A Danubiana Corporatio munkatervében oroszlánrészt követelt magának a falumunka, amely most teljes erővel meg is indult. Köszönetet kell mondanunk elsősorban Hübner tanácsos úrnak, aki a rendelkezésére álló minden  eszközzel segítette a corp. fiainak munkásságát. A falujárás hatalmas eredménye az, hogy az emericanás egyetemi ifjak megismerkedhettek a falu problémájával, helyzetével, szegénységével, elesettségével és azokkal a bajokkal, amelyeket orvosolni kell. Ezeknek a fiúknak nem akkor kell majd kutató munkára indulni, amikor országgyűlési képviselők lesznek, hanem annak idején már kész programmal lépnek a t. Ház elé, mert már most megismerkedtek a bajokkal, a Quadragesimo Anno és Rerum Novarum alapján pedig kidolgozzák az orvoslás módjait. A másik igen nagy eredmény, hogy megtanulták a fiúk szeretni a magyar nemzet alapját alkotó és hihetetlenül elhanyagolt paraszt testvért. Mert, akárkinek megeredt volna a könnye, amikor látja azt, hogy az egyetemi polgárok a menzáról vagy a szülői háztól kapott ebédjüket, hogy adják oda egy-egy veremlakásban lakó átokházi paraszt testvérnek, akinek az ebédje egy darab sült tök volt. Úgy adták oda a vajas kenyerüket vagy a felvágott adagjukat a három és négy gyerekes anyáknak, hogy a többi egyetemi polgár meg ne lássa. Meg ne lássák, hogy a szíve legmélyéig meg van indulva a látottakon és a panaszokra könny csurog a szeméből. Hatalmas elhatározással indultak haza a tanyavilágból ezek a fiúk.

Valaki szentírást olvasott föl éppen az összegyűlt népnek, és hintette széjjel Krisztusnak a szegényekhez intézett szavait. Mert itt csak ez kell. Vigasztalni, bátorítani, lelket önteni ebbe a drága magyar testvérekbe. Mert csak ez képes ennyit tűrni.

Akik látnak nyitott szemmel, azok nagyon jól tudják, hogy az angol munkanélkülieknek is jobb a dolga, mint az egész éven át szakadatlanul robotoló magyar parasztnak. Mi szociális tanokat akartunk kint hirdetni, és ehelyett Tömörkény-novellát olvasunk fel, és hazafias verseket mondunk, Szentírást olvasunk és bűvészmutatványokkal szórakoztatjuk a hallgatókat, mert beláttuk, hogy a szociális tanítást a gyárosainknál, kartellvezéreknél, tröszt és bank uraknál kell elkezdeni és be is fejezni. Egyelőre még nem tudtuk őket iskolapadba kényszeríteni, de ennek is el fog jönni egyszer az ideje.

Mi megteszünk mindent, ami tőlünk telik, vígasztalunk, reményt hintünk az alföldi homokon, emericanás testvéreinket pedig arra kérjük, hogy újságokat és azok képes mellékleteit, elhasznált és fölösleges képes könyveket, meséskönyveket küldjék be szerkesztőségünkbe. Ezeket kivisszük a tanyákra, mert az ottani nép ezeket úgy fogadja, mint gyerek a cukrot.

Miklós László

Délvidéki Ifjúság I. (1935/36.) 4. szám (december) 4. oldal