Híreink

Szegedi Híd

a neve a szegedi ifjúság lapjának. A híd szimbólum. A híd felekezeteket, közösségeket, embereket, társadalmi osztályokat, népeket köt össze, a híd önzetlenül szolgál: úgy szolgálja az embereket, mint ahogyan a legenda Szent Kristófról mondja: a híd a maga lábán álló, magától akarja az embereket szolgálni, nem ugródeszkája, vagy szekeréhez kötött lova senkinek. A híd bátor, nagy mélységek fölött feszül, nagy erővel. A híd nagyvonalú, égre néz és nagy mélységekbe tekint. A szegedi híd mélyen magyar talajból nőtt keménnyé: a szegedi híd magyar embereket hordoz a hátán, magyarokat szolgál. A szegedi híd Délvidéket köti össze a trianoni rommal. Ha átmégy Újszegedre márt a Bánátban vagy, s ezzel nagy szimbólummá növekszik: az egész Magyarországot köti össze a trianoni rommal. A szegedi hídról vertük le a magyar otthonokat támadó ellenséges repülőket.

Nagyurunk előtt

Főméltóságú Kormányzó Urunk előtt az alábbi hitvallást tette a M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem megnyitása alkalmából a Szegedi Egyetemi Ifjúság: „Az egyetemi ifjúság szól: köszönti az új otthonát, az új magyar egyetemet hittel, bizalommal, szeretettel. A laboratóriumi  és könyvtári munkák, a cserkésztáborok és a kárpátaljai harcok ifjúságának az az első mondanivalója a magyar történelem ötödik egyeteme számára, hogy keresztények vagyunk, és ez a kereszténység azt jelenti, hogy megtanultuk az evangéliumból Krisztus urunk szavát: „Aki a legkülönb akar lenni köztetek az szolgálja a többieket a legjobban.”[1] És magyarok vagyunk. Ez a magyarság azt jelenti, hogy megtanultuk Arany és Vörösmarthy szavát, és tudjuk, hogy „Ha minket is elfú a sors zivatara, nem lesz az Istennek több magyarja” és, hogy „Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt!” Igen: emberebb és különb magyarok akarunk lenni. A mai magyaroknál mindig különbek! Ezért kell nekünk a templom mellett ez a nagy magyar műhely, ahol az igazságot keressük, hogy az igazság szerint alakíthassuk magunkat és az egész magyar életet: ezért kell nekünk az egyetem!

 

[1] Mk 9, 35

A Csaba Bajtársi Egyesület kilépett a Turul Szövetségből

A budapesti orvostanhallgatók Csaba Bajtársi Egyesülete vezető törzsfői tábora foglalkozott a Turul Szövetség december 10-én tartott gyűlésén történt eseményekkel. 

Az Emericana munkája

A másfél éve megnyitott Horthy Miklós Tudományegyetem nagy kulturmissziós feladatok elvégzésére vállalkozott az Alföld és az azóta visszatért Délvidék területén. S ezért mindenkit érdekel az egyetem katolikus ifjúsága – amely a hallgatóság mintegy kétharmad részét alkotja – hogyan tesz eleget nemzeti és vallási kötelezettségeinek.

A hely szűke miatt nem szólunk most az Egyetemi Mária Kongregációk és a Szent Imre Kollégium Széchenyi Körének működéséről, inkább a harmadik katolikus egyetemi szervezet, az Emericana Marisia corporatio munkásságáról számolunk be.

A Botond bajtársi egyesület a Vöröskeresztért

A szegedi egyetemi ifjúság hazafias lelkesedéssel határozta el, hogy – megértve az idők szavát – most szívvel-lélekkel szenteli magát a haza érdekeinek, és a jelen időkben a hazának nagy fontosságú szolgálatot tevő szervnek, a Vöröskereszt Egyletnek célkitűzéseiben igyekszik segítségül lenni. A nemes elhatározást a Magyar Vöröskereszt Egylet szegedi választmányának elnöksége szívesen vette tudomásul, és megengedte, hogy a Botond bajtársi egyesület az egylet javára a társadalom által a nemes eszme gyakorlati megvalósulását szolgáló, önkéntesen felajánlott természetbeni ajánlatokat saját hatáskörben elfogadja, és azokat a szegedi választmánynak beszolgáltassa. 

A Botond Bajtársi Egyesület gyűjtése a harctéren levő honvédeknek

A tanárképző főiskolások Botond Bajtársi Egyesülete gyűjtést indított a harctéren küzdő honvédek részére. A főiskolások párosan járják a várost, és gyűjtik össze a harctérre gondoló emberek ajándékait. A gyűjtés már eddig is igen szép eredményeket mutatott fel, és valószínű, hogy igen jó eredményekkel fog zárulni, mert a főiskolásokat a cserkészek és elemi iskolák is segítik a gyűjtés munkájában.

A Botond BE gyűjtése

A Botond B. E. gyűjtését tegnap este 7 órakor lezárta. Az utolsó napon is rengeteg adomány érkezett a Gyűjtőközpontba.

Gyűjtésük eredménye 587,60 P é. cig., 1 üveg rum, 30 doboz gyufa, 9 csomag dohány, 1891 darab cigaretta, 7 szivar, 15 darab meleg ruhanemű, azonkívül borotvaszappan, cigarettapapír, pipák és 235 darab könyv.

A Botond BE vezérségének jelentése a honvédek részére folytatott gyűjtés eredményéről

A mintegy két hétig tartó a múlt hét végén befejeződött. A gyűjtőközpontba beérkező adományokat rendezték, s a végeredmény a következőképpen alakult ki: mintegy 143.000 cigaretta, 1850 doboz gyufa, 100 szivar, 1325 gr. Cigaretta dohány, 1400 csomag pipadohány, kb. 3500 könyv, 3000 folyóirat, kb. 200 drb. különféle ruhanemű és még igen sok más hasznos dolog (tésztafélék, konzervek, rum, likőrök, pipák, szipkák, fogpaszták, filmek, kések, kártya, cigarettapapír, levélpapír, levelezőlapok, szappan, zsilettpenge, borotvakészülékek). A bajtársak a kis csomagokra felírásos címkéket ragasztottak. A kizárólag botondisták gyűjtéséből származó adományokra ezzel a felírással: „Honvédeinknek Szeged város közönségétől gyűjtötte és szeretettel küldi a főiskolások Botond Bajtársi Egyesülete”. A „füstnélküli napon” gyűjtöttekre pedig: „Honvédeinknek Szeged város közönségétől gyűjtötte és szeretettel küldik a Turul Szövetség szegedi Bajtársi Egyesületei” – felírás került. Az összegyűjtött adományokat a szegedi hadtestparancsnoksággal egyetértve a Vöröskereszt Szegedi Választmánya veszi át, és juttatja majd el szegedi hovédeinknek.

 

Nagy sikerrel folytatják a gyűjtést a főiskolások a fronton harcoló katonák részére

Vasárnap füsttelen napot tartanak Szeged utcáin és szórakozóhelyein a Turul bajtársak

A szegedi tanárképző főiskolások Botond Bajtársi Egyesületének a főiskola Boldogasszony sugárúti épületében lévő helyiségében mindig élénk élet folyik, néhány nap óta azonban még inkább megelevenedik a sürgés-forgás az alagsorban elhelyezett helyiségben. Itt rendezték be ugyanis a főiskolások a gyűjtőközpontjukat. Amint azt a Délmagyarország is hirdette a Botond bajtársak gyűjtést indítottak a harctéren szolgálatot teljesítő honvédek részére. Ebből a gyűjtésből befolyó adományokat gyűjtik itt össze, rendszerezik, csomagolják a lelkes főiskolás fiúk és leányok. Meglátogattuk a derék főiskolásokat „munkahelyükön”. Mert az egyesületi helyiség, amely más alkalmakkor a bajtársak szórakozását szolgálja, most valóságos munkateremmé alakul át. Egy nagy asztalnál az adományok jegyzékbevételét végzi néhány főiskolás fiatalember és kisasszony, a többi asztalok pedig már tele vannak az összegyűjtött adományokkal.

„A Botond Bajtársi Egyesületet az a cél vezette a gyűjtés megindításánál – mondotta a gyűjtőközpont vezetője –, hogy bekapcsolódjon abba, a már országossá nőtt mozgalomba, amelyet a fronton küzdő honvédek megajándékozására indított a Vöröskereszt égisze alatt. Hétfőn mintegy száz főiskolás fiú és leány indult el a városba, hogy adományokat kérjen Szeged polgárságától fronton küzdő fiai számára. Főleg meleg ruhaneműt, élelmiszert, cigarettát kérünk azoktól, akiknek módjukban áll adakozni, de bármit elfogadunk, aminek otthonuktól elszakított véreink odakinn a fronton hasznát tudják venni. Így igyekszünk minél több könyvet összegyűjteni, hogy honvédeink a harcok szünetében szórakozhassanak is, a szellemük ápolásával is foglalkozhassanak. Pénzadományokat nem fogadhatunk el, legfeljebb olyan formában, hogy a felajánlott pénzösszegen nyomban dohányneműt vásárolunk.”

 

A tanárképző ifjúsága impozáns lefolyású gyűlésen kérte sérelmei orvoslását

Memorandumot intéztek a vallás- és közoktatásügy miniszterhez

Impozáns lefolyású nagygyűlést tartott szerdán délelőtt a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola ifjúsága. A nagygyűlésen azokat a problémákat tették szóvá és keresték rájok a megoldást, amelyek már régóta fájó kérdései a főiskolás fiatalságnak és a magyar polgár iskolai tanárságnak. Mintegy 500 főiskolai hallgató és hallgatónő szorongott a főiskola zsúfolásig megtelt nagytermében, és a fiatalság, vérmérsékletének megfelelő hangnemben, de mindég komoly és túlzásoktól mentes hangon tárgyalta a saját életére nézve sorsdöntő problémákat. A nagygyűlésen elejétől végéig jelen volt a tanári kar, élén Schilling Gábor, is és megértéssel hallgatta az elhangzott jókívánságokat.

            Horváth József, a főiskolások hivatásszervezetének elnöke nyitotta meg a nagygyűlést és a vendégként jelenlévő tanári kar üdvözlése után rámutatott azokra az okokra, amelyek a gyűlés összehívását szükségessé tették. Nagyjából a főiskolai ifjúságnak az egyetemi ifjúsághoz viszonyított kedvezőtlenebb helyzetében és a polgári iskolai tanárság meg nem felelő dotálásában jelölte meg ezeket az okokat. Kijelentette: a főiskolás fiatalság tudatában van, hogy a magyarság sorsdöntő napokat él. A lemondásra, az önfeladásra a magyar történelem folyamán talán még soha nem volt annyira szükség, mint most, mégis, vagy talán éppen ezért szóvá kell tenni a főiskolás fiatalság és a polgári iskolai tanárság helyzetét. A főiskolás ifjú, akiből a nemzetnevelés egyik legfontosabb tényezője, a polgári iskolai tanár lesz, tudatában van, hogy felelősséggel tartozik a nemzet sorsának alakításáért, éppen ezért kötelessége a saját sorsának alakulását is kedvezően befolyásolnia. Mi sem áll távolabb a főiskolai fiatalságtól, mint a felelőtlen hangulatkeltés, de ki kell jelenteni, hogy a helyzet feltárása, még az ország mai állapotában is jogos és azok orvoslása kötelesség. Bejelentette, hogy memorandumot készítettek, amelyet fel fognak olvasni és felterjesztenek a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez.

 

Magyarságismereti Munkaközösség

Az első félévben elég későn indultunk. A munka megkezdését nehezítette a jelentkezők egy részének tehetetlenségi nyomatéka. Mintegy hatvanan írták be a nevüket a jelentkezéskor a munkaközösség rovatába, mi meg voltunk elég hallgatagok hozzá, hogy azt gondoljuk, 60-an részt is vesznek első szóra a munkában. Beteges idealizmusunkat nem törölte el sem a tapasztalat, sem az idő, így azt gondoltuk az egyetemi ifjúság elég őszinte ahhoz, hogy ha beírja, részt vesz a munkában, akkor részt is vesz. Most is csak azt közöljük az illetékesekkel, hogy nem változtuk, hiába jelentkeztek először tízen, 15-en, végül is 25-en, mi javíthatatlanul a hatvanat, sőt mivel azóta egy félév elmúlt a 100 nemcsak jelentkezőt, de résztvevőt is várjuk.

            Időközben megtörtént a tisztikar megválasztása. Bartucz [Lajos] professzor úr a munkaközösség gondolatától kezdve mindig mellettünk állt, és ő volt szíves elvállalni a tanárelnökséget.  Eddig is sokat köszönhettünk neki, s tekintve széleskörű érdeklődését és tudását, ami az antropológia és a fajbiológia mellett a hungarológia többi ágára is kiterjed, tudjuk, hogy ezután is sokat várhatunk tőle.

            A munkaközösség célja hármas:

Minél szélesebb körben, lehetőleg az egész egyetemi hallgatóságban felébreszteni a vágyat önmagunk és a magyarság teljes körű megismeréséhez. Öntudatosítani minden területen azt, ami bennünk igazán magyar.
A hungarológiai szakkutatás, a résztvevők érdeklődésének megfelelő téren.
A magyarság feladatainak oldozgatása. Falusegítés, nevelés.

Az első célt szolgálja a heti előadássorozat. A bevezetőt éppen Bartucz professzor tartotta „Magyarságismeret – magyarságtudomány” címmel. Útmutatóan határozta meg a ránk váró feladatokat, a munka módszerét és az előttünk álló lehetőségeket.

            Utána Bálint Sándor egyetemi magántanár előadásai legközvetlenebb környezetünket, városunkat, Szegedet ismertette meg velünk. Történetét, múltját, jelenét, szerepét, lelkét, szellemét, az itt is tömegesen ránk váró és megoldandó feladatokat a szegedi magyarság kutatása terén.

            Balla Péter a népdalról szólt hanglemez bemutatóval ismertette meg azt a nagy értéket, amelyet az évezredes magyar dal számunkra jelent.

            A második célt jóformán Ortutay Gyula egy. magántanár által vezetett Népköltészeti gyűjtőmunka c. szeminárium jelentette, ahol első félévben elméleti előkészítése folyt a meginduló tápai gyűjtőmunkának.

            Harmadik feladat betöltését a népfőiskola jelentette.

Munkánk a második félévben.

A heti előadássorozatot tovább folytatjuk. Szükséges azonban, hogy az egyetemi ifjúság részvétele sokkal nagyobbmérvű legyen. Olyan estét kell keresnünk, amikor nincs más helyen összejövetel, s minden érdeklődő részt vehet. (Azt hisszük, hogy hétfő lesz a legmegfelelőbb) Az eredményhez azonban szükséges a személyes hívogatás is. Ha a munkaközösség tagjai valóságosan érzik a munka fáradtságát, akkor valóságosan vállalják azt az áldozatot. Mert nem elég az előadás írásos meghirdetése. Ezen a téren a 

A SzEI

Mit nyújt a SzEI otthona?

Ízléses, szép, tiszta, meleg környezetben kényelmes pihenést és jó társaságot. Az Otthon a tagok rendelkezésére állnak a legkitűnőbb hazai folyóiratok, lapok. Tagjai szórakozását szolgálja rádiónk és lemezjátszónk, valamint különféle társasjátékok. Falatozónkban pedig minden SzEI-s hallgató olcsón kaphat ízletes reggelit, uzsonnát, vacsorát.

Milyen kedvezményeket nyújt a SzEI?

50%-os színházjegykedvezmény, olcsó hangversenyjegyek s egyéb alkalmi kedvezmények. Olcsó reggeli, uzsonna, vagy vacsora a SzEI falatozójában. A SzEI munkaközösségének előadásain díjmentesen vagy nagy kedvezménnyel vehetnek részt a szervezet tagjai. A SzEI kiadványai (Szegedi Híd, stb.) díjmentesen vagy kedvezményes áron kapják kézhez tagjainak.

 

Korszerű egyetemi testnevelés

Amikor gondolataimnak papírra való rögzítéséhez hozzáfogok, egy pillanatra arra gondolok, hogy talán nincs is értelme annak, hogy erről a témáról valamit is írja, hiszen erről a kérdésről már több mint egy évtizede annyit cikkeztek, ankéteztek, hogy mostmár valóban elég volt belőle, s végeredményben ott tartunk, hogy ezen problémáink többé-kevésbé Szegeden megoldatlanok. Amikor a szegedi egyetemi testnevelésre, illetve az ezzel kapcsolatos állapotokra gondolok, eszembe jut egy jó közmondás, ami úgy hiszem találó: „éhes kutya csontokról álmodik”. Igen. Mi szakemberek és akik szívükön viselik az ifjúság nevelésének, fejlődésének ügyét, de az ifjúság nagy tömegei is, akik ösztönszerűen érzik a testnevelés hiányát: korszerű egyetemi testnevelésről ábrándozunk, s a valóságban a legsúlyosabb helyzetet éljük át, amelyet az egyetemi testnevelés megoldatlan állapotának nevezhetünk.

Németh László az egyetemi ifjúság márciusi estjén

A Szegedi Egyetemi Ifjúság Magyarságismereti Munkaközössége az első március emlékéhez méltó szép márciusi ünnepséget rendezett szombaton este a bölcsészeti egyetem nagy előadótermében. Az estnek különleges jelentőséget adott, hogy azon megjelent és előadást tartott Németh László, napjaink magyar irodalmának és az új magyar szellemiségnek az egyik vezéregyénisége.

 

Az egyetemek és főiskolák ifjúsága azt kéri: 30 éven felül senki se lehessen „diákvezér”

A magyar ifjúsági szervezetek memoranduma a kultuszminiszterhez

A magyar egyetemi és főiskolai ifjúság számtalan megoldatlan kérdése közül a legégetőbb és legsúlyosabb kérdés a diákegység kérdése. A különböző bajtársi szövetségek apró tagegyesületekre bontják az ifjúságot, a kopaszodó diákvezérek igaz örömére, akik jól ismerik a „divide et impera” évezredes elméletét. Az utóbbi években a magyar ifjúság több megmozdulásának célja az volt, hogy megteremtse a diákegységet, és az ifjúság vezetését az arra leghivatottabb kezekbe, az ifjúság kezébe tegye. Ezek a kísérletek teremtették meg a Műegyetemen a „Hungáriá”-t és az EKIE-t, az egyik a mérnök, a másik a közgazdászok egységszervezete, és ez szülte meg a kolozsvári és szegedi diákegység mozgalmakat, a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetségét és a Szegedi Egyetemi Ifjúságot is.

 

 

Szombaton este Kogutowicz Károly dr. rektor közölte az ifjúsággal a Tanács határozatát

Szombaton este tartotta az egyetemi és főiskolai ifjúság nagygyűlését a bölcsészeti kar Auditorium Maximumában. Az ifjúság együttes nagygyűlésén az egyetemi tanárok közül Veress Endre prodékán jelent meg.

A nagygyűlést dr. Stock Károly vezette le, és a Himnusz eléneklése után Nagy László orvostanhallgató ismertette a Tanács átiratát, melyben közölte a Tanács az ifjúsággal, hogy a 12 pontba foglalt memorandum nagyrészét a Tanácsnak a fönnálló törvényes rendelkezések értelmében nem állt módjában teljesíteni. Megígérte azonban a Tanács, hogy az egyetemi könyvtárosok, díjtalan gyakornokok és gyakornokok származási igazolványait a legsürgősebben át fogja kérni, valamint azt is, hogy oda fog hatni, hogy a jövő félévtől kezdve az egyetemen a zsidók fölvétele lehetőleg ne érje el a 6 százalékot. Az ifjúság az ismertetés után megvitatta a Tanács átiratát, és Nyikos Gyulának, a SzEI elnökének többszöri fölszólalása után elfogadta azt, hogy az ifjúság kérje, hogy a Tanács ezentúl ne az 1939. évi IV. tc., hanem a fajvédelmi törvény alapján bírálja el a fölvételi kéréseket. Majd szintén Nyikos Gyula fölszólalására az ifjúság elfogadta azt az indítványt, hogy az egyetemen a magyar munka ne szűnjön meg, a magyar ifjúság látogassa továbbra is az előadásokat, és az ifjúság a maga hatáskörében intézze el, hogy a zsidó hallgatók ne jelenjenek meg az előadásokon.

