Az 1999 és a 2002-es időszak között milyen fontosabb események voltak, amit megemlítenél?

Onnan érdemes indítani a visszaemlékezést, hogy az egyetemi integráció előtt volt Szegeden egy – nyugodtan mondhatjuk – országosan egyedülálló példa, egy jelentős felsőoktatási intézményközi együttműködés, amelynek a ’90-es évek közepében volt a gyökere. Úgy neveztük ezt a laza kvázi-szervezeti, de szoros informális-kooperációs formát, hogy Szegedi Universitas, másként Universitas Együttműködés. Az ezredforduló felé haladva lassan intézményesültek a keretek, 1999-ben Szegedi Felsőoktatási Szövetség (SZFSZ) néven működött tovább és tulajdonképpen ez megelőzte az egyetemi integrációt. A szegedi hallgatói mozgalom, már a kilencvenes évek közepén, a HÖKOSZ és HÖOK dél-alföldi regionális együttműködések lehetőségeit megtapasztalva, kezdeményezte a szegedi HÖK-ök koordinatív testületének a felállítását, melyet mi Universitas HÖK-nek neveztünk. E testületnek sem pénzügyi forrásai, sem hivatali feladatai nem voltak, a benne tevékenykedők az integráció előkészítésén, stratégiák megalapozásán dolgoztak, s természetesen hittünk a leendő szegedi Universitas létrejöttében, a politikai szándékok tisztaságában, a hallgatói mobilitás fejlesztésének lehetőségében, a hallgatók egyéni iskolai életpálya kiválasztásának szabadságában, illetve lehetőségében, a kreditrendszerben. Fontos itt elmondani, hogy mindez a tandíjdemonstrációk utáni kiüresedés időszaka után volt, engem 1995-ban választottak a JGYTF HÖK kulturális referensévé és őszintén mondhatom, hogy végigszenvedtem, végigizzadtam a demonstrációkat, majd az útkeresés időszaka kezdődött és ez eléggé elcsüggesztett engem is. Egy év múlva, 1996-ban már mint a JGYTF HÖK elnökének, nekem és az üresség munkatársaimnak fontos feladatként jelentkezett, hogy a szabályzatalkotás papírmunkájába ölt órák mellett időt szánjunk arra is, hogy kitaláljuk az ezredvég hallgatói mozgalmát. Ez országos viszonylatban a HÖOK törvényileg meghatározott létrejöttében nyert teret, a tanárképzőn Nagy Ferenc HÖK-irodavezetővel nonprofit szervezetet hoztunk létre a hallatók támogatására, Mészáros Feri barátommal az akkori kulturális referenssel elindítottuk a Juhász Gyula Napokat és mindez után így jutottuk el ahhoz a kérdéshez, hogy mi lesz a szegedi intézményekkel. El kell itt mondanom, hogy a kilencvenes évek közepén a diákság (én magam és a barátaim, akik történelem szakosok voltunk s a Belvedere Meridionale periodikában dolgoztunk, szintén nem voltunk jó véleménnyel a hökösökről), tehát a hallgatók a bürót, a pénzosztó hivatalt, a szervezeti hatalmat látták a mozgalmi pulóverét menedzseri öltönyre cserélő diákvezetők alkotta HÖK-ben. Az volt tehát a feladatunk, hogy ezen változtassunk, s jó lehetőséget adott erre egyfajta kooperációs-integrációs hangulat, hogy az alapításhoz képest újra egy intézmény, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói lehetünk, s a képzés sokszínűségéről, a kiváló oktatók alkotta átjárható oktatásról és kiszélesedett kulturális sport és egyéb hallgatói önmegvalósítási lehetőségekről álmodtunk. Ez új lendületet adott. Az egységes Szegedi Tudományegyetem 2000. január 1. létrejötte előtt a SZFSZ volt az a szervezet, amely az egyetemi integrációt megelőzte. Az 1998. és az 1999. évek történése a hallgatói mozgalomban a Felsőoktatási Szövetség Hallgatói Önkormányzatának (SZFSZ HÖK) megalakítása. Mint az SZFSZ HÖK-nek az egyik kezdeményezője és elnöke mondhatom, igen szoros átmenet volt a Szegedi Tudományegyetembe azzal, hogy 1999 őszétől az új egyetemnek az első félévi időszakának végéig (úgy hívták akkor ezt, hogy inkubációs időszak) minden olyan rendelkezést, szabályzatot létre kellett hozni, ami az új egyetem működéséhez szükséges, illetve meg kellett választani az SZTE tisztségviselőt. Óriási munka volt, nagyon izgalmas feladat, hogy amit azelőtt „gyakorolhattál”, kétezer diák érdekeit képviselni a főiskolád vezetése előtt, most harmincezer diák hihetetlen sokszínű érdekeit képviselni egy többkarú egyetem vezetése, szenátusa, tanácsa, rektori vezetése, úgymint egy rendkívül bonyolult érdek- és értékhálózat előtt. 1999. december 21-én az SZFSZ Hallgatói Önkormányzata feloszlatta magát és megalakult a későbbi Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, tehát tulajdonképpen egy hónappal az előtt, hogy maga az integrált intézmény létrejött. Mindezt azonban közel másfél éves előkészítés, egyeztetés előzte meg.

Milyen napi problémákkal szembesültél? Milyen súlypontokat sikerült megfogalmazni?

A hallgatók nem maradhattak az integráció eredményeként ösztöndíj nélkül, nem maradhattak szociális juttatások nélkül. A közvetlen az első időszak, tehát 2000 január 1-je utáni ciklus, az én EHÖK elnöki ciklusomnak az első féléve azzal telt, hogy az integrációból adódó feladatokat, úgymint minőségbiztosítás, a kreditrendszernek a kialakításának az első csírái, de ugyanakkor a hallgatói érdekvédelemnek, vagy a Hallgatói Önkormányzatnak a szervezetének a felállítása ez volt tulajdonképpen az én feladatom, illetve pontosabban a munkatársaim és az én feladatom. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert amikor – mint egykori történelem szakos hallgató – a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) 1956-os történetéről olvastam és Kiss Tamással az egyik alapítóval és vezetővel erről beszélgettünk, akkor ő mindig azt hangsúlyozta, hogy soha nem az én került az előtérbe, hanem mindig a mi. Nos ugyanezt éreztük akkor, és ahogy visszaemlékszem ez nagyon sokat jelentett az akkori működésben. Nagyon nagy segítséget és támogatói bázist is adott, hogy igazi csapatmunkában lehetett végezni a Hallgatói Önkormányzat feladatait. Gondolok itt arra, hogy már akkor olyan 170-180 hallgató volt, aki különböző testületekben, bizottságokban dolgozott, ennek az eredménye volt az, hogy mindenki úgy érezte, hogy hozzá tehet valamit a hallgatótársak segítéséhez vagy hallgatótársakért való szolgálatnak. Én magam is így éreztem és annak ellenére, hogy hallgatói mozgalom az tulajdonképpen, illetve az önkormányzat, mint szervezet egy piramis jellegű szervezeti rendszer, tehát elnökség, elnök, választmány, illetve különböző testületekben gyakorolja működését, feladatait e testületekben végzi el, ennek ellenére ezek a határok eltolódtak, tehát nem a munkatársak, vagy nem a tisztségviselők és a bizottsági elnökök között folyt a párbeszéd, hanem közöttünk, mint olyan hallgatók között, akik a hallgatótársaikért valamit tenni akarnak vagy tenni szeretnének. Tehát ez az egyik válasz arra a kérdésre, hogy mi volt ennek az első időszaknak a terméke. Tulajdonképpen az összes olyan szabályzat létrejött egyetemi és Hallgatói Önkormányzati szinten, amely megalapozta egy XXI. századi Hallgatói Mozgalom működését, leválasztottuk a hallgatói mozgalomról a hivatali tevékenységeket, a pénzügykezelést, a számfejtést stb., elindítottunk egy össz-egyetemi szolgáltató együttműködést a jogelőd intézmények diákszolgáltatóinak együttműködésével, és a Hallgatói Önkormányzatot visszavezettük az érdekképviseleti útra, melyet az egyetemi tanulmányi útvonal, illetve a diákélet-, és karriertervezést támogató tevékenységnek fogtunk fel. Megalkottunk néhány támogatási keretet, szabályzatot, mely azelőtt nem volt a felsőoktatásban, mint például az Esélyt a Tanulásra, vagy a Bursa Hungarica ösztöndíj, sőt a város polgármesterének értő támogatásával és az önkormányzat anyagi támogatásával létrehoztuk a Szeged Városi Ösztöndíjat. Ez tulajdonképpen napjainkig így van, természetesen finomításokra mindig szükség van, ahogy változik az idő, ezért természetes, hogy változtatják vagy változtatni fogják a mi utódaink is, de a szerkezet és az elvi alapok ugyanazok maradtak és ez azt jelzi, hogy nem okoskodtunk rosszul.
A másik válasz pedig a kérdésre az, hogy meg kellett határozni egy új egyetemnek az arcát, hiszen annak ellenére, hogy a Szegedi Tudományegyetem félszáz évvel korábban már létezett és működött, újra meg kellett alkotni magát az Egyetemet, tulajdonképpen motiválni-szervezni kellett azt, hogy létrejöjjenek olyan csomópontok, olyan események, ami az egyetem egészéből, az egyetemi tudatból vagy egyetemi polgárságból adódnak. Ezek az úgynevezett kari napok, fesztiválok, az Őszi Kulturális Fesztivál és a Tavaszi Egyetemi Fesztivál voltak. Ennek tehát, a hallgatói kulturális életnek mindig is nagy hagyományai voltak Szegeden, olvasmányélményeimből tudom, hogy az 1930-as években, a ’40-es években, akár a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumára hogyha gondolunk, Radnóti Miklós ittjártakor vagy korábban József Attila szegedi életére és alkotásaira. De ezt lehetne folytatni a későbbiekkel is az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek egyetemi ifjúsági mozgalmaival, ezen belül vagy ezek mellett elsősorban a kulturális eseményekkel például az egyetemi színjátszással, az egyetemi zenei rendezvényekkel, klubélettel, amik az akkori szegedi felsőoktatást jellemezték. Tehát ezeket az eseményeket az új évezred elején újra létre kellett hozni, újra meg kellett alapítani, de modern és igényes tartalommal. Mindemellett figyelnünk kellett arra is, hogy ne valamiféle gyökértelen, vagy úgy is mondhatnám múltnélküli intézmény legyen a mi Egyetemünk, ezért például mint a döntőbizottság tagja nagyon támogattam az SZTE címerének pályázatakor a hagyományokat, a múltat bemutató alkotás kiválasztását, Szegfű László munkáját, s ezért alapítottuk, mint az SZTE hivatalos ünnepét, „Az egyetemi autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság napja” című eseményt. A javaslatot az Egyetemi Tanács egyhangú szavazással fogadta el, tehát egy emberként támogatták az akkori tanácstagok az elképzelésemet, hogy október 16-a az egyetem hivatalos ünnepévé váljon. A dátum a MEFESZ első, 1956-os nagygyűlésének a napját idézi. Ez az az esemény, ahol átadásra kerül a Hallgatói Mozgalomért emlékérem, amit egy akkori hallgató, Simor Márton tervezett és készített, tehát valóban alulról jövő elképzelés. Az érmet azok a személyek kapják, akik az egyetemért, illetve a hallgatói mozgalomért jelentőset alkottak, oktató és hallgató egyaránt, van egy oktatói tagozata és egy hallgatói tagozata. Ugyanez a kulturális – mondjuk így – megújulás vezette azt, hogy létrejött a Tavaszi Egyetemi Fesztivál, és ezzel tavaszra és őszre egy-egy központi és minden hallgatót megszólítani kívánó esemény. Ezzel az volt tulajdonképpen a szándékunk, hogy egy, a felsőoktatás eltömegesedéséből adódó problémára valamiféle választ keressünk. Megpróbáljunk tehát választ adni arra, hogy az oktató-hallgató arány megváltozásával, átalakul a tudás átadásának, a hivatástudat kialakulásának, az értelmiségi szerep mintái átvételének, a szakemberképzésnek, a kulturális nemzeti hagyományok és tudományos normák átörökítésének a módja. Eltűnik az oktatónak és a hallgatónak az a lehetősége, hogy személyes kontaktust, tehát egyfajta mester és tanítvány viszonyt kialakítsanak. Ezért hát a tervünk az volt, hogy kisebb és nagyobb rendezvényeken ez megtörténhessen, úgy vélem egyfajta gondolatcsere, vagy akár vita a hallgató és az oktató között. Ezért alapítottuk meg a karok közötti Mikulás Kupát is, az SZTE Horgászversenyt is és anyagilag is nagyon támogattuk a szakesteket, kari napokat, és egyéb kulturális eseményeket és csoportokat.

A hallgatók körében milyen visszhangja lett ezeknek a konkrét eseményeknek?

Noha feltételeztem, de én is nagyon meglepődtem azon, hogy mennyire igényli a diákság egy része azt, hogy legyenek ilyen rendezvények. Sőt egy-egy eseménynél, tehát éppen most amikor a JATE Klubnak a 30 éves évfordulóját ünnepeljük, most szembesülünk azzal a ténnyel, aminek már a csírái az integráció kezdetekor megvoltak, hogy szükség van egy olyan egyetemi ifjúsági szórakozó helyre, más szóval közösségi térre, ahol a különböző karok hallgatói a kari mivoltukat felvállalva és képviselve, de ugyanakkor az egyetemhez való tartozást is hangsúlyozva és ugyanennek az előnyeit is felhasználva vagy kiélvezve találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással. És itt nem elsősorban a párkeresésre gondolok. Mondok egy példát. A kollégiumi rendszer megmaradt a jogelőd intézmények elkülönült kezelésében, de azt sikerült elfogadtatnunk az egyetem vezetésével, hogy az épülő kollégiumok azok adjanak lehetőséget arra a hallgatóknak, hogy más szakosokkal egy intézményben, egy szálláshelyen, diákszállóban vagy kollégiumban legyenek. Az SZTE ne egy keltetőüzem legyen, elszeparált képzésekre járó elszeparált hallgatókkal. Ugyanez az igény megfogalmazódott a rendezvények terén is. Én azt látom, hogy a mai burjánzó, palettaszerűen színes egyetemi kulturális életnek az alapjait tulajdonképpen akkor az első időszakban teremtettük meg. Ehhez nagy lökést adott az, hogy a Hallgatói Önkormányzat Kulturális Bizottságának a létrehozásával egy mecénási vagy szponzori szerepet is felvállaltunk. Ha jól emlékszem, akkor ez a keret 5-6 millió forint volt évente, amit a bizottság támogatásként elosztott különböző öntevékeny csoportoknak. Akkor szembesültünk azzal, hogy milyen hihetetlenül nagy ezen a kulturