A Szegedi Egyetemi Ifjúság az egyetem megnyitóján hitet tett már kereszténysége és magyarsága mellett. Alapszabályunk első pontja (megalkottuk már a karácsonyi szünidőben: tehát még minden támadás előtt) így hangzik: „A SzEI az egyetemi ifjúság egység utáni vágyából megszületett hivatásrendi alapon megépített egyetemi ifjúsági szervezet. Feladatának tekinti a szegedi gondolat, a keresztény, magyar eszme szellemében  megindult nemzeti újjáépítési program vállalását.” S mert mi nem ragasztottuk ki ezt minden utcasarkon, és nem üvöltöttük torkunkszakadtából és féltéglával, melletverő hősiességgel, megrágalmaztak minket, hogy nem vagyunk keresztények és magyarok. Pedig éppen kereszténységünkből következett, hogy nem vertük nagydobra. Mi így tanultuk az evangéliumból: „Ne kürtölj magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban s az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek.”

            És így tanultuk az egyik legnagyobb magyar tanítótól, Vörösmarty Mihálytól: „Szűtökben legyen a haza, s ha kimondani szükség, tetteitek zengjék nagy diadalmi nevét.” – „Szeresd a hazádat, és ne mondd!” De idézhetnénk erre minden nagy magyar prófétától. Lám, Ady sem kiabálta naponként a világ négy tája felé és „ködevőknek, magyarkodóknak mondta” azokat, akik viszont jól értik kiabálni.

            De ha valaki még mindig nem hinné, hogy nemcsak a szívünk és életünk, hanem kellő pillanatban a szavunk is keresztény és magyar, az olvassa el ezeket a lapokat, és ítéljen.

S.Gy.

Szegedi Híd (1941) május 7. oldal