A hallgatói önkormányzati mozgalom esetében milyen közvetlen előzményekről beszélhetünk?

Az előzmények között meg kell említeni a Gondolatjel csoportot és az úgynevezett HKR-t, a Hallgatói Képviseleti Rendszer nevű kezdeményezést, amik tulajdonképpen valahol a lengyel szolidaritás, meg a magyar – főleg demokratikus – ellenzék által nyertek ihletést. De hát olyan emberek kapták az ihletést, akik azért szerették volna elvégezni az egyetemet, tehát nem akartak teljesen konfrontálódni a rendszerrel. A közvetlen előzményekhez hozzátartozik az, hogy 1988-ban már fölgyorsult a rendszer errodálódása. Ez azt is jelenti – ezt szeretném kiemelni –, hogy akkor már például kezdődtek a különböző korrupciós ügyek, amelyek során különböző tanácselnököket vádoltak hasonló dolgokkal, mint amiket ma is a politikusok fejéhez vágnak. Tehát az 1988-as sztrájknak a szervezői egy picit már nyitott kapukat döngettek Én azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem olyasmi volt, mint az 1956-os MEFESZ, hanem ezek nagyon óvatos reformerek voltak tulajdonképpen. Egy nagyon visszafogott sztrájk volt. Nem is nevezték annak, hanem demonstrációnak. Nagyon vigyáztak arra a szervezők, hogy ne nagyon húzzanak ujjat a hatalommal, mert látták, hogy az úgy is gyengül. De az is ott volt ebben persze. Ez azt hiszem a sztrájk után volt nem sokkal, Grósz Károlynak a hírhedt sportcsarnoki a beszéde, ahol fehérterrorral riogatta azokat, akik merészelnek szembeszállni a rezsimmel. Lényeges az is, hogy a demonstrációt többnyire végzős diákok csinálták, akiknek azért bizonyos fokig ez egy fajta lehetőség volt arra, hogy megmutassák magukat az országos médiában, hogy foglalkozzanak velük és bizonyos fokig többek esetében egyfajta nagyon hasznos első lökést biztosított is ez az egész szereplés.

Ön, mint akkori oktató miként élte meg a ’88-as demonstrációkat?

Ez nagyon érdekes volt – és ez viszont ennek a demonstrációnak az értékét növeli, mert eddig egy picit olyan szkeptikusan vagy távolságtartóan nyilatkoztam róla –, hogy volt valóban egy nagyon komoly koncepciója egy össz-országos felsőoktatási reformra vonatkozólag, ami most – megint egy kicsit kritikus leszek – ami nagyon elitista volt. Tehát igazándiból a sztrájk szervezőit a leginkább az zavarta – ez már akkor is számomra szembetűnő volt, de most így utólag, amikor már leszűrődik, még egyértelműbb –, hogy már akkor túlságosan fölhígultnak érezték az egyetemet, amikor még preszelekciós felvételi rendszer volt a felsőoktatásban. „Minek kell nekünk ezekkel a hülyékkel együtt tanulni?” Ők kimondottan egy ilyen elit keltetőgépet vagy ilyen elitistállót szerettek volna. És mindent le akartak cserélni a magyar felsőoktatásban, ami ennek útjában állt, tehát a hülye tanárokat, mindent, ami a szuper teljesítmény kifejtését akadályozza. Emlékszem, hogy volt egy kitűnő koncepció, ahol egy kicsit gunyorosan végig zongorázták, hogy mi nem az egyetem: nem ideológiai szlogenek hangoztatásának a terepe, az egyetem az nem általános iskola, tehát ahol ilyen 1×1-eket, meg egyebeket bifláztatnak. És akkor így végigzongorázták és aztán meghatározták, hogy mi igen. Milyen az az egyetem, aminek szerintük lennie kellene.

Az interjú 2002-ben készült.
Készítette a Belvedere Meridionale Alapítvány megbízásából Erhardt Ágoston.