Eltávolították az előadásokról a zsidó hallgatókat

A rendőrség megakadályozta az utcai tüntetések elfajulását

Az ifjúsági egyesületek vezetői egyéni akciónak minősítik a rendzavarást

A Szegedi Napló legutóbbi számában beszámolt a szegedi egyetemi ifjúság vezértanácsi táborának állásfoglalásáról a numerus clausus módosításával szemben. A Turul Bajtársi Szövetség vezérségi tagjai józan megfontolásra, higgadtságra intették az ifjúságot, szerdán azonban mégis tüntetéseket, utcai jeleneteket rendezett az egyetemi hallgatók egy része. A tüntetésekkel kapcsolatban túlzott hírek terjedtek el a városban azalatt, amíg a tömeg a különböző egyetemi épületeket és intézeteket járta sorra.

A napok óta mesterségesen felizgatott hangulat szerdán délelőtt a jogi karon robbant ki, ahonnan a tapasztalat szerint eddig még minden tüntetés kiindult. Az első órát, nyolctól kilencig, a legnagyobb rendben megtartották a professzorok a jogi karon, s ennek végeztével a hallgatóság kitódult a folyosókra. Az első és másodévesek között ekkor többen hangosan éltetni kezdték a numerus clausust, és a teremben maradt zsidó hallgatókat felszólították, hogy üljenek a hátsó padokba. Mivel azonban ezek ellentmondtak nekik, most már határozottabban felszólították őket, hogy hagyják el az egyetemet. A kényszerhelyzetnek engedve a zsidó jogászok erre elhagyták az egyetemet,s ezzel megkezdődött az általános tüntetés.

A túlnyomószámban levő fiatal, első és második éves jogászok elhatározták, hogy az akciót átterelik a többi karokra is, s éppen ezért kalapokat, botokat véve, pár pillanat alatt felkészültek a tüntetésre. A gólyák lármázó és zsivajgó tömege magával ragadott néhány idősebb szigorló jogászt is, s percről-percre megnövekedett tömeggel a Szukováthy-térem lévő bölcsészkarra vették az útjukat. A bölcsészeti kar a leszámítoló palotának harmadik emeletén van elhelyezve. Amikor a tüntetők elözönlötték a folyosókat, éppen szünet volt, s a hallgatóság egy része bent tartózkodott a tantermekben, mások a folyosón sétálgattak. A tömeg hangos „Le a zsidókkal!” kiáltozással száguldott végig a folyosókon, s minden tanterembe benyitottak, zsidó bölcsészeket keresve. Ezek azonban mielőtt még összetűzésre került volna sor, eltávoztak az épületből. A folyosókon való lárma és futkosás zajára professzorok is kijöttek szobáikból, s Horger Antal bölcsészetkari dékán erélyes szavakkal felszólította a tüntető tömeget, hogy azonnal hagyják el az épületet, s ne zavarják a kar békéjét. A tömeg vezetője azonban szembeszállott a dékánnal, a vezetőt azután Horger Antal dr. leigazoltatta és értesülésünk szerint megindul ellene a fegyelmi eljárás. A tüntetők erre eltávoztak. Velük mentek a bölcsészetkar hallgatói, úgy hogy a következő órákat már nem lehetett megtartani, mert nem volt hallgató. De szüneteltek az előadások kilenc órától kezdve a jogi fakultáson is, mert nem jelent meg egy hallgató sem a tantermekben.

A tüntetők ekkor már több mint kétszázan voltak, és nagy lármával vonultak le a Szukováthy térre. Itt a vezeteők rövid megbeszélés után elhatározták, hogy az anatómiai intézetbe mennek igazoltatni, illetve eltávolítani a zsidó diákokat. De ekkor már a rendőrséghez is jelentések érkeztek, hogy a tüntetők utcai botrányokra készülnek, amire a rendőrség intézkedett, hogy kerékpáros rendőrök kísérjék végig a tömeget, amerre elvonulnak, s a rókusi templom mellett lévő anatómiai intézetnél megerősítették az őrséget. A tüntetőket, amikor az anatómiai intézethez értek, már erős rendőri készültség fogadta. A készültséget Schőn Károly dr. rendőrkapitány vezette, s Loósz István rendőrfelügyelő vezényelte a legénységet. A rendőrség azonban nem avatkozott be még ekkor, mert a tömeg egyenesen az anatómiai intézet felé tartott, s rövidesen mindnyájan bevonultak az épületbe, ahol megkezdődött az izgalmas igazoltatás.

A bajtársi egyesületek tagjai két oldalt sorfalat állottak, egy különítmény pedig erőszakoskodni kezdett a zsidó hallgatókkal. Már attól lehetett tartani, hogy tettlegességre kerül sor, amikor odaérkezett a Csaba orvoskari bajtársi egyesület két vezető tagja, és kemény szavakkal rendre intve a tömeget, a zsidó orvostanhallgatóknak és medikáknak megnyitották az utat, s biztosították a bántatlan eltávozást. A tömeget ingerelte a vezérségi tagoknak ez a beavatkozása, s megszaporodva az anatómiai intézetben levő orvostanhallgatókkal, hangos fenyegetőzések közepette megindultak a természettudományi intézetek felé. Ezután az orvoskaron is megszűntek az előadások. A rendőrség látva, hogy rohamosan növekszik a tömeg és egyre izgatottabb a hangulat, az egy csoportban vonuló tüntetőket úgyszólván körülzárták a kerékpáros és lovasrendőrök, hogy megakadályozzák a zavargást.

A tüntetők ostromszerűen rohanták meg a volt állami gimnáziumban levő természettudományi intézetek kapuját. Itt javában folytak az előadások. Egy őrségszerű kisebb csapat ott maradt az intézet kapujában, hogy mindenkit, aki be akar menni az épületbe, leigazoltasson, a többiek pedig nagy zajjal felrohantak az emeletekre. Az épület minden része visszhangzott a kiáltozásoktól s a numerus clausus éltetésében berekedt torkok lármájától. Tanársegédek és szolgák megpróbálták megállítani a tömeget, de hiába.

A természettudományi intézetben történt azután meg, hogy a helyszínre érkező DEFHE elnök szigorú paranccsal eltiltotta a DEFHE tagjait a további tüntetéstől, mire ezek el is vonultak. Az elnöknek ez az intézkedése visszatetszést keltett a tüntetők egy része között. Néhányan abcugolták is az elnököt. A tüntetők követelték, hogy azonnal hagyják abba az előadásokat, hogy a zsidó hallgatókat eltávolíthassák az épületből. A szolgák azonban elállották a tantermek ajtajait és visszataszigálták azokat, akik mindenáron meg akarták zavarni az előadást. A tantermekben azonban a kívülről beszűrődő lármától nem lehetett előadást tartani, s éppen ezért kijött a folyosóra Gelei József dr. professzor és rendre intette és távozásra szólította fel a tüntetőket. A professzor szavaira óriási hangzavar támadt:

– Előbb távozzanak a zsidók! Éljen a numerus clausus! Le a zsidókkal! Éljenek a professzorok!

Tizenkettőkor értek véget az előadások, s ekkorra a hallgatók kijöttek a folyosóra. A zsidókat felszólították, hogy azonnal hagyják el az épületet. A pfujozók sorfala között nyolc-tíz hallgató és hallgatónő ment le a lépcsőkön. Mindenikük mögött egy vezérségi tag, hogy valami bántódásuk ne essék. A rendőrségnek, amíg benn ezek történtek, azt jelentették, hogy innen utcai rendzavarásra indultak a tüntetők. Ezért azután szoros kordonnal vették körül az épület minden bejáratát, s az egész környéket ellepték a kivezényelt rendőrök és detektívek. A zsidó hallgatók eltávozása után megindult a menet az utcára, a kapuban azonban szembe találták magukat a rendőrkordonnal.

– Uraim, – mondotta Schőn Károly rendőrkapitány – felszólítom önöket, hogy azonnal oszoljanak szét, és saját érdekükben tartózkodjanak az utcai jelenetektől.

Hátulról dühös hangok hallatszottak:

– Nem megyünk!

– Összébb a kordont! – volt erre a parancs.

A rendőrgyűrű szűkült, és a bentszorult tüntetőket kettes-hármas csoportokban bocsátották csak el. Ezek azonban a legközelebbi sarkon megvárták egymást és tüntető felvonulásra indultak. Futólépésben haladt az ekkorra már több, mint háromszázra szaporodott tömeg a Széchenyi téren keresztül a központi egyetem felé. Mivel akkor már komolyan fenyegető hangok hallatszottak, a kerékpáros rendőrök parancsot kaptak a tüntetők szétoszlatására. Ezek meg is kezdték az attakot a Kárász utca sarkán, azonban nem bírtak a tömeggel, amelynek egy része a Kelemen utca felé kerülve igyekezett az egyetemre. A Kárász utca másik sarkán megismétlődött a sikertelen szétszórási kísérlet. A tüntetés láttára néhány kereskedő lehúzta üzletének redőnyeit.

– Az Alma Materbe! – kiáltozták, s egymást taszigálva futottak a tüntetők az egyetem felé.

A rendőrség mindenütt utánuk s pillanatok alatt körülvette a rendőrgyűrű az egyetemet. A tüntetők az épület előtti kis parkban szorultak össze, kint pedig egymás után érkeztek meg a kért rendőri csapatok. A rendőrök hátra szorították a kíváncsi tömeget a Dugonics térre, és felfejlődtek a szakaszok az egyetemmel szemközt. A kis park egyik bejáratánál Magyar Károly rendőrfelügyelő, a másiknál Loósz István vezényelt. A tüntető tömeg magatartása arra indította Loósz felügyelőt, hogy bevezényeljen néhány rendőrt a tüntetők megrendszabályozására. Alig léptek azonban be a rendőrök a kis parkba, a tüntető tömeg, mint egy test, nekirohant a rendőröknek és visszaszorították őket az úttestre.

– Autonóm terület! Ki a rendőrökkel! Éljen a numerus clausus! – hangzottak a kiáltások.

A következő pillanatban már felhangzott a Himnusz, utána pedig a Hiszekegy. A tüntetők levett kalappal énekeltek s mivel a rendőrség nem állt vigyázzba, emiatt újból a megjegyzések özönét zúdították a korláton kívül álló rendőrségre. Ezután megkezdődtek itt is a meglehetősen durva igazoltatások s az egyetemen tartózkodó zsidó hallgatókat kiküldték, sőt egy egyetemi hallgatónőt, aki azt a megjegyzést tette, hogy „taknyos kölykök”, formálisan lelökték az utcai lépcsőn.

Ezután bevonultak az egyetem előcsarnokába, hogy a teendőket megbeszéljék. Száz és száz hang akart egyszerre beszélni, s így nem tudtak megegyezni a találkozás időpontjára vonatkozólag s abban maradtak, hogy az események alakulásától teszik a továbbiakat függővé. Ezután legnagyobb rendben, a rendőrség sorfalai közt elhagyták az egyetemet.

A tüntetésekkel kapcsolatban a Szegedi Napló munkatársa beszélt a Bés a MEFHOSz bajtársi szövetségek vezéreivel, akik azt az információt adták, hogy az egész tüntetés a fakultási és kerületi bajtársi egyesületeknek tudta nélkül és akarat ellenére, sőt a tegnap esti vezérségi táborozás határozata ellenére történt. Az egész tüntetés pár fiatal jogásznak spontán hangulatkitörésére vezethető vissza, s ezek sodorták azután magukkal a komolyabb elemeket is. Ilyen körülmények között a bajtársi szövetségek semmi felelősséget nem vállalnak az eseményekért.

Reinbold Béla dr. egyetemi rektor a déli órákban magához kérette az ifjúság vezetőt, akik azonban a rektornak is kijelentették, hogy egyéni akció volt a tüntetés, amellyel nem azonosítják magukat a bajtársi egyesületek. A rektor kérte a vezéreket, hogy kövessenek el mindent az ifjúság megnyugtatására, nehogy a szerdai események megismétlődjenek s esetleg súlyos konzekvenciákat vonjanak maguk után.

Értesülésünk szerint az ifjúsági egyesületek a tegnapi vezértanácsi tábor határozata értelmében egészen komoly keretek között fogják kifejezni ma este fél kilenckor tiltakozásukat a Horthy Internátus menzáján. Határozati javaslatot olvasnak fel, amelyhez hozzászólnak az egyesületek megbízottai, és ezt eljuttatják a kultuszminiszterhez. Azonban bármiféle botrányos jelenetet elítélnek, és attól tartózkodnak.

Munkatársunk felkereste a tüntetésekkel kapcsolatban Buócz Béla dr. rendőrfőtanácsost, a szegedi rendőrkapitányság vezetőjét, aki a következő nyilatkozatot tette:

– Értesültem a sajnálatos egyetemi tüntetésekről, s azért intézkedtem, nehogy komoly következményei legyenek a dolognak. Remélem, hogy az egész ügy nem fog komolyabb színt ölteni, mert ha igen, akkor kénytelen volnék minden rendelkezésemre álló eszközzel a zavargásokat meggátolni. Ahhoz semmi közöm, hogy mit csinál az ifjúság az egyetem falai között, de azt meg fogom akadályozni, hogy veszélyeztessék az utca nyugalmát és a polgárok békéjét.

A mai nap folyamán előállítás nem történt, azonban folyik a nyomozás annak megállapítására, hogy kik heccelik a diákságot tüntetésekre. A rendőrség egyébként az egyetemi épületek előtt megkettőzött permanenciában volt, s a központban nagy rendőri készülstég várta a parancsokat egész nap. A központi egyetem kapujában este hat órakor ismét gyülekeztek a tüntetők. Hat órára mintegy száz bajtárs jött össze. Kivonulásra azonban nem került sor, mert a diákok hírnökei azt a hírt hozták, hogy a rendőrség a legnagyobb felkészültséggel várja a fejleményeket. A kis csoport erre tanácsosabbnak vélte békében szétoszlani s megvárni a ma esti diáknagygyűlés határozatát. Fél hét tájon már egy lélek sem volt az egyetemen a tüntetők és igazoltatók közül. A rendőrség egész este, sőt éjjel is permanenciában volt. A gyülekezéskor kerékpáros rendőrök erősítették meg az egyetem környékére kirendelt őrszemeket s detektívek figyelték a bajtársakat. Beavatkozásra azonban nem került sor. Bizalmasan arról értesült hat óra után a rendőrség, hogy a korzóra terveznek felvonulást a diákok. Ezért azután Schőn kapitány, a rendőrkészültség parancsnoka, ötös patrulokat küldött a korzóra, akik még kilenc órakor is ott cirkáltak. A hat órai gyülekezésnek volt egy incidense is, amelynek fegyelmi folytatása lesz. A gyülekező bajtársak elállották az egyetem kapuját, és minden bemenni szándékozót igazoltattak éppúgy, mint egész nap. Ebben az időben érkezett az egyetemhez több szegedi hölgy és úr, akik Szabó László dr-nak, a szegedi egyetem publicista magántanárának 6 órára hirdetett előadását akarták meghallgatni, s még nem értesültek róla, hogy az előadás elmarad. Ekkor jött az egyetemre Hainiss Elemér dr. egyetemi tanár is az ebben az időben folyó tanácsülésre, s az igazoltatók a professzor útját állották. A kapuban tudniillik, túlnyomórészt jogászok állottak, akik nem ismerték az orvosprofesszort.

– Nem lehet bemenni, elmarad az előadás! – mondotta egy jogász abban a hiszemben, hogy ő is Szabó László dr. előadására igyekszik.

– Engedjenek be az urak! – mondotta erélyesen Hainiss dr.

Különböző megjegyzések hangzottak el, amikor azután valaki felismerte a professzort, és súgva adták tovább:

– Ez Hainiss, álljatok félre!

Az út megnyílt Hainiss Elemér dr. előtt, aki azonban most megállott, és kérdőre vonta az igazoltatókat:

– Ki volt az, aki megállított? – kérdezte.

– Én voltam méltóságos uram, de…

– Hogy hívják?

A jogász megmondta a nevét.

– Milyen karon van?

– Jogon.

– Gondolni fogok önre! – mondotta Hainiss professzor, és otthagyta a meglepődött igazoltatókat.

Szegedi Napló III. (1927) október 27. 1-2. oldal