Főméltóságú Kormányzó Urunk előtt az alábbi hitvallást tette a M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem megnyitása alkalmából a Szegedi Egyetemi Ifjúság: „Az egyetemi ifjúság szól: köszönti az új otthonát, az új magyar egyetemet hittel, bizalommal, szeretettel. A laboratóriumi  és könyvtári munkák, a cserkésztáborok és a kárpátaljai harcok ifjúságának az az első mondanivalója a magyar történelem ötödik egyeteme számára, hogy keresztények vagyunk, és ez a kereszténység azt jelenti, hogy megtanultuk az evangéliumból Krisztus urunk szavát: „Aki a legkülönb akar lenni köztetek az szolgálja a többieket a legjobban.”[1] És magyarok vagyunk. Ez a magyarság azt jelenti, hogy megtanultuk Arany és Vörösmarthy szavát, és tudjuk, hogy „Ha minket is elfú a sors zivatara, nem lesz az Istennek több magyarja” és, hogy „Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt!” Igen: emberebb és különb magyarok akarunk lenni. A mai magyaroknál mindig különbek! Ezért kell nekünk a templom mellett ez a nagy magyar műhely, ahol az igazságot keressük, hogy az igazság szerint alakíthassuk magunkat és az egész magyar életet: ezért kell nekünk az egyetem!

            Ezért jövünk be oly örömmel a most megnyílt kapukon, a kedves régi és várakozó örömmel fogadott új professzoraink elé. Őket úgy köszöntjük, mint a munkánkban mellettünk álló idősebb testvért. Ezért állunk hálával teli szívvel, nagy-nagy köszönettel azok előtt, akik az egyetemünket megteremtették. És a legnagyobb hódolattal és köszönettel az első magyar ember előtt, Magyarország Főméltóságú Kormányzó Ura előtt állunk. Az Ő neve jelenti számunkra ezt az új egyetemet. Az Ő nevével indultak innen Szegedről a magyar ifjúság ezrei új országot teremteni és az Ő nevével indulnak majd innen évről-évre százan és százan a magyar élet munkájára felkészülni.

            Mert jól tudjuk, hogy egyetemünkkel még csak a malom áll, és a professzorainkkal a malom mesterei. A tiszta búzát mi hordjuk a malomba, és mi vigyázunk majd a dolgos hétköznapokon és virrasztó éjjeleken, hogy olyan lisztet ontson a malom, amelyből áldott, magyar életet jelentő kenyér lesz. És mi vállaljuk a zsákolók és a virrasztók nagy munkáját és felelősségét. Hittel hisszük, hogy csakugyan élet fakad majd – magyar élet. És valljuk Adyval:

„Vagy bolondok vagyunk, és elveszünk egy szálig.

Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.”[2]

Isten minket úgy segítsen!

És azóta folyik a munka, jár a malom. S mi most megállunk Nagyurunk színe előtt és ilyen szóval köszöntjük.

„Nagyurunk! Azt, amit ebben az esztendőben munkakedvben, igazságkeresésben, egymás-segítésében, szakismeretben, magyarságismeretben, látókörbővülésben, felelősséget vállalni tudásban, áldozatkészségben megteremtettünk a lelkünkben, Nagyurunknak ajánljuk fel. Nagyurunktól kaptuk hozzá a példamutatást, az indítást. Felajánljuk magunkat! Állítson minket a Nagyurunk által kormányzott magyar élet hajóján oda, ahol éppen kellünk! Vállaljuk! Ha kell betonerődök ellen rohanunk, ha kell utakat építünk belőlük. Úgy dolgozunk, hogy egész emberek lehessünk, bárhová állít. Mert tudjuk, hogy Nagy-Magyarországot csak egész emberekkel lehet föl, egészen az égig építeni.

Szegedi Híd (1941) május 1. oldal

 

[1] Mk 9, 35

[2] Részlet Ady Endre Fölszállot a páva c. verséből.