A gyűlés második felében jelent meg Kogutowicz Károly Rektor Magnificus, aki az ifjúsághoz intézett beszédében hangoztatta, hogy nincs elvi ellentét a Tanács és az egyetemi ifjúság között. Az ifjúságnak ezt a harcát mindenki rokonszenvvel kíséri, és biztosítja arról az ifjúságot, hogy becsületes küzdelmében továbbra is pártolni fogják az ifjúságot. Nyugodt, magabiztos harcra van azonban szükség, most minden ideges megmozdulás kárára van az ügynek, az ifjúságnak, és a magyar közvélemény ítéletét is magával hozza. A ifjúság kérje megfelelő szövegezéssel, megfelelő helyen kívánságainak teljesítését, a siker nem fog elmaradni. A Tanácsnak azonban a fennálló törvényes intézkedések értelmében nincs joga több cselekvésre, mint amit megtett.

 

A Bethlen Gábor Kör nagysikerű népi estje

A református egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Gábor Köre szombaton este „Hallgassuk népünket” címmel rendkívül érdekes és élvezetes népi estet rendezett az egyetem bölcsészeti karának nagy előadótermében. Az est során valóban a magyarság mély rétegének, a népnek hangja szólalt meg, dalban, versben, mesében az előadó fiúk és lányok ajkán. Dr. Halasy-Nagy József professzor mondotta az est bevezetőjét, megmagyarázva, mi az oka annak a mai világjelenségnek, hogy az érdeklődés mindenütt a nép, a parasztság felé fordul. 

A Magyar Ifjúság Nagybizottsága az ifjúsági egységért és a harminc éves korhatárért

Az ifjúsági egyesületek nagy többsége csatlakozott már az egységesítő mozgalomhoz

Mindenki előtt ismeretes, hogy a szegedi ifjúság bajtársi élete történetében a Horthy Miklós Tudományegyetem fölállításával új fejezet kezdődött. Az ifjúság lehetőséget látva arra, hogy végre megszüntesse az egyesületek egymás közti torzsalkodását, egységszervezetet teremtett. Ez a szervezkedés, mely az új Európa szellemének megfelelőleg hivatásrendi alapon történt, nem volt egyedülálló. A Műegyetemen már évtizedek óta működik a Hungária, a mérnökök egységszervezete, és ugyancsak egységszervezetbe tömörültek a közgazdászok is. A kolozsvári egyetemi ifjúság is megteremtette egységszervezetét, a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetségét.

„Bizonyítsuk be, hogy a magyar ugar gúnyos szele átalakul a fiatal Magyarország győzelmi himnuszává”

A SzEI és a főiskolás Hivatásszervezet munkatábor gyűlésén megjelent v. nemes szinai Szinay Béla altábornagy

A szegedi egyetemi ifjúsági élet két nagy egységmozgalma, az egyetemisták Szegedi Egyetemi Ifjúsága és a Tanárképző Főiskola ifjúságának Hivatásszervezete nagygyűlésre ült össze tegnap délelőtt 11 órakor. A nagygyűlésen a SzEI és a Hivatásszervezet által rendezendő önkéntes munkatáborról volt szó, és meghívták oda a középfokú iskolák felső két osztályát is. A nagygyűlésen megjelent vitéz nemes szinai Szinay Béla nyugalmazott altábornagy is, az egyetemi és főiskolai hallgatók önkéntes munkaszolgálatának főparancsnoka, valamint Kogutowicz Károly Rector Magnificus vezetésével az egyetemi tanári testület több tagja is.

A bölcsészeti kar Auditorium Maximumát az ünnepélyes alkalomra zászlókkal, munkattábortoborzó plakátokkal, térképekkel és grafikonokkal díszítették fel. A hatalmas terem zsúfolásig megtelt hallgatókkal. A belépő rektort és v. szinai Szinay altábornagyot „Egység, erő Szegeden Horthy Miklós egyetem” kiáltással fogadta a hallgatóság. A Himnusz eléneklése után Nyikos Gyula a SzEI elnöke nyitotta meg az ülést. Rövid szólásában utalt arra, hogy az ifjúság március tizenötödiki összejövetelén azt mondta „ma minden magyarnak két ember helyett kell dolgoznia. Maga helyett és a kivándorlásba űzött, megszületésük előtt halálra ítélt magyarok helyett. Aki ma csak a maga dolgát végzi el, az lehet csak ember, de nem magyar ember. Aki nem vállalja ezt a kettős felelősségű munkát, akkor annak ez a mulasztása az a harminc ezüstpénz, mellyel a magyarságnak a Júdása lesz. Ma itt az alkalom arra, hogy az ifjúság vállalja ezt a kettős felelősséget. Részt kell vállalnunk a belső építés munkájából, mert ha igaz az, hogy a külső veszély ellen a fronton küzdő katonák teste alkot áttörhetetlen falat, akkor a belső élet egységét csak a csorgó magyar veríték őrizheti meg. Megérte az idők szavát, mely minden magyar korok építő szelleme. Fogadjuk meg Vörösmarty szavát:

„Szűtökben legyen a haza, s ha kimondani szükség,

tetteitek zengjék nagy, diadalmi nevét”.[1]

Nyikos Gyula ifjúsági elnök beszéde után emelkedett nemes vitéz szinai Szinay Béla nyugalmazott altábornagy szólásra. Általános figyelem közepette lépett a közönség soraiból nemes vitéz Szinay altábornagy a szónoki emelvényre. Üdvözölte a megjelent dr. Kogutowicz Károly Rector Magnificust, a megjelent ifjúságot és a városi résztvevőket.

– Örömmel jöttem ide, – mondotta – hogy az Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Önkéntes Munkaszolgálatát ismertessem. Elsősorban a Rector úrnak és a Szegedi Egyetemi Ifjúságnak köszönöm meg, hogy lehetővé tette az ifjúságnak és nekem, hogy részt vegyünk ezen a baráti-bajtársi megbeszélésen.

Ezután rátért az önkéntes munkaszolgálat történetének ismertetésére.

– Az egyetemi és főiskolai hallgatók önkéntes munkaszolgálata hat éve teljesíti a magyar életben feladatát. 1937-ben indult meg az első kis munkatáboros hadsereg. 1938-ban már rendes, tökéletes fölszereléssel nagyobb munkatáborok dolgoztak a magyar élet újjáteremtésén, 1939-ben pedig már miniszteri rendelet szabta meg a szervezés módját, a munkatáborok programját és költségeit. A miniszteri rendelet országos főparancsnokságot állított fel, mely az értelmiségi munkanélkülieket nyilvántartó kormánybiztossággal karöltve végzi el a szervezés nagy munkáját.

Az altábornagy ezután meghatározta a honvédelmi munkakötelezettség és az önkéntes nemzeti munkaszolgálat közötti különbséget, majd a többi európai államok munkaszolgálati szervezeteit ismertette. Európának csaknem valamennyi államában kötelező munkaszolgálatot vezettek be. Ezután a magyar önkéntes munkaszolgálat szervezetét ismertette az altábornagy, majd kitért annak nevelő hatására.

 

A magyar deákság egységéért

„Szelíd fények és szilaj vándorlángok

Mit gondoltok: ha összefogóznátok!”

(Végvári)[1]

A magyar deákság: ez a szó a mi szánkban a magyar egyetemi és főiskolai hallgatóságot jelenti. Magyar deákság: ez a szó a mi számunkra a jövendő magyar vezetőréteget jelenti. A magyar vezetőréteg pedig a jövőért felelős magyar munka, magyar élet irányítását. Akik deákok vagyunk, s a magyarság vezetőrétegévé akarunk épülni: most elsősorban a deákságot akarjuk szolgálni, a deákságon keresztül a jövő vezetőrétegét: ezen keresztül a magyarságot. Mi most a deák-munkánkba zúdítjuk mindazt a szeretetet, önfeláldozást, tenniakarást, amellyel a magyarságot akarjuk szolgálni. Ma, amikor:

„Nemcsak a föld oszlott a négy égi tájra,

De szétrepedezett a lelkek világa”, [2]

(Mécs László)

egyetlen élő, szerves közösségé akarjuk tenni a magyarságot. Az egész magyar közösség egységét pedig egyelőre a deákegységen keresztül szolgáljuk.

Egységet! Hirdetjük szóval, hirdetjük írással:

„amennyi ereje van az igric-szónak,

egységben az erő, s erőben a holnap!”[3]

(Mécs László)

Szolgáljuk tettekkel! Áldozunk érte mindent: mert akarjuk, szolgáljuk és megteremtjük a magyar deákság egységét!

A liberalizmus ráterpeszkedett itt mindenre, ami csak emberi gondolat és cselekvés volt, és szétzilált minden közösséget, eleve halálraítélt minden szervezést. Háború előtt nem is szervezkedett meg igazán a magyar deákság. Azt a régi nagy szervezettség-erejét, amely országszabadító háborút teremtett 1848-ban jó kényelmesen elfelejtette. A világháború után aztán, hogy nem volt semminek gazdája, mindennek jött rablója. Még a magyar deákság egy részét is belezúdította az idegenek hada a nemzettagadásba. De a nagy fölfordulás után elindult Szegedről a Szabadító, s talpra és egyenesre állított minden nagy épületet. A magyar deákság java is fölébredt, s a széthullásból közösséget akart teremteni. Megindult a szervezkedés. De egyszerre több helyről és több szervezési el szerint. Kezdettől szemben állt egymással a két alapvető szervezési elv: a nemzeti és a vallási. Ha a nemzeti elv lett volna minden szervezés mozgatója, vagy ha a vallási mindené, akkor rendszer teremtődött volna. Ha magyar bajtársi egyesület mellett német, meg ruszin, meg román, meg a többi más nép egyesületei szerveződtek volna meg, vagy ha katolikus bajtársi egyesület mellett református, meg evangélikus, meg unitárius, meg a többi, akkor helyénvaló lehetett volna minden. De így választott a deák: magyar vagyok inkább (ne élezzük ki jobban!) vagy katolikus vagyok-e inkább… Még az sem vált volna végzetesen szétdarabolóvá, ha lehetett volna valaki tagja mindkettőnek. Ha a vallási alapon szervezett megadta volna a deáknak a vallás életalakító tanítását, a magyar alapon szervezett pedig az ezt a magyar élet kérdéseire konkretizáló, s a magyar lélek szerint színező magyarság-tanítást nyújtotta volna melléje. De nem ez történt…

Turul és Emericana mindvégig szembeállt egymással. Annyira, hogy már közpéldává vált a magyar széthúzások jellemzésében: Turul–Emericana. Hozzájárul még ehhez az elszakított területrészek szerinti szervezés elve. Aztán a deáknak osztrák-magyar egységet áhító (legitimista volta) is szervezési elvvé lépett elő. Így hát, ha ilyen deák-közösség tagjává akart valaki válni, latolgatnia kellett, hogy melyik elv az alapvető a lelkében: az, hogy katolikus, vagy az, hogy magyar, vagy az, hogy erről vagy arról a megszállt területről való, vagy az, hogy Ottó-óhajtó. A fölsorolt szervezések eredményét bajtársi egyesületeknek nevezték. Úgy jellemezhetnénk ezeket, hogy nagyjából teljes élet- és munkaközösségek akartak lenni, tehát a deáknak szociális bajait orvosolni, világnézetét meghatározni, szociális igényeit kielégíteni, cselekvési vágyainak teret nyújtani. A teljes zavart az alakította ki, hogy még a múltból is maradtak meg és újonnan is alakultak legkülönbözőbb szervezési elvű munkaközösségek és szórakozóközösségek.

Közösségeket hozott létre pl. az anyagi segélyezésre való szervezkedés elve, az ebből vagy abból a vármegyéből való származás elve, a legkülönbözőbb sportágak, sportág-részek kedvelésének, a különböző kulturális értékek (ének-zene, irodalom, néprajz, stb.) a különböző ügyességek (gyorsírás, repülőgép-modellezés, stb.) elsajátításának elve. Közösségek alakultak különböző szórakozások művelésére (sakkörök, biliárdklubok, bélyeggyűjtőegyletek, asztaltársaságok, stb.) (Az utoljára említett két csoportbelieknek persze eszük ágában sem volt nevelni is!) Sőt.

Minden külön szervező el (speciális szervezési szempont) nélkül, egyszerűen különböző keresztény-nemzeti jelszavak köré is csoportosultak deákok. És az egyes vallásokon belül is alakítottak különböző vallásos jellegű és célú egyesületeket. Azután voltak egyesületek, amelyek egy-egy egyetem népéből toborozták tagjaikat. Mások viszont két-három egyetem és főiskola között lebegtek. Egyik karok, másik szakok, harmadik lakóhely, negyedik jelszavak szerint osztotta szét, meg össze a deákságot. Konkurencia alakult ki azután köztük: a liberális társadalom jellemző magatartása. Ahol miden rendező el nélkül lehetett csoportosulni, ott hamar kialakult a különböző csoportok közt a szabadverseny. S mint ahogyan az minden tökéletlen berendezésnél történik: céllá vált az eszköz. A különböző csoportoknak energiájuk 90%-át sokszor arra kellett fordítaniuk, hogy egyáltalán létezhessenek. Nemcsak az elé a sokszoros kérdés elé állították a deákot tehát, akit hivatására készülő munkája mellett a közösség állandó szolgálatába kellett volna állítaniuk, hogy Krisztus szerint „egymás terhét hordozzák”, hogy hová, merre, hanem még igen gyakran egymással szembe is helyezték.

Megkísérelte ugyan összefogni s valamiképpen szervezetten egymás mellé, s nem egymás ellen állítani az erőket a MEFHOSz is, a KDSz, a PDSz és évekkel később a MNDSz is, de az összefogások eredményei is partikulárisak voltak. Akármilyen ideális céllal és lendülettel indult pl. a MEFHOSz is, mégis befejezetlenné vált a műve, nem ért célba a szándéka. Megcsökkent az értéke aztán majdcsak mindennek, ami eleinte érték volt a különböző alakulásokban: tehát segíteni-akarás, vagy magyar részletcélok szolgálata, vagy a vallás-erkölcsi nevelés őszinte jószándéka, stb. Megcsökkent az értéke, mert másodlagossá vált a puszta létért való küzdelemben. A kereteket újból-újból betölteni hivatott az egyetemre évről-évre feljövő első évesek már nem is naiv őszinteséggel választottak a konkurens egyesületek közt, hanem ahhoz álltak, amelyikben már volt régebbi ismerősük, vagy amelyik hamarabb csípte el a beiratkozáskor, s némi segítségért kitöltette vele a jelentkezőlapot, vagy amelyik jobban le tudta a többit csepülni. Az így „beszervezett” tagok pedig természetesen csak a legritkább esetben azonosultak az egyesületek „célkitűzéseivel”, szervezési elveivel és meglévő értékeivel. Csak akkor fogtak „dolgozásba”, ha valami magasabb pozícióba való jutásuk megakadályozta a teljes közösségtagadásba, szociális nihilizmusba esésüket.

Üressé váltak az egyesületekben a gondolatok: puszta jelszavakká, önmagukért valókká a tüntetések, üressé a nevelő formák: unalmas nagyképűsködéssé és üressé maga a sok egyesület is: elvesztették a tagjaikat, főképpen pedig a tagjaik érdeklődését. Nem minden egyesületre áll ez! S amelyekre áll, azokra sem ugyanabban a mértékben. De ki tagadhatja, hogy a nagy többségükre a legnagyobb mértékben igen. A végzettek pedig hol továbbmenni nem tudó tehetetlenségből, hol szentimentális vissza-vissza járásból, hol csúfos önérdekhajhászásból megmaradtak „deákvezérnek”. Így vált azután legnagyobb részben önmagáért való egyletesdivé a magyar deákság közösségi élete. Mind több volt benne a szórakozás, a kedvezmények hajszolása, az egymásra acsarkodás, a jegyzőkönyvszerkesztés: egyszóval a gittegylet-jelleg. Gittegylet-szerű figurák egész sora nyüzsgött még a harmincas évek fordulója körül az egyetemen is, később meg már csak papíroson. A szegedi egyetemen pl. az 1932/33. tanévi rektor hivatalos jelentése szerint 38 különböző egyesület „igyekezett a társadalom zsebének és sokszor ízlésének is kárára valamit rendezni azért, hogy megmutassa, hogy létezik”. Sok egyesület oda jutott, hogy jóformán egyetlen megmozdulása az évi közgyűlése lett. S egyetlen célja, hogy megmutassa, hogy van. Az 1930-as években a teljesen atomizált részben szélsőségesen individualista, részben konkurens cégekből álló társadalom képét vette föl a magyar egyetemi és főiskolai ifjúság.

Megcsömörlött végre a harmincas évek közepe táján a deákság ettől a liberális zűrzavartól, és egyik oldalon a jelentősebb szervezeteket kezdte inkább emelni, bennük a „Vesszen Trianon!”-on kívül pozitív munkát is kezdett keresni, másik oldalon pedig az addigi közösségek széttagoltsága mellett a deákság igen nagy százaléka az egyénekre-bomlás gyors útjára lépett. S az volt a legfájdalmasabb, hogy rendszerint éppen az ifjúság értékesebbik része hagyott ott minden deákközösséget, amint beállott az egyesületesdi kulisszák mögötti kongó ürességébe. A végzettek, az öregek mind számosabban ültek a bajtársi egyesületeknek is, meg a többiek javarészének is nyakán, s minden őszintén feltörő többmunka-akarást meglovagoltak. Mivel a harmincas évek közepe táján több gittegylet megszűnt, s a megmaradó egyesületeknek mutatni már nem okvetlenül azért kellett, hogy a létezésüknek tanújelét adják, mutattak azért, hogy a vezérek nagyra hivatottságát fitogtassák, s hogy a hivatalosak és a nagy nézőközönség, a közvélemény kegyét a többi rovására elnyerjék. Kialakult egy típus: a szabványos deákvezérek. Fölkerült néha közéjük egy-egy önzetlenül nagyot akaró is. Azt azután kiejtették maguk közül, s ha másképpen nem lehetett, hát fölfelé buktatták. Közben meg rojtosra koptatták a nyelvüket a magyar ifjúság problémáinak megokolásáról. Jól mondta Tamási áron még 1937-ben: annyit beszéltek a magyar deákság kérdéseiről, hogy valóságos beszédakadályokat gördítettek a megoldás útjába. A külső összeköttetés, befolyás, hatalom gyarapítására a végzetteket külön is megszervezték a deákvezérek. Ezek voltak az ún. „társadalmi szervezetek”. Sőt ezekbe beszervezték az örökre végzetleneket is, hogy ha nem is a színvonalat, legalább a papiros létszámot emeljék. Papiros létszámokkal hadakoztak, befolyásokat vetettek latba egymás ellen, saját érdekükben. Mindezt a deákság nevében… A dákság meg minden nagyobb nevelő hatás nélkül kódorgott széjjel…

Végre is a deákság értelmesebbjeiben támadt csömör, a liberális rendszerrel való leszámolni-akarás több helyütt és több időben tettekben is kirobbant. Egységmozgalmak indultak meg. Míg a vezérségi szobák négy falán ritkán láttak túl a neobarokkos címuszályú kopaszodó vezérek, a deákszobák, kollégiumi társalgók mélyén mozgalommá ért a szétszórtságot, s az öncélú deákvezérkedést megsokallók egyet akarása és nagyot-akarása. Ugyanaz a fájdalmas hiányérzet hívta életbe ezeket, amelyik az első világháború után indította meg a deákság szervezkedését. És éppen azok az egyesületek álltak útjukba, amelyek ugyanúgy születtek meg valaha. Egyedül a teljesen ugyanezzel a céllal megalakult MEFHOSz nem állt egynek se az útjába, s a mai legnagyobb összefogást is azonnal teljes erejével akarta.

Pécsett három nagyobb egységmozgalom bukott meg. Debrecenben egy régebbiről tudunk, a második most halad a megvalósulás felé. Szegeden kettőt sikerült az összeeséshez eljuttatni. Pedig a második (az 1938-beli) mögött az akkor nagy lendülettel induló Hivatásszervezet állott. Akkor az Egyetem és a Tanárképző Főiskola ifjúsága együtt indult egységet teremteni. Itta  rektor, ott meg az igazgató hívta akkor össze döntő deákgyűlésre az ifjúságot. A nép 96%-a szavazott titkos szavazással az egységre. De ez is megbukott. Részben, mert a hivatásrendi mozgalom visszavonulása után nem volt elég belső szellemi tartalma, részben meg azért, mert akkor is voltak összeköttetésekkel rendelkező kopaszodó deákvezérek is, meg még egy-két tanár is, akinek nem volt az érdeke, hogy egységes legyen a deákság.

Az egységmozgalmak utáni kiábrándulások – ha lehet – még jobban széjjelszórták a deákságot. Ennek jellemző példája Pécs, ahol a mintegy 1200 főnyi egyetemi hallgatóságból az Emericana 300 körül, a Turul 60 körül, a DEFHE 70 körül mutat ki tagokat. A deákságnak 35%-a van papiroson megszervezve. De hogy mégis mennyire tele van jövőt ígérő erővel a magyar deákság, ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a Turul deákegyesületeiben az utolsó három-négy évben mégis legtöbb helyen értékes emberek kerültek élre. Mégis a Turul látszik előttünk a legnagyobb, legkevésbé partikuláris jellegű egyesületnek, s annak egy-egy egyesületében megvetették erősen a lábukat, munkába fogtak, s szellemet ébresztettek. Ezek ma mind az országos egységmozgalom harcosai.

Az 1940/41. tanév indította meg a fordulatot. A Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra költözése és a Horthy Miklós Tudományegyetem felállítása. A kolozsvári deákság megismerte az oláhok 20 éve alatt a széjjelszabdaltság gyilkos voltát, s egyetlen hatalmas szervezetet teremtett magából: a KMDSz-t: a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetségét. Szegedről pedig átment a jogi kar, vele a legerősebb Turul B. E., a Werbőczy (a Csaba és az Árpád már azelőtt is pangott), az Emericana egyetemi corporatio-ja huszonegynéhány embert tudott fölmutatni, s kihalás előtt állt a DEFHE és a SzEFHE. A régebben eltemetett egység vágya még erősebben élt a lelkekben. Ehhez járult szerencsésen az, hogy Szeged város fölajánlott a deákság számára 5000 pengőt azzal, hogy abból a megüresedett központi egyetem épületében otthont rendezzen be számára az egyetem. Szent-Györgyi Albert a múlt tanévi rektor számba vette az egyetemi ifjúsági egyesületeket: már papiroson ki is osztotta nekik a juttatandó szobákat. (Három meg is kapta.) Akkor rájött, hogy a bajtársi egyesületek egyharmad részét sem jelentik a deákságnak, s rájött, hogy egyiket se vezetik deákok. Magához rendelt hát három értékesnek ismert deákot, és elmagyaráztatta, mi a deákszervezetek körül a helyzet. Ezekből egy véleményként zúdult ki az egységakarás. Akkor e sorok írójának fölajánlotta, ha megindít egy egységesítő mozgalmat, a hivatalos egyetem mögötte áll majd.

Munkatársakat kerestem, és megindítottuk. Azon az alapon, hogy minden nagyszülőkig bezárólag keresztény magyar egyetemi hallgató tagja lehet a szegedi egyetemi egységszervezetnek: az is, aki már más egyesület tagja. Az egyetem csakugyan mögöttünk állt: az otthon a SzEI-é lett, s a professzorok mindenben segítettek. Így épült meg a SzEI. Így, és nem másképpen, ahogyan azok igyekeznek hazudni, akik csak a deákság egyes szembeállított részeinek gyűlölködése tüzénél tudják a pecsenyéjüket megsütni, meg azok, akik minden új megmozdulást szeretnének olyannak feltüntetni, mintha az már nem akarná őket Madagaszkárra küldeni. A két új egységszervezet, a KMDSz és a SzEI a deákságnak roppant munkaerőit tudta életté építeni. Olyan deáktettek sorozatát állította föl, amelyek azelőtt hallatlanok voltak (falutanulmányozó tábor, két hetes népfőiskolai tanfolyam, deáklap-szerkesztés, nagygyűlések sorozata, a numerus nullus kivívása). Deákértékeket hozott össze egymást segítő munkára, a nagy közösség szolgálatára. Visszaadta a deákságot a deákságnak. KMDSz és a SzEI-ben tag is, vezető is csak rendes egyetemi hallgató lehet!

Ami értékes speciális munkát végzett a deákság egy-egy része: azt beleépítette a nagy deákszervezetbe: saját helyén álló különmunkájú munkaközösségként, s több új ilyen munkaközösséget teremtett. Így dolgozik a SzEI-ben Magyarságismereti Munkaközösség, Magyar Szó Mk., Énekkar, Művészetkedvelő Mk., Fotó Mk., Sport Mk.: a SzEAC és épülőfélben van a Zrínyi Mk. és a Zenekar. Bele akarta építeni szervezetébe a vallási nevelő Munkaközösségeket is: a Mária Kongregációt,a  Bethlen Gábor Kört és a Luther Szövetséget is, de ezek ezt még egyelőre nem vállalták.

Harmadiknak félig-meddig a meglévő Emericana és Turul egyesület összefogójának épült föl Szegeden a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Ifjúsága egységszervezet. Ez azonban csak lassan vált igazán életben is élő egységszervezetté, mert néhány apró vezérke is féltette tőle Szeged nagy véndeákvezérén kívül a pozícióját. Ezekre az egységszervezetekre annak ellenére is fölfigyelt az ország deáksága, hogy a SzEI-t igyekeztek a deákvezérek hazugságokkal bekormozni, és azt jelentős napilapok is elhitték egy ideig, és továbbadták egészen jóhiszeműen. 1941 decemberében a debreceni országos választáson csapott össze a legnagyobb országos deákszervezetnek, a Turulnak két – már évek óta szembeálló – csoportja. A szellemre nézve értékes, tagjaira s vezetőire nézve deákrész üres, tagjaira, vezetőire nézve már régen nem deák résszel. Ennek az összecsapásnak az előzményei, lezajlása és következményei eléggé ismeretek a Szegedi Híd 1942. márciusi számának Kristó Nagy István írta röpiratából és a Fiatalok január-áprilisi számából. Akkor látták meg mind nem a Turult, hanem a Turulban a magyar szellemet, rajta keresztül a magyar közösséget akarók, hogy a Turul a mai formájában csak önmagáért és vezéreiért van. Akkor látták meg, hogy egy új, de most már országos egységmozgalomban kell minden deákértéknek megindulnia. Hamar megtaláltuk egymást: a Turul deákságának egységakaró vezetői, a Turulból közben ebből a célból kivált Csaba B. E., a KMDSz és a SzEI élen állói. S hamar egyek lettünk a három csúcsszervezettel: a MEFHOSz, a KDSz és a PDSz vezetőivel is. Egyek voltunk már az első megbeszéléseinktől fogva minden lényeges kérdésben, hiszen mindannyiunk végső eligazítója a vallása, közösségi gondolkozásának és magatartásának elindítója és célja a magyarsága!

Alapvető kérdésekben a régi egységszervezet a Hungária MTE vezetőivel is egyetértettünk. Az Emericana Országos Ifjúsági Elnökségével (praesidium) is megkerestük az egyetértés útját. Egy volt a gondolatunk és az akarásunk. Az egész magyar deákság vallásos, keresztény, magyar szellemű egységét akaró fiatalok vagyunk.

 

Az ifjúságról és az E.Ö.M. férfitáborokról

A munkatáborok szükségességét vitatni, kárhoztatni ma már józan ésszel nem lehet. A munkaszolgálat: országépítés!

Kötelezővé tételét nemzetgazdasági és nemzetnevelési célok egyenlő dinamikával sürgetik. E téren a nemzetgazdasági feladatok a következők: új utak építése, szikesek javítása, vizenyős területek termőfölddé alakítása, csatornák, árkok készítése, repülőterek tisztogatása, létesítése, levente lőterek létesítése, gátak, töltések erősítése, a telepítés előkészítése. Az egyén gyenge ilyen költséges és nagyarányú munkák elvégzésére. Ez közkötelesség az egyetemes nemzeti fejlődés érdekében.

            „A múlt kiesett hatalmunkból, de a jövőnk urai vagyunk” – kiáltja felénk a legnagyobb magyar. Igen, urai vagyunk és urai lehetünk. Ha az ifjúságunkat az egyetemen szerzett szellemi, a vér és a környezet hatása alatt kialakuló erkölcsi tudatában olyan iránytűvel szereljük fel, melynek neve tiszta lelkiismeret, iránya pedig a centrifugális nézeteket megfordító, összpontosító mély magyarságismeret.

            Ennek a célnak az eléréséhez igyekszik az E.Ö.M. segédkezet nyújtani. Az E.Ö.M. jelenlegi szervezete: Az E.Ö.M. élén vitéz nemes Szinay Béla ny. áll. altábornagy áll főparancsnoki minőségben. Támogató szerv: az Értelmiségi Munkanélküliek kormánybiztosa, dr. Kultár István min. osztályfőnök. A tábornok költségvetése a kultuszminisztérium tárcájának keretében készül, így legfőbb hatósága a m. kir. kultuszminiszter.

            A Főparancsnokságon az egyes osztályokat az I. és II. segédtiszt , a fegyelemügyi előadó (magasrangú tisztek), valamint férfi személyi ügyi és női személyi ügyi főelőadó és műszaki főelőadó vezetik. A férfi munkatáborok vezetőit Tihanyban 70 napig tartó tanfolyamon képezik ki a Főparancsnokság beosztott előadói. , vándorelőadók, elsősorban pedig a tanfolyam vezető tisztjei, jelenleg Trunkó Aladár ny. vezérkari ezredes, vitéz Setéht Vince ny. gyalogsági ezredes és Zerdahelyi Sándor ny. utászezredes.

            A tanfolyam hallgatói E.Ö.M. szolgálatot már teljesített ifjak lehetnek, akik a tanfolyam végén rangsorozásuknak megfelelően 6 tábor élére állítanak. A tábor ura a tábornokparancsnok, helyettese az építésvezető I. szkpk. A gazdasági ügyeket a gazdasági vezető intézi, a felszerelési ügyeket a II. szkpk. szertáros. Egy tanfolyamon kiképzett rajparancsnok a szolgálatvezető. Ő osztja be a tábor tagjait naposi, ügyeletesi, készültségi szolgálatra.

            A tábor – rajtuk kívül – 72 msz.-ből áll, akiket önkéntes jelentkezésük után a Főparancsnokság oszt szét. Ebben az évben Tihanyban, Kecskeméten, Érden, Losoncon, Rimaszombaton és Bonchidán szervezik meg a férfi táborokat, ahol feltöltő, csatornázó, töltésépítő és vízelvezető munkatáborokat fognak végezni.

            A táborokat a szokásos főparancsnoki szemlén túl gyakorta felkeresi a táborparancsnok, aki a vezetőképző tanfolyam vezető tisztjei közül kerül ki. Egy táborparancsnok 2-4 táborra ügyel.

A táborok élete

Reggel 5 órakor harsog a kürt, és a napostiszt vezetése alatt pár pillanat múlva már folyik a testedző reggeli torna. Nagyszerű látvány 70 magyar legény ritmikus mozgása a hajnali fényben. 10 percnyi gyakorlatozás után a fiúk mosakodáshoz, tisztálkodáshoz fognak, s magukat épp úgy mint a táborkörletet (barakkok, melléképületek stb.) katonás rendbe hozzák.

            6 órakor reggeli (kávé, tej, köménymagos leves), negyed 7 órakor zászló felvonás és reggeli ima, utána felszerelés átvétele és kivonulás a munkahelyre. A zsemleszínű zsávolyruhában elvonuló, nótázó század büszkén halad a munkahely felé. Feszülnek az izmok, omlik a göröngy, működik az ásó, csattog a csákány, és fél 10-kor már farkasétvággyal várja a második reggelit a munkaszolgálatos, amit a bajtársszakács segítségével talicskán hoz a készültség valamelyik tagja. Most lekváros, mézes, vagy vajaskenyeret kapnak. 10 órakor újra kezdődik a munka, és 13 óráig tart. Bevonulás szerszámtisztítás, mosakodás s már zúg is a napos hangja: kihallgatáshoz sorakozó!

            Mint a katonáknál, itt is a kihallgatáson történik a szolgálat átadása, átvétele, kérelmek meghallgatása. Olykor kihallgatásara rendelt is jelentkezik a táborparancsnok előtt, aki a vétségnek megfelelően fenyítést szabhat ki. 14 órakor ebéd, 15 órától 17 óráig pihenő, 17 órakor kezdődik a honvédelmi kiképzés, 18 órakor előadás. A kötelező előadások címei: A bajtársi szellem, Korszerű honvédelmi kérdések, Kémvédelem, Lég- és gázvédelem, Ipari sztrájk és szabotázs, Tereptan és térképolvasás, A magyar katonaeszmény szolgálata. Ezeket a parancsnokság tagjai tartják. Jönnek vándorelőadók is: fiatal egyetemi tanárok, tanársegédek, országgyűlési képviselők, akik a következő témákról beszélnek: A közigazgatás és az ember, Magyar gazdasági érdekképviseletek, Gazdaság, munka- és pénzpolitika, Nemzetszervezés, Nemzetiségi kérdés, A magyar öntudat, A korszerű magyar.

            Minden előadást vita követ, mely az előadás után kezdődik, a tábortűznél folytatódik, és rendszerint másnapra is átnyúlik. Hetenként egyszer-kétszer van zárt, a táborozás ideje alatt legalább kettő nyílt (a közösség bevonásával ) tábortűz. Egyébként a munkaszolgálatos kimenőt kap, a negyed tíz órakor megtartott másnapra szóló parancskiadás és a fél 20 órakor elkövetkező vacsora után. Tehát fél nyolc, háromnegyed nyolc órától kimenője van 22 óráig. 22 órakor zeng a kürt, takarodó. Lepihen a tábor, hogy másnap ismét teljes lendülettel végezhesse a műszaki munkát, frissen a honvédelmi gyakorlatokat és a szellemi önnevelést.

            Péntek kubikos nap. Ekkor 9 óra tartamú műszaki munka, s a hideg ebédet (szalonna, kenyér, stb.) a munkahelyen fogyasztja el a század. Péntek este kimenő nincs. Vasárnap eltávozást kaphat a munkaszolgálatos, indokolt esetben (halál, vizsga, sorozás) pedig szabadságot is. Egyébként az öt hetet a táborban kell tölteni, az E.Ö.M. fegyelmi és szervezeti szabályzatának megfelelően.

 

 

Numerus nullus iudeorum a szegedi egyetemen

A Horthy Miklós Tudományegyetem Tanácsa és Rektora felszólította a karokat, hogy a jövő évtől fogva ne vegyenek fel zsidó származásúakat. A szerzett jogúak ne kaphassanak semmilyen kedvezményt!

            Az egyetemi ifjúság vívta ki Szegeden a numerus nullust, amelyet a hamis újságcikkek és a nyomukban érkező glosszák és vezércikkek zsidóbarátnak próbáltak az ez előtti években feltüntetni. A harmad- és negyedéves orvostanhallgatók indították meg két héttel a húsvéti szünidő előtt az egyetem teljes zsidótlanítását célzó mozgolódást.

            Diákságunk zsidóellenes hangulatát az fokozta a végsőkig, hogy az orvoskarra felvettek év közben 3, a néhai jugoszláv egyetemekről menekült zsidót. Amint ennek híre ment, az elkeseredés először egy alaktalan tüntetésben robbant ki. Percek múlva megjelent ott Kogutowicz Károly rector magnificus, és felszólította a nyugtalan diáknépet, hogy állítson ki magából érthető diákküldöttséget. Öten előléptek, és ők fogalmazták meg – a déli egy órától délután öt óráig tartó határidőig – az első memorandumot. Nagy sebtében aláírták, és aláíratták az egyetem és a tanárképző főiskola minden féliglétező és aliglétező bajtársi, hitbuzgalmi és sportegyesületeinek képviselőivel. De aláírta a főiskola egységszervezete is. Szinte percek alatt lelkesen és elkapkodva ment minden.

 

Indulnak a szegedi egyetemisták a SZEI munkatáborába

Ismeretes, hogy az Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Önkéntes Nemzeti Munkaszolgálatának főparancsnoksága a SzEI tagjait, a főiskolásokat és a most érettségizetteket egy munkatáborba osztotta be. A leányok munkatábora Beszterce és Kolozsvár között lesz egy kis magyar faluban. Harminc szegedi diákleány van oda beosztva, 10 más vidéki és öten vannak beosztva a parancsnokságba: a táborparancsnok is szegedi lesz. Fóris Ida, a SzEI leányvezetője. A fiúk Bonchidán, Kolozsvár mellett lesznek. 

A Szegedi Egyetemi Ifjúság nagygyűlése

A Szegedi Egyetemi Ifjúság tegnap délelőtt 11 órakor tartotta meg tájékoztató nagygyűlését az Auditorium Maximumban, amelyen megjelentek az ifjúság vendégei, az egyetemi ifjúság és a Középiskolai Önképzőkör képviselői.

A gyűlés kezdeti hangulata a Köszöntő és a Don-menti harcokról, elsősorban Horthy István kormányzóhelyettesről való megemlékezés jegyében állott. Koch Sándor tanárelnök bevezető szavaiban további komoly munkára biztatta az egyetem ifjúságát. Majd Fröhlich Pál idei Rector Magnificus beszélt, és az átkos széthúzás megszüntetésére, a magyar jövő építésére hívta fel a fiatalokat. Vörösmarty Jóslat című költeményét szavalta el ezután Zalányi Sámuel.

A múlt évi eredményekről, a SzEI hibáiról és szervezetéről Nyikos Gyula elnök szólalt fel.

– Új korszakot kell teremteni a mai szegedi ifjúságnak, – mondotta többek között – hogy egységbe tömörülve lezárja azt az időszakot, amidőn a szegedi egyetem 38 egyesület működésének adott teret. Építő, életet adó közösséggé kell összefogni a diákságot. A mai élet sokszor felelősségre hívta már fel a középosztályt, és hiányosnak, felkészületlennek találta. Ezért kell a ma nemzedékének magát úgy kiépítenie, hogy az élet irányításának átvételekor már készen álljon. A szegedi diákegységszervezet, a SzEI minden erejét arra fordítja, hogy ez az új középosztály – ne csak szavakban és nyilatkozatokban – meg is szülessék. Szervezete ezt a célt szolgálja. A Hivatáscsoportok, a Munkaközösségek, a Szolgálatok, az ifjúság által átveendő egyetemi Levente fiú- és leánycsoport által különösen nemzetépítő és a magyar élet kérdéseiben jártas diákságot akar összekovácsolni. A SzEI tovább folytatja a hídemelő munkáját a város felé, a munkásság megismerésére és Népfőiskolájával a parasztság értékeinek felkutatására. Meg kell változtatnunk a balhiedelmekkel telített közvéleményt, amely majdnem kizárólag hazugságokat és rágalmakat ismer a SzEI-ről, az igazi munkát pedig nem értékeli.

 

Gazdag programot valósított meg a múlt évben a Szegedi Egyetemi Ifjúság

A szegedi egyetem hallgatóinak egységszervezete, a Szegedi Egyetemi Ifjúság szerda délben tartotta a Szukováthy téri bölcsészeti kar auditorium maximumában évadnyitó nagygyűlését a diákság nagy és lelkes ünneplése mellett. A nagygyűlésen megjelent dr. Fröhlich Pál rektor, dr. Halász Pál esperes-plébános kanonok, a professzorok közül pedig dr. Veress Elemér, dr. Greguss Pál, dr. Bartucz Lajos, dr. Banner János, dr. Koltay-Kastner Jenő és dr. Koch Sándor.

            A nagygyűlést dr. Koch Sándor, a SzEI tanárelnöke nyitotta meg. Kijelentette, hogy az ifjúság felkérésének örömmel tett eleget, amikor a szervezkedés élére állott, mert a SzEI megteremtését szükségesnek és hiánypótlónak tartja. A diákegység megingathatatlan alapjai most már le vannak rakva. Hangoztatta, hogy a SzEI munkásságából az egyetem egyetlen hallgatója sem vonhatja ki magát.

            Ezután Fröhlich rektor szólt az ifjúsághoz. Megemlítette, hogy amikor kiüldözték a törököt Magyarországról, az utolsó török az országhatárnál visszafordult, és megátkozta a magyarokat, hogy soha ne legyen köztük egység. Az átok – úgy látszik – fogott, mert évszázadokon át a széthúzás és a viszálykodás gyengítette a nemzet erejét. A Szegedi Egyetemi Ifjúság 1940-ben elhatározta, hogy megtöri ezt az átkot, és megteremti a diákegységet. Ez a törekvés máris sikerrel járt, s további működéshez szerencsét kíván az ifjúságnak.

 

Báró Wlasics Gyula államtitkár jelenlétében a Szegedi Egyetemi Ifjúság új otthonát

Bensőséges, meleg ünnepséggel nyitotta meg a Szegedi Egyetemi Ifjúság vasárnap délután Szukováthy téri új otthonát. A régi otthon a Központi egyetem második emeletén volt, de a nyár folyamán, mikor a másodemeleti termeket átadták a kir. ügyészségnek, a SzEI otthona is az új kezekbe került. dr. Kogutowicz Károly múlt évi rektor azonnal a SzEI otthonszerző munkája mellé állott, és sikerült is pártfogásával a kultuszminiszter támogatását megnyerni. Így a kultuszminisztériumi 22 ezer pengős keret határain belül még a nyár folyamán megindult az új otthon építése a Szukováthy tér alagsorában és az Auditorium Maximum alatti helyiségben.

A négy nagy és több kisebb helyiségből álló otthon megnyitó ünnepsége vasárnap délután öt órakor volt. A megnyitón a SzEI képviselőinek ülésén megjelent dr. báró Wlassics Gyula kultuszminisztériumi államtitkár, dr. Fröhlich Pál rektor, dr. Kogutowicz Károly prorektor, dr. Gellért Albert, az orvostudományi kar dékánja, dr. Koltai-Kastner Jenő, a bölcsészettudományi kar dékánja, dr. Banner János, a bölcsészettudományi kar prodékánja, dr. Farkas Béla, a matematikai kar dékánja, dr. Batizfalvy János, dr. Bartucz Lajos, dr. Klemm Antal, dr. Mester János, dr. Greguss Pál professzorok, dr. Bálint Sándor magántanár, Henry Grenet lektor, Légár Győző egyetemi testnevelési tanár, valamint Bozó Gyula iparművész, tanár, aki a SzEI Otthonának berendezését tervezte.

A SzEI képviselőgyűlésének otthonavató ünnepélyét Tapodi Dömötör ifjúsági elnök nyitotta meg, és az összegyűltek elimádkozták a Magyar Hiszekegyet. Ezután dr. Koch Sándor professzor, a SzEI tanárelnöke fölkérte dr. Fröhlich Pál rektort, hogy adja át az újonnan felépült otthont az ifjúságnak.

– Mi az otthon? – tette fel a kérdést otthonátadó beszédében Fröhlich Pál rektor. Nem falak, nem bútor, nem berendezés. Több ennél. Az Otthonnak lelke van. Ez a lélek határozza meg az Otthon melegségét. Kell, hogy az Otthon melegség legyen, hogy a késő öregkorban szeretettel és meghatottsággal gondoljunk az otthonunkra. Ha az ember lehunyja a szemét, és maga elé suttogja ezt a szót: otthon, csöndes melegség fut át rajta. Édesanya az Otthon. Legyetek hát rajta, hogy ezek a falak, amit most átadok nektek Otthonotokká váljék.

Az ifjúság nevében Tapodi Dömötör ifjúsági elnök köszönte meg a rektornak nagy tetszéssel és meghatottsággal fogadott beszédét, majd megkérte a háznagyot, Chiovini Károlyt, hogy helyezze el az Otthon falkán az életet irányító két szimbólumot, a kereszténység és a magyarság szimbólumát: a keresztet és Nagyméltóságú Kormányzó Urunk arcképét. Tapodi Dömötör rövid beszédet mondott ezután. Hangoztatta, hogy soha sem üthet tanyát az Otthon falai között olyan szellem, mely akár a kereszt, akár a magyarság élményét ki akarja zárni életünk irányításából.

– Fogadjuk, – mondotta –, hogy ez az Otthon magyarságépítő munkánk kiteljesülésénél a nagy magyar egységhez való eljutást fogja elősegíteni.

Megemlékezett Kormányzó Urunk névnapjáról. Szimbolikus jelentőségű – mondotta –, hogy éppen ezen a napon indulunk neki új otthonunkban az új munkának. Megköszönte mindazoknak a pártfogását, akik az otthon megépítését lehetővé tették, majd Mátéfy Jenő külügyi alelnök felolvasta Horthy Miklós Kormányzó Úrnak küldött hódoló távirat és a Közoktatásügyi Miniszter úrhoz küldött köszönő távirat szövegét.

 

 

Látogatás a kalotaszentkirályi lány táborban

(Kalotaszentkirály, július)

Gyönyörűen művelt dombok között vezet az oláhoktól ránk hagyott, meglehetősen elhanyagolt országút. Nagy örömömre azonban az egyik útkanyarnál munkások bontják az utat elzáró beton akadályt, s mögötte úthenger pöfékel, oldalán a fényes réztábla: M. Kir. Gépgyár”. Hála Istennek Erdély mind jobban bekapcsolódik a magyar élet lüktetésébe. Épülnek az utak, vasutak, helyreállítják a megrongált hidakat, s ha igaz, hisz most azt megyek megnézni, helyreállítják a pusztuló, veszendőbe menő lelkeket is.

Egy dombtetőről csodálatos kép ragad meg. Kicsiny falu a völgyben. A házak egy része ugyan fölmerészkedik a templomdombra is, amely úgy fekszik a falu fölött, mint egy nagy süveg. Így is hívják, Süveghegy. A dombtetőn a reggeli fényben méltóságteljesen és valami csodálatos erőt, biztatást jelentőn templom fürdik a napsugárban. A kálvinisták ősi temploma, mely minden valószínűség szerint az Árpádok idejében épült. Azóta már természetesen többször átépítették. Kétszer le is égett a fatetős kis székely templom.

Mellette emelkedik, mindjárt a tövében, az iskola. Együtt harcolt az elmúlt 22 év alatt is mindig a templom, iskola. Ezért tudtak itt magyarnak maradni az emberek. Vastag fallal van övezve mind a kettő a harcok ellen. Valamikor nemcsak a szellem mentsvára volt ez a két épület. Balról kis folyó kerüli keskeny szalagjával körül a falut, a Kalota. Mint később megtudom, nagyszerű pisztránghalászó hely. A lánytábor mögötti kiszélesedett részen pedig nagyszerű vizicsatákra alkalmas terep van, amit ki is szoktak használni a „piros pöttyes kisasszonyok”. (Ezt az elnevezést egyszerű, piros pöttyes munkaruhájukról adták a falubeliek az önkéntes női munkaszolgálat tagjainak.)

A zöld zsalus tornácos házak egyikének udvarából vidám nótaszó hallatszik az útra. Önkéntelenül is arra fordítom a fejem, hát majd leesem a csodálkozástól a kerékpárról. Egy kis évfolyamtársnőm mos az udvaron nagy szorgalmasan. Gyorsan megállok, hogy üdvözöljem, és megkérdezzem tőle az ilyenkor szokásos buta kérdést, hogy hogy van.

Nagy örömmel üdvözöljük egymást (hiába a bonctermi nagy gürcölések nagyon összekovácsolják az embereket), de azután mintha elvágták volna az örömét, szabályos „zord” szolgálati hangon jelenti, hogy engedély nélkül fiatalemberekkel beszélgetniök nem szabad. Először tréfára veszem a dolgot, s megkísérelem megszegetni a parancsot, mind hiába, mert a végén mégiscsak be kell mennem a parancsnokságra, kieszközlöm azt, hogy néhány kollégámmal beszélhessek, és hogy megnézzem, mit csinálnak a SzEI-s lányok Szentkirályon.

Könnyen eltalálok az iskolához, ahol a leánytábor van. Régi emeletes épület az iskola, valahogyan a régi várkastélyokra emlékeztet. A kapun tábla „69. sz. Rozgonyi Cecília E. Ö. Munkaszolgálat”. A kapu előtt őrség. Jelentkezem az ügyeletesnél, s kihallgatást kérek. Néhány perc, s megismerkedem Deák Erzsébet táborparancsnok kisasszonnyal, aki amikor megtudja, hogy a SzEI-től jövök, rögtön enged a hivatalos merevségből, s máris tessékel be a vezető „pajtásság” ajtaján.

Kedves, világos szoba a parancsnoki szoba. Benne négy ágy, élesre hajtogatott pokrócokkal. Mégsem érzi magát az ember egy percre sem kaszárnyában, mert az ágyakon hímzett párnák, az asztalon terítő, az ágyak fölött szőttesek, festett tányérok hirdetik azt, hogy akik itt laknak, szeretik a szépet. Közben a parancsnok kisasszony tájékoztat a táborról.

A kalotaszentkirályi tábor az ún. típustáborok közé tartozik. 40 munkaszolgálatos kisasszony itt együtt egy parancsnok és két pajtásság vezető irányítása mellett. Van még a tábornak egy gazdasági vezetője és egy egészségügyi megbízottja is. A tábor munkája, amit fel lehet mérni, a falu népén való segítésből áll. Minden családhoz, illetve többnyire a sokgyermekes családokhoz be van osztva egy-egy munkaszolgálatos, s az ott előforduló, minden házimunkában éppen úgy dolgozik, mint a házbeliek. Sőt ebben a táborban nagyon sok munkaszolgálatos végez mezei munkát is. A behívások miatt kevés a faluban a férfi, s bizony a szénaforgatást, boglyázást nem egy helyen a munkaszolgálatosok végzik. Mindezeket séta közben mondja el a tábor fiatal, csupa élet és csupa lendület vezetője. Körülvezet a tábor vidékén, megmutatja a gyülekezőteret, ahol a reggeli ima s az esti zászlóbevonás egybegyűjti a tábor tagjait.

 

A SzEI munkatáborokról és a népfőiskoláról

A SzEI munkatáboros nagygyűlésén az emberek a lelkesedés mögött is hitetlenkedve néztek össze, mikor Szinay altábornagy úr vagy akár Sóvágó Gábor, Fóris Ida is a munkatáborok alakító hatásáról beszélt. A szónokok azt mondták: „Megváltoztok Ti: megszeretitek a munkát, eltűnik derekatok puha imbolygása. Ficsúrokból, kényeskedő úrlányokból edzett férfiakká és áldozni tudó asszonyokká váltok. De megszeret benneteket a falu is. A falu céljáért, a földért végzett közös munka testvérré avat benneteket, ahogy a szikkadt nyári göröngyön egybeömlik munkás testetek sava.” Hitetlenkedve néztünk akkor éppúgy, mint ahogy hitetlenkedtünk akkor is, amikor a népfőiskolától a testvéri összemelegedést várták a vezetőink. És mind a kétszer csalódtunk hitetlenkedésünkben. 

A SzEI kézbevette a jegyzetkiadást

„Te, mondd, nem tudnád a jegyzetedet kölcsönadni egy pár napra? Szeretnék elkészülni, de én nem tudtam jól jegyezni, a sokszorosított jegyzet meg rosszabb a semminél!” Ilyen és hasonló párbeszédek mindennaposak nálunk a félév végének közeledtekor. Természetes és nagyon szomorú jelenség ez, és szó nélkül nem lehet elmenni mellette: hiszen végeredményben valamennyiünk bőréről van szó. Tehát, gondoltuk, a probléma megtárgyalandó, és ha lehet, segítsünk magunkon.

Először is: jogosult-e egyáltalán a sokszorosított jegyzet az egyetemen? Itt két fő ellenvetés merült fel: 1. akinek kész jegyzete van már az előadásról, az nem fog érdeklődni, esetleg el se jár az órákra. Ez a veszély kiküszöbölhető azzal a módszerrel, hogy a jegyzet mindig az előadással párhuzamosan, órák után jelenik meg: nem szabad annak előfordulni, hogy a hallgató kész jegyzettel a kezében, kényelmesen hátradőlve, quasi kontrollálja a professzort. Ezen a téren az a tapasztalatunk, hogy senki sem bízik úgy a megjelenő jegyzetben, hogy maga is ne írná az előadásokat. 2. hogy a „készen kapott tudomány” lefékezi, illetőleg feleslegessé teszi a hallgató számára az irodalom használatát. Ez az állítás azon a ponton bukik el, hogy az az egyetemista, akinek az illető tárgy nem szakmája, vagy nem tartozik az érdeklődési körébe, az úgyse fog túlzottan iparkodni, a számára közömbös tárgyba jobban belemerülni. Aki viszont pályájának, életcéljának tekinti az illető kollégiumot, annak úgyis át kell az odavonatkozó tudományos irodalmat tanulmányoznia, hiszen anélkül meg sem mozdulhat; és ehhez az előadások, tehát a jegyzet is csak vezérfonalat nyújthatnak.

És még egy körülmény van, ami a sokszorosított jegyzetek megjelenését az egyetemen szükségszerűen létrehozza: az előadások jegyzésének, a kézügyességet nem számítva, valósággal külön pszichológiája van, ami a deáknak vérébe kell menjen: uralkodni kell tudnia a pillanatnyi rossz hangulatokon, az elernyedéseken, amik napi 5-6 órai megfeszített figyelem után bizony óhatatlanul előjönnek; meg kell éreznie, méghozzá csalhatatlanul, (hiszen ez a jegyzés lényege) mikor következik a fontos rész, mikor a lényegtelen; meg kell tudni különböztetnie a lényegest a kevésbé fontosaktól. Külön tudománya van annak, hogyan kell képletet és magyarázó szöveget egyszerre írni. És így tovább, sok titka van a helyes jegyzetírásnak, amin különösen a gólya akad fel, hiszen neki még ilyen problémái nem voltak. Gyorsíró az egyetemen sajnálatosan kevés van. Bizony, sokszor megtörténik a legszorgalmasabb emberrel is, hogy ilyen kiesések miatt a jegyzete használhatatlan, és rászorul az improduktív másolásra. Itt van most az irodalom…de 5-6 tárgyból irodalom után futkosni…na igen!

Ezek bizony faktumok, és hogy így igaz, ahogy leírtam, azt legkézzelfoghatóbban bizonyítja, hogy hiába minden figyelmeztetés, esetleg tiltás, harag és retorzió, a sokszorosított jegyzetek megjelennek. De itt értünk el a probléma másik ágához: a megjelenő jegyzetek minősége nyílt és fájó kérdés már régóta. Itt szoros összefüggés állítható fel azzal a ténnyel, hogy a jegyzetek – deákságnak ez a legbelsőbb ügye –, a legvadabb üzérkedés tárgya. Persze könnyű itt magyarázatot találni a néha hihetetlen méreteket öltő lelkiismeretlenségre, ami ezen a téren dúl: „Ugyan mit, másból úgy sem tudnak készülni. Ugyanazt a pénzt megkapom én akkor is, ha nem erőlködöm annyit.” És Te pedig, kedves barátom, kézhez kapod azt a jegyzetet, nekiülsz tanulni, és mire a végére érsz, azon veszed észre magad, hogy megtanultad – nem ugyan az anyagot, amire szükséged van- de falra mászni nagyszerűen tudsz.

 

 

A SzEI új tanácsa

BÚCSUZUNK az elmúlt tanév elnökségétől. Utolsó szavunk az övék. Utolsó, mert megmér és köszön.

Nagyon nehezen kezdődött az elmúlt év. A sajtó fölhasználva minden döccenőt, óriási támadásokat indított ellenünk, hogy bebizonyítsa: nincs jogunk élni! Az elmúlt tanév elnöksége nehéz munkával mellénk állította a többi egyetemek ifjúságának közvéleményét, mellettünk szólaltatta meg a sajtót.

Kemény és szívós munka volt az, ennek eredményeképpen ma súly vagyunk nemcsak az egyetemen, Szeged, hanem a nemzet életében is! Nem emelünk ki senkit, nem dicsérünk külön-külön senkit. Az elnökségnek köszönjük meg a munkát. Úgyis tudja minden SzEI-s deák és deáklány, hogy kié a munka és az eredmény oroszlánrésze. Utolsó elismerésképpen felsoroljuk őket.

A múlt évi elnökség:

Elnök: Nyikos Gyula V. éves tanárjelölt

Alelnök: Kristó-Nagy István II. éves gyógyszerész jelölt

Titkár: v. Miklay Frigyes IV. éves vegyészjelölt

Jegyző: Lózsa Albert III. éves vegyészjelölt

Gazdasági vezető: Fekete Lajos III. éves orvosjelölt

Háznagy: Kéhler Stefánia II. éves gyógyszerészjelölt, majd Varga Béla III. éves orvosjelölt

Szórakozásvezető: Horvay Rezső IV. éves vegyészjelölt, majd Bácsy Zoltán II. éves vegyészjelölt

Hivatáscsoportok vezetői:

Orvosjelölteké: Chiovíni Károly III. éves oj., helyettese: Branyiczky László III. oj.

Vegyészjelölteké: Koczka István III. éves vj., helyettese: Fáry Imre III. éves vj.

Gyógyszerészjelöteké: Dobsa Sándor III. éves gyj., helyettese: Szalay Endre II. éves gyj.

Tanárjelölteké: Serfőző Rózsa IV. éves tj., helyettese: Gyulay Lenke III. éves tj.

A munkaközösségek vezetősége:

Magyarságismereti MK.: Kiss Sándor Apponyi Kollégiumi tag

Magyar Szó MK.: Szabolcsi Gábor II. éves bh., majd Kiss Ottó Miklós II. éves Bh., majd zempléni Fodor József Apponyi Kollégiumi tag.

Énekkar: Kertész Lajos I. éves vj.

Művészetkedvelő MK.: Kogutowicz Manuela III. éves tj.

Fotó MK.: Zalányi Sámuel oj.

271/ö. Szeri Tisztképző Cserkész Csapet: Németh Ferenc I. éves tj.

SzEAC: Dervaderics János.

Köszöntjük a most megválasztott elnökség tagjait. Kívánjuk, hogy a megkezdett úton haladva vigyék tovább a SzEI életét. A világ felé könnyebb lesz az idei év. Már szerte az országban ismernek és szeretnek bennünket, most a belső munkára kell minden erőnket adni. ismerjen meg bennünket Szeged, és fogjuk össze egyetemünk minden becsületes keresztény magyar deákját. legyen megbonthatatlan az egységünk és széttörhetetlen az erőnk. Ehhez az építőmunkához hívjuk az új elnökségre az Isten áldását.

A SzEI megválasztott új elnöksége:

Elnök: Tapody Dömötör V. éves oj.

Külügyi alelnök: Mátéfy Jenő III. éves vj.

Belügyi alelnök: Guba Ferenc V. éves oj.

Főtitkár: v. Miklay Frigyes V. éves vj.

Titkár: Szalay László III. éves tj.

Jegyző: Koffler Sándor IV. éves oj.

Gazdasági vezető: Dobsa Sándor III. éves gyj.

Gazdasági ellenőr: Branyiczky László IV. éves oj.

Háznagy: Chiovini Károly IV. éves oj.

A nemzet nehéz napjaira való tekintettel a választógyűlés a Szórakozásvezetői tisztséget nem töltötte be!