Előadásom – szervezők által megadott – címe két részből áll, az első egy általános bemutatást igényel, a másik rész arra sarkall, hogy az eseménytörténetnek általam meghatározott két elnöki ciklusáról beszéljek.
A mondandómat a professzió szó felől kezdem. A professzió szó jelentése munka, hivatás, hitvallás; sőt történeti gyökereit tekintve: szerzetesi fogadalom. Azt gondolom, hogy a munka, hivatás, hitvallás jelentésnél maradunk, a hallgatóság ezen konferencián már hallhatott olyan beszámolókat és előadásokat, amelyek mind a három elemet magukban hordozták.
A személyes visszaemlékezések megmutatták azt, hogy itt mindannyian egzisztenciánkat, érdekeinket háttérbe téve dolgoztunk egy olyan közösségért, ami időnként elfogadta munkánkat, időnként nem.
Amit az előttem szólók elmondtak, azt össze lehet úgy is foglalni, hogy az OFÉSZ – HÖKOSZ – HÖOK 20 év arról szólt, hogy volt egy mozgalom, szerveződés, ami az első években párhuzamosan indult helyi felsőoktatási intézményi, illetve országos szinten; és le tudta magáról rugdosni az – egyébként rá-ráugró – ideológiai, pártideológiai, személyi koloncokat, át tudott venni korábban – és így tőle már függetlenül létrejött – intézményeket, infrastruktúrákat, amelyeket aztán működtetni tudott.
A hazai hallgatói mozgalom folyamatosan meg tudott újulni úgy, hogy folyamatosan belső rivalizálás működtette, fejlesztő módon, és a külvilág általános teljesítményét jóval meghaladó eredményeket mutatva, sikeres önszervező szervezet lett belőle. Nincs még egy ilyen érdekképviselet, és nincs ilyen szakmai vagy civil szerveződés ebben az országban, amely ilyen megújulási képességgel bírna, és folyamatosan ilyen, a változó világnak megfelelő válaszokat tudna adni a kívülről jövő kérdésekre.
Voltak – jogszabályi – adottságaink arra vonatkozóan hogyan jön létre kari hallgatói önkormányzat. Az intézményi önkormányzat nem volt pontosan definiálva. És valóban előjöttek azok a problémák, amelyeket Skultéty Tamás említett, miszerint: voltak a HÖK-ösök, valamint nem-HÖK-ös hallgatók, továbbá külső cégek, amelyek megszerveztek különböző szolgáltatásokat az intézményekben; formálisan vagy informálisan ideig-óráig a HÖK-ök felügyelték ezen klubokat, szolgáltató-központokat, amelyek egyébként nagyon kezdetleges állapotban voltak. A működésükkel-működtetésükkel kapcsolatos felügyeleti jogait a hallgatói érdekképviseletnek, az irányítás lehetőségeit aztán – általában – korábbi generációs HÖK-ösök, vagy az általuk megbízott személyek megpróbálták kivonni, kiemelni a helyi hallgatói képviselet kompetenciájából. Ez sok esetben könnyen ment – és azt sem lehet mondani, hogy az esetek jelentős részében ne vált volna a szolgáltatás javára –, hiszen a HÖK-ök alapfeladatai, jogosítványai érdekképviseleti hangsúlyúak voltak, mint ahogyan azok most is. Kialakult a vita a szolgáltató versus érdekképviseleti HÖK-ökről. Persze nem az volt a kérdés, hogy legyen-e szolgáltatás, vagy ne, mint ahogy a másik oldal részéről sem az volt a kérdés mondjuk, hogy az érdekképviseletet erősíteni kell-e vagy sem. Hangsúlybéli különbség volt, de a hangsúlybéli különbségből kiinduló vita, az előrevivő volt.
Az előző előadók előadásaikon keresztül bemutatták: egy mozgalom megszervezi önmagát sokszor úgy is, hogy már jobban áll az országos szint, és azt követően megy le helyi szintre segédkezni, ahogy Fábri György mondta; vagy éppen olyan projekteket tud végigvinni, mint egy országos tüntetés, ahogy Gilly Gyula és Szabó László bemutatta, illetve annak idején megvalósította. Amikor a belső szervezeti hálózat megerősödött elkezdtünk kiépíteni egy saját szolgáltató holdudvart: a HÖOK Kht., az Agóra Kht., a Diákbónusz Kht., az 1990-es évek utolsó harmadában megkezdte a működését, elődöm, Skultéty Tamás elnöksége alatt. Nem mindegyik sikertörténet, sokszor a külső jogszabályi-gazdasági környezet határozta meg a szűkös mozgásterünket.
Erre első példa az Agóra Kht.. A HÖOK-nak törvénybe foglalt kötelezettsége volt az, hogy a rétegszervezeteket támogassa. Elhatároztuk, hogy a mellettünk lévő irodákba betelepítünk szakmai, hallgatói rétegszervezeteket. Van, amelyik tudott jönni, van, amelyik nem, a koncepció részeben már a megvalósítás elején bedőlt, a projekt vége pedig az lett, hogy a tulajdonosok kizártak az irodánkból az elnökváltásunk idején. Skultéty Tamás utolsó és az én első heteimet az határozta meg, hogy hol be tudtunk menni az irodába, hol nem. De ez csak a felszín. Az, hogy gazdasági értelemben az ötlet megvalósítása egy csőd volt, tényszerű, de – ma már – zárójelbe tehetjük; és mivel akkor én voltam az elnök, az én hétköznapjaimat megkeserítő jelenség volt a Ferencziek terei iroda, illetve Agóra Kht.-ügy. De a többlet amely a szervezetben ezeken a programokon keresztül szellemi-szakmai értelemben képződött – akár az a tudás is, hogy mit hogyan ne csináljuk – a HÖOK szervezeti működési kultúrájában jelentős hozadékkal bírt; így lehet, hogy egyik oldalon ki kellett fizetnünk pár millió forintot, de a másik oldalon ugyan ezen tudás alapján tudtam a többszörösét behozni annak az összegnek, mint amit ki kellett fizetni, és így embereket dolgoztatni, munkát adni, szervezni programokat, a szervezet egészét fejlesztő módon. Én azt gondolom, hogy a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetni, nyilván mindenki törekszik ennek a minimalizálására.
Így jutottunk el a történetben oda, hogy én abban a szerencsés, vagy szerencsétlen, de mindenképp nagyon sok lehetőséget rejtő helyzetben voltam a HÖOK vezetője, hogy részben ismertem az első tíz év hallgatói vezetőit, és részben kaptam félig-meddig kidolgozott programhalmazt és szervezeti hálózatot, ami a HÖOK alapítású szervezeteket jelenti. Hasonlóképp én magam segítettem, fejlesztettem az egyház, majd az alapítványi magán felsőoktatás fáziskéséssel meginduló hallgatói önkormányzatiságát, mint HÖOK-on belüli szervezeti kört; nagy erőt adott a HÖOK-nak ez: megjelent 30-40 olyan hallgatói önkormányzat, amely számos kérdésben – pontosan a maga kulturális, szakmai, vagy akár világnézeti kötődései okán –, amikor lobbiznunk kellett valamiért, akkor a korábbiakhoz képest többletet jelentett, segített minket. Ezzel a HÖOK számára is új kapcsolati háló alakult ki a korábbihoz képest.
Azt láttam saját feladatomnak 1999-ben, hogy elsőként a HÖOK-ot elhelyezzem, új irodáját felszereljem, megfelelő munkatársi kört alakítsak ki, illetve az akkor meglévő Kht.-k, egyéb HÖOK-on belül zajló programok ügyeit intézni kellett. Ezzel el is ment az első néhány hónap. Másrészt segíteni kellett minden olyan programot, amelyek mondjuk a Diákbónusz Kht.-ban akkor úgy tűntek, hogy menni fognak és jól fognak menni. Azt gondolom, hogy – bár a diákigazolvány ügye az elmúlt néhány évben csúfosan megbukott – azokban az években a Diákbónusz Kht. akkori ügyvezető igazgatói, elsőként Skultéty Tamás, másodikként Majó Zoltán, amit tudtak, kihoztak az adott piaci körülmények és jogszabályi körülmények között abból a cégből –illetve lehetőségekből – a hallgatók érdekében és javára.
1999-ben zajlott a felsőoktatási intézményhálózat átalakítása, amely felsőoktatási integrációs folyamat néven maradt meg a köztudatban. Ekkor, ezen folyamat során a korábbi – mondjuk így: szakszervezeti jellegű, demokratikus utcai politizálást is magával hozó – érdekképviseleti magatartáson módosítottunk. Az egyeztetések kezdetétől volt kormányzati előterjesztés, amely gyakorlatilag ki akarta írni – ki akarta nyírni – a hallgatói önkormányzatokat és érdekképviseleti lehetőségeiket a kari életből és intézményi tanácsokból. A törvénnyel kapcsolatban egyéni képviselői módosító indítványokat kezdeményeztünk, és megfordítottuk az egészet, így végül az integrálódó felsőoktatási intézményekben a kari szintű képviseleti jogosítványok megmaradtak, az integrált intézményben mindenhol, az egyetemi, főiskolai tanácsokban a képviseleti jogok a legerősebb hallgatói önkormányzati képviseleti jogot örökölték meg. Ez azt jelentette, hogy nem volt olyan integrált felsőoktatási intézmény az országban 2000. január 1-én, amelyben nem egyharmados lett volna a hallgatói képviseleti arány. És ennek meglett az eredménye. A főigazgatók, rektorok, dékánok látták, hogy országos viszonylatban egy szinttel magasabbra emelkedett a hallgatói érdekképviseletek helyi lehetősége, érdekérvényesítési képessége és ezt a HÖOK egy olyan új technikával érte el, amely nem egy szakszervezetes, nem egy utcai politizálásos, „társadalmi-tömeg-megjelenéses” technika; hanem olyan, amely egy politikai lobbyszervezetre, egy parlamenti demokráciában jellemző.
Ugyan ez zajlott 2000-ben is, amikor a HÖOK-tól el akarták venni a jogosítványait, és a finanszírozási kondícióit gyakorlatilag meg akarták szüntetni, vagy másoknak akarták átadni. Ehelyett gyakorlatilag megmásfélszereztük a törvény által garantált működési támogatásunkat, itt is visszafordítottuk tehát a kormányzati előterjesztést. És ekkor is hasonló módon, politikai lobbyszervezetként eljárva, egyéni képviselőkön, bizottsági módosítókon keresztül jutottunk el oda, ahova eljutottunk. Ez olyan erőt adott, hogy innentől kezdve, már partnerként tekintettek a HÖOK-ra, olyan módon is – a rektorok, főigazgatók, és a kormányzati oldal –, hogy nem kellett feltétlenül azzal zárni egy beszédet, hogy „mert akkor kimegyünk az utcára”.
1999-ben kezdeményeztük, hogy a HÖOK, mint társadalmi szervezet közhasznúságát jegyezze be a bíróság. Mivel ez a HÖOK-on belül az alapszabály szerint és a gyakorlatban is erős a „hatalommegosztás” – közgyűlés–választmány–elnökség – a közhasznúság viszont egyértelmű kompetenciákat, illetve számonkérhetőséget igényel, úgy döntöttünk közhasznú céljaink elérése okán megalapítjuk a HÖOK a Hallgatókért Alapítványt, ami az elejétől kezdve ugyanúgy, mint ahogy a hallgatói mozgalom fejlődött; kezdetben csak rendezvényszervező, ösztöndíjazó munkát végzett, majd kutatásokat menedzselt, kiadványokat, stratégiai programokat készített, és teszi ezeket a jelenben is.
Az 1999-2000-es években a korábbiakhoz képest jelentősen változott a kormányzati struktúra, új ágazati politikák jelentek meg a politikai, szakmai és társadalmi kommunikációban. Ifjúságpolitika, szociális és családpolitika erősebb hangsúlyt kapott, mondjuk a korábbi munkaügyi-foglalkoztatási hangsúlyokhoz képest. Illetve ekkoriban különválasztottan működött az Oktatási Minisztérium és Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma néven a kulturális tárca. Az új kormányzati struktúrával új és megerősített szakmai tartalmú kapcsolatokon keresztül is tudtunk szakmai partnerként működni, elindítva újabb programokat, vagy megerősítve a korábbiakat; és ilyen módon is erősíteni tudtuk az érdekképviseleti tevékenységünket.
Amit még elmondanék, történeti szempontból érdekes. A HÖOK-ban 96’ és 99’ között a kihelyezett tagozatok okán a mandátumok száma 180 fölé emelkedett. A kihelyezett tagozatokat nem tekintette kari jogállásúnak a 2000-es felsőoktatásról szóló törvénymódosítás, mi is rendeztük a mandátumokat, sokkal átláthatóbb lett így a hallgatói önkormányzati struktúra. 2000-től gyakorlatilag a mandátumainknak a harmada megszűnt. Alapszabály-módosítással rendeztük továbbá, hogy a HÖKOSZ-tól módosítva örökölt választmányi, illetve régióstruktúrán belüli mandátum átruházást megszüntettük, ekkortól a mandátumok csak intézményi szinten voltak összekapcsolhatóak, átruházhatóak. Ebben az időszakban történt, hogy az egy éves elnöki mandátumból két éves mandátumokra állítottuk át a HÖOK „bioritmusát”. Továbbá az 1999-es év minden korábbit meghaladó bevételei, a kialakult rendezett szervezeti körülmények, majd a 2000. év máig legmagasabbnak számító kb. 100 millió forintos költségvetése is meghatározó változásokat jelentettek az országos hallgató képviselet számára. Abban biztos vagyok, hogy mindezen belső adottságok, jellemzők nem gyorsítják, hanem inkább lassítják egy szervezet impulzusait. Az, hogy direkt összefüggés van-e ezen szerkezeti-szervezeti módosítások hatása és aközött, hogy – kívülről úgy tűnik – manapság kevés vitával zajlik le egy-egy közgyűlés, vagy kevesebb energia feszül egymásnak; nem tudom; nem biztos, hogy a fentiek miatt alakult így, lehet, hogy amiatt, mert a világ változik, a hallgatók változnak, a hallgatói képviselők habitusa is változik.
Biztos, hogy meg kell vizsgálnunk azt, és én azt gondolom, hogy ez az, amire a jövőben választ kell találnunk, és most kérdésként meg kell fogalmaznunk: a bolognai szisztémára való áttérés, a két ciklus, valamint az ezt megelőzően nagyjából 10 éve elhúzódó vajúdás után megszületett kreditrendszer – ami a hagyományos értelemben vett évfolyamokat, tanköröket, szakokat szétrobbantotta, atomizálta a hallgatói közösségeket – milyen következményekkel jár a hallgatói érdekképviselet számára helyi és országos szinten. Mert mindenképpen nehezebb ilyen külső-belső körülmények mellett hallgatói érdekképviseletet megvalósítani, információkat helyiről országos szintre felhozni.
A HÖOK tulajdonképpen a hallgatói önkormányzatoknak egy konföderatív szövetsége, tehát lefelé sok kötelezettséget nem szokott megfogalmazni, felfelé – valójában kifelé az országos partnerek irányába) – fogalmaz meg – az elnök, elnökség számára kötelező jelleggel a közgyűlés – állásfoglalásokat. De pont emiatt azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy megvizsgáljuk azt: milyen a hallgatói érdekszervezet és milyen az egyéni hallgatói élethelyzet ezen új oktatási szisztémában, ahol nincs egy olyan egyenes út 4-5-6 éven keresztül, mint korábban a felvételtől számítva, nincs olyan jól formálható, megfogalmazható, és jól megformált hallgatói közösség, mint a nem-kreditrendszer alapú oktatásszervezés esetében. Nehezebb a hallgatót utolérni, nehezebb a problémáját felénk terelni, kérdezni, illetve elvárni tőle, hogy kérdezzen, és tájékoztasson minket. Magyarul gyakoribb lesz az egyéni hallgatói érdekkijárás. Ezt a helyzetet, ha nem is tudjuk megváltoztatni, segítenünk a hallgatókat, közösségeiket akkor is kell. Másfelől a hallgatói életutak okán nehezen elképzelhető pl. hogy első-másodévesen valaki a HÖK-be bekerül, és 3-4 éven keresztül bent marad, esetleg feljebb jut az országos hallgatói érdekképviseletbe. Ennek oka, hogy a hallgatói jogviszonya nagyjából 3+2 évre van beállítva, és így nehéz azt elképzelni, hogy valaki tényleg profivá váljon, vagy válhasson, hiszen sok esetben a képzés két ciklusát – már ha két ciklus elvégez – két teljesen eltérő belső struktúrával bíró intézményben végzi el a közösségi képviselettel is foglalkozó hallgató. És ez az alapvető humánerőforrás-menedzsmentbeli, jövőre vonatkozó nagy kérdése a HÖK-öknek és a HÖOK-nak.
Egy érdekképviseletnek az a feladata, hogy ha van ereje és ideje – napi ügyek mellett –, akkor foglalkozzon stratégiai kérdésekkel. Véleményem szerint most mindkettő – erő és idő egyaránt – rendelkezésre áll, és lehet, pontosabban kell stratégiaalkotással foglalkozni. Ilyenkor egy érdekképviselet nyugodtan önmaga felé fordulhat, és azt kérem az ittlévő HÖOK-, és HÖK-képviselőktől, hogy gondolkozzanak el a stratégiai tervezés során felmerülő kérdésekről azok alapján (is), amiket itt hallottak az országos szervezet volt vezetőitől.