Azért, ha megmondom, hogy nem jártál helyes úton, ha az ablak beverésekben, verekedésekben és tüntetéseken részt vettél. Nem mondom azt, hogy nincs okod a lázongásra, az elégedetlenségre, hisz kétségbeejtő látni, hogy végzett keresztény testvéreink ezrével kóborolnak betevő falat, jómódú rokonság és minden reménység nélkül…és ez a sors vár rád is, rám is, és nekem is ökölbe szorul a kezem, én is így szeretnék zúzva utat vágni az életbe, mert ma nem lehet másképpen. De mégis, tárt karokkal elibed állok, vállalom a stréberség vádját, és az iszonyú csapásra lendülő öklödet megállítom, mert szeretlek, és nem akarom, hogy börtönbe juss, bár tudom, hogy vértanúk kellenek ma a keresztény és magyar világ megteremtéséhez. Mondom, szeretlek és ne aljasítsd le magad a köpködőig, ne köpj vissza ha bajtársi sapkádat is csúfolják meg így, mert ilyen viselkedés mindenkihez méltó, csak úri emberhez nem.

Neked más módon kell megejtened a leszámolást. De addig, míg eljön az idő, várj és ha véresre is harapod a szád szélét, de ne köpj, ha szétmarcangolod a tenyeredet is, de ne üss még! Tagadd meg magadat, de, és nagyon figyelj, ne csak magadat! Emlékezz csak! Mikor Galíciából megindult az ár, akkor beengedtük őket, hittük, hogy lesznek második Ankerschmidtek,[1] mert ígérték szent esküvel, hogy hű fiai lesznek ennek a hazának. Aztán nem mentek ki a harctérre és az utcát járták tollért és bőrért. Sokszor hallottad a hangját, hisz ott jártak el mindennap a házad előtt. Aztán kimentél a harctérre. Öt év múlva hazajöttél, fáradtan, rongyosan, golyóktól szaggatott testtel, de a régi otthonodba már nem tudtál bemenni. Pincelakásban borult nyakadba feleséged, és sírt feléd sápadt kis fiad.

Igen, hisz hadikölcsönbe fektetted mindened. Legföljebb azon csodálkoztál, hogy régi házad új tulajdonosában régi ismerősödet ismerted fel. Mikor elmentél, zsák volt még a hátán és nyúlbőr benne. Ő nem vesztett a hadikölcsönön. A háborúhoz meg csak annyi köze volt, hogy hamis és méregdrága élelmiszert, meg papírbakancsot szállított. Ezért fagyott le a lábad. A világ négy égtáján védted a hont, véreztél érte és idehaza mégis eladták, elárulták azok, akiknek csupán kereskedelmi üzlet volt e hon. S hogy hazajöttél, csonkán, összetörten hevert ez a haza. S amazok odaát ismét esküdtek: „hű fia leszek a hazának”. S akik itt maradtak, most cionista ifjakat tanítanak földművelésre ezer és ezerholdas birtokokon a palesztinai cionista állam részére. Ugye erről is hallottál? S nem csodálkozol már azon sem, hogy a Hatvanyi báró uradalmán nincs keresztény alkalmazott.

Eszmélj! Ne csak magadat tagadd meg!

Tudod-e, hogy munkás testvéred az ő rabszolgája, s éhbérért dolgozik nekik. Most is itt vannak, melletted tanulnak, szűkszavúak, meghúzzák magukat s csak akkor veszed észre őket, amikor az élet vihara a lábuk elé vet, s munkát, kenyeret fogsz kérni tőlük a saját hazádban. Ne csak magadat tagadd meg és szeresd magyar testvéreidet.

Délvidéki Ifjúság I. (1935/36.) 4. szám (december) 7. oldal

 

[1] Utalás Jókai Mór: Az új földesúr c. regényének főszereplőjére, Ankerschmidt lovagra, aki külföldiből igazi magyar érzelművé válik.