgozzunk. Igaz ugyan, hogy ezzel saját kiadásainkat tetemesen megnöveltük, de a hallgatóság és a jegyzet érdekében vállaltuk ezt a többletkiadást.

A jegyzetek olcsóbbá tétele. Ez volt a második föladat. Nem sokkal kevésbé fontos az elsőnél, de jóval nehezebb annál. Evvel a célkitűzéssel kapcsolatban ugyanis roppant bonyolult érdekkörök alakultak ki. Szem előtt kellett tartanunk mindek előtt magának a közületnek, a SzEI-nek az érdekeit, hiszen a SzEI-nek körülbelül 1000 pengős befektetése van a vállalkozásban, amelyet két év alatt kell megtérítenünk. De szem előtt kellett tartani a jegyzetkészítők anyagi érdekeit is. A vállalkozás megindulásakor, a múlt év októberében a jegyzetek árát középsűrű gépeléssel (szakszóval: kettes sorközzel) kisméretű szabványos alakú ívoldalkint 10 fillérben állapítottuk meg. (Voltak ennél sokkal olcsóbb jegyzetek is.) Sok megbeszélés és gondolkozás után, minden lehetőséget és körülményt alaposan megvizsgálva, arra a megállapodásra jutottunk, hogy tekintettel a roppant nehéz anyagbeszerzésre, ezt az egységárat egyelőre nem tudjuk csökkenteni, de természetesen ennél magasabb egységárat sehol sem engedünk meg. Elhatározásunk egyik fő oka az volt, hogy a nyersanyag rohamosan emelkedő ára mellett annak beszerzése is állandóan nehezebbé válik. A magam részéről több alkalommal személyesen vásároltam a SzEI részére az Evolut irodaszervező vállalatnál, ahol a gépet és minden nyersanyagot vettünk és veszünk. Tapasztalataim szerint a vállalat mindenben meglepően és jólesően udvarias és előzékeny, de ők is érzik a háború negyedik évének gazdasági nehézségeit, annál is inkább, hogy a nyersanyag egy részét (éppen a legfontosabbat, ami nélkül mozdulni sem lehet, és amit csak ebben az egy üzletben lehet venni Magyarországon) Németországból hozzák be. A személyi vásárlásokat is alig tudják kielégíteni, irodájuk állandóan tele van az ország legkülönbözőbb részeiből jött vásárlókkal. Így a postai megrendeléseket olyan késéssel tudják csak teljesíteni, hogy egyetlen megoldási lehetőség a személyes vásárlás lehet, természetesen ez is csak fokozza a SzEI kiadásait. Néha a legnagyobb erélyre, máskor meg a legnagyobb óvatosságra, sőt mondhatjuk, ravaszságra van szükség, hogy megfelelő mennyiségű nyersanyagot tudjunk magunknak biztosítani. Mindenesetre annyit már most bejelenthetek, hogy az elmúlt félévben nem egyszer fellépett nyersanyaghiányt a következő félévre máris teljes mértékben elhárítottuk, annyi anyagunk van, hogy jóval alul maradva természetesen az anyaghalmozás méretein, a következő félévben a legkisebb fennakadás nélkül dolgozhatunk. Hogy azonban mégis könnyítsünk mind a magunk kiadásain, mind pedig a Hallgatóság (súlyánál és tömegénél fogva elsősorban ezt kellett volna legelőbb megemlítenem) helyzetén, szó van arról, hogy bevezetjük a legtöbb tanszék jegyzeténél a félév elején kihirdetett fixösszeg megállapítását. Ennek az újításnak igen sok oka, előnye van. Így elsősorban a hallgatók tudnak tájékozódni, hogy milyen megterhelést jelent számukra a különféle jegyzetek megrendelése. Azután, tekintettel arra, hogy ezt a fixösszeget két, legfeljebb három részletben kell befizetni, lényegesen csökkenti a beszedők adminisztratív munkáját. Végül pedig a jegyzetkészítő is biztosítani tudja a maga járandóságát, mert nem kell az utolsó órákig annak kitennie magát, hogy még mindig nem tud pontos összeget mondani.

A zsidóktól átvenni a jegyzeteket. Ezt a célt minden nehézség nélkül elértük a vállalkozás elindulásával egyidejűleg.

Beszámolónkon és terveinken kívül nem hagyhatjuk szó nélkül a jegyzetkészítők munkáját. A legtöbben – bizony – beugrottunk a jegyzetkészítésbe. Legtöbb vállalkozó ember elhatározására az elvi ok hatott döntően: bebizonyítani, hogy a keresztény magyar emberek is képesek szívós és kitartó munkára. Aki nem készített jegyzetet, az úgysem tudja, de aki bármilyen formában részt vett benne (pl. a Jegyzetosztálynak a vezetésében) vagy maga is készített jegyzetet, akár egyedül, akár többek közreműködésével, kétségtelenül elfogadja azt a megállapításomat, hogy a jegyzetkészítők munkáját méltóan megfizetni nem lehet. Egy félévi jegyzet pontos, lelkiismeretes elkészítése nem kis dolog nyugodtan állíthatjuk, hogy félévi éjjel-nappali munka. Sokoldalú embernek kell lenni annak, aki jó jegyzetet akar készíteni. Első és legnélkülözhetetlenebb feltétel: rendkívüli energia. Akiben ez nincs meg, az eleve lemondhat arról, hogy képes lépést tartani egy heti öt, hét, sőt néha több órás kollégiummal. De természetesen – mint feljebb írtuk már – szükséges a szaktudás. Hiába tud valaki bármilyen szótagszámmal gyorsírni, hiába van bármilyen energiája, ha nem tudja követni a Professzor előadását gondolatban is, nemcsak a teljes gépies lejegyzésben, nem tud boldogulni. Hányszor előfordul, hogy a Professzor nyolc-tíz nevet vagy adatot sorol fel egymásután: minthogy ezeket a legtöbbször lehetetlen gyorsírással lejegyezni, honnan tudja pontosan bevinni mégis mind anélkül persze, hogy a Professzor előadásának pontos és hű mása helyett a hallgató saját gondolatai töltenék ki a helyet. És szüksége van a jegyzetkészítőnek egy nagy szeretetre: szeretnie kell a jegyzetet. Aki nem szereti a jegyzetet, arról nem tudjuk elképzelni, hogy képes lenne éjjel-nappal az írógép felett görnyedni, [hogy egy hét] múlva jegyzet legyen belőle. Azonban evvel kapcsolatban fölmerült egy roppant kényes kérdés: a jegyzetkészítés szempontjából nem egy ok miatt aránylag nagyon kevés ember jöhetett számításba. De így sem volt köztük egy sem, aki csak ennek az egy munkának élhetett volna. Mindnyájan elsősorban egyetemi hallgatók vagyunk – legtöbben – éppen a kitűzött célra való törekvés következtében, intézetben is dolgozunk, itt is helyt kellett állanunk, vagy pedig többen a SzEI vezetőhelyein működtek. Mindezt össze kellett egyeztetnünk, sőt éppen a SzEI célkitűzései és saját elhatározásunk értelmében: még jobban meg akartunk felelni a minden irányból való követelésnek. Minden nagyobb zökkenő nélkül sikerült is ez. Csak egy példát említek, ebből mindenki meg tudja ítélni, hogy milyen munka folyt a Jegyzetosztályban. A félév vége felé már halaszthatatlan volt a jegyzetek kiadása. Éppen ekkor küzdöttünk a legnagyobb nyersanyaghiánnyal, ami egy időpontban egyenesen katasztrofális méreteket kezdett ölteni. Végre azután sikerült mindent beszerezni, és nekiindulhattunk az elmaradt munka behozására. Hatalmas lendülettel dolgozott mindenki, de felmerült egy nagy nehézség: hogyan bírja a sokszorosítógép, idővel. Napközben órák, intézeti munka, negatívpapirosokra való gépelés, tehát lehúzásról szó sem lehet. A sok este közül egyen így folyt le a munka: valaki saját jegyzeteiből a kész negatív lapokat kezdte lehúzni, ekkor azonban küldöttség jött egy másik intézettől, hogy ők is szeretnének még reggel előtt dolgozni. Mit tegyünk? Az előbb érkezetté az elsőségi jog, ez kétségtelen. Csakhogy azzal a másfélezer lappal elég hamar készen lesz, tehát van egy lehetőség: jöjjetek éjfélkor, háromig odaadom a gépet. A másik intézet emberei nagy örömmel vették tudomásul, és fél egy körül készen lévén a negatívumokkal, nekikezdtek a sokszorosításnak. Közben azonban a másik tovább gépelte a negatív lapokat, és így mire ők készen lettek 3 órára a saját jegyzetükkel, most már az ő részére biztosítva volt a munka reggelig. Reggel ötkor állt meg a gép, de már fél hétkor újra működött. Erre az erőfeszítésre természetesen csak az utolsó napokban került sor: az anyag éppen azokban az időkben akadt el. A következőkben ilyen rendkívüli erőkifejtésekre nem lesz szükség: gondoskodtunk róla minden szempontból. A nyilvánosságot ezek közül csak egy érdekli: saját magunkra törvényt hoztunk be, hogy a negatívnak az előadás elhangzása után legkésőbb 2 hét múlva készen kell lenni.

 

 

A SzEI új elnöksége

A második félév elején a SzEI vezetőségében nagyobb személyi változások estek meg. Ezeknek az volt az oka, hogy az új, orvosképzést szabályozó rendelet intézkedései miatt a felsőéves orvosok a rendszeres közösségi munkából kevesebb lehetőséggel vehetik ki a részüket.

 

A SzEI lelkigyakorlata

A hagyományokhoz híven ez évben is megtörtént az egyetemeken általában nem szokásos, de annál inkább szükséges lelkigyakorlat, lelki magába mélyedés. Különös beállítottsággal indult az idei. Valahogy mintha megtörte volna az embereke belerögzött elképzelést a lelkigyakorlatról. Nem jámborkodó, nem tanulságos adomahalmozó, nem negatívumokkal rémítgető: valahogy más. Reális beállítottság jellemezte az előadó céljait, elképzeléseit: az elején megmondta mi várható egy lelkigyakorlattól, milyen kevéssé állnak a rendelkezésre a megfelelő eszközök (magány, egyenkénti megbeszélések a lelkigyakorlat-vezetővel, és mikkel kell megküzdeni, hiszen az emberekbe beleévődött sok nyárspolgári elképzelés a kereszténységről, az élet belső formálásában való teljes analfabétizmus, az élmény nélküli robotélet és sok-sok egyéb). P. Izay[1] szándéka és terve az adottságokhoz alkalmazkodott: élményt, hangulatot akart elvitetni az emberekkel a katolicizmusról.

A cél: a legbelsőbb, személyes álláspontunk gyakorlati tisztázása létkérdéseinkben. A lelkigyakorlat vezetője P. Izay Géza jézustársasági atya a belső emberi világ halhatatlan éhségét igyekezett bemutatni valami katolikus, valami egyetemesség után.

Jaj, a tömegek előtt végzett dolgok, jaj, ahol a sok igényt kell valahogy kielégíteni, jaj, ahol gőggel és butasággal vértezi fel magát a piperézett és mindenen unatkozó – oh, ami komoly, ami életbevágó, az mind unalmas – lélek. Jó erősnek, jó felül állónak lenni, jó dolgokat lefitymálni, és különösen akkor szeretik ezt megtenni az emberek, ha természetfeletti problémák kerülnek tárgyalásra. És ilyen emberek föltétlen meggyőződését nem lehet meggyengíteni: ők a megdönthetetlen, szentírás-szavú emberek. Jaj és a rossz metódus (korlátolt keresztények ötlete): gyermekes és kicsinyeskedő motívumokkal tömködni, győzködni az ilyenek – bár végeredményben buta, mégis nagyvonalú hitetlenkedését, ferde véleményét.

Itt most, akárki is volt, akárki is lett volna, valahogy nem tudta lebiggyeszteni a száját, merevnek kellett maradnia, éreznie kellett a seperetlen piszkú felfogásainak megingását: a katolicizmus minden: nincs a földön semmi jobb, ami abban meg nem volna. Chestertoni szörnyűséges logikájú dolgokról kellett hallani: körökről, amelyek az összes többi más világnézeti elgondolásokat jellemzik, amelyek zártak és levegőtlenek, nyitatlanok, megrekedtek és keresztről, amely mindent magába ölelő szétnyúlással terpeszkedik és mégis van közepe, ahol metszik egymást a dolgok. Valami végzetes titkáról a bűnnek, amibe minden bele van emelve, az én, a te, a mi bűnünk, és ami mégse reked meg itt nálam, nálad, nálunk, ami nem a kis hazugsága neki, nem a rémes gyilkossága neki, nem a társadalom elképesztő korrupciója, nem a tömegek vérvivő ösztöne: nem, nem, maga a bűn, amiért meghalt és amit a liturgia szerint felix culpa-vá tudott avatni egy különös alakú szégyenfával a Krisztus. És az élmények e szörnyű, végtelen sorú vonulása nem lankadhat, nem állhat meg.

A SzEI vegyeskara

A SzEI vegyeskara az új évben a hosszú előkészületek után sokat ígérő munkának látott.

Ma érkezik Szegedre dr. Scheel birodalmi diákvezér és kísérete

A Magyar Nemzeti Diákszövetség meghívására Dr. Gusztáv Adolf Scheel birodalmi diákvezér és kísérete – mint ismeretes – pénteken érkezett Budapestre, hogy a magyarországi diákintézményeket megtekintse. A fővárosi program után az ország több egyetemi városába is ellátogatnak. Szegedre ma délelőtt 11 órakor érkezik dr. Scheel a kíséretével és a magyar diákvezérekkel. A birodalmi diákvezér kíséretének tagjai: Dr. Ulrich Gruchlin, a diákvezérhelyettes, Dr. Werner Braune, a Külügyi Osztály vezetője, Dr. Reinbold Baester a Politikai Nevelés Osztály vezetője, Wilhelm Walter őrnagy és Fritz Stager főhadnagy, mindketten a német vaskereszt lovagkeresztjének tulajdonosai. Dr. Raiczy Imre az MNDSz vezértitkára, dr. Buday Rezső miniszteri osztálytanácsos, dr. Buócz Elemér követségi attasét.

A szegedi Egyetemi Luther Szövetség passió-játéka

A szegedi Egyetemi Luther Szövetség vasárnap délután 6 órai kezdettel az evangélikus templomban passió-játékot mutatott be. 

Egyetemi és főiskolás munkaszolgálatosok megszervezése

Az egyetemi és főiskolai önkéntes munkaszolgálatosok főparancsnokságának megbízásából dr. Ladomérszky Béla görög katolikus plébános és Szalay László bölcsészhallgató, volt munkaszolgálatosok megkezdték az önkéntes munkaszolgálatra alkalmas ifjúság megszervezését. 

Az Emericana tevékenysége

A szegedi egyetemen 18 éve végez vallásos nevelő munkát az Emericana Egyetemi Hivatáskúriája. Volt történetében olyan időszak, amikor az ifjúság százával sorakozott fel a Szent Imrés zászlók mögött, később azonban zavaros elméletek és közös ideológiák hangzatos, de nehezen megvalósítható jelszavakkal igyekeztek az ifjúságot eltéríteni a katolikus felfogástól és az Anyaszentegyháztól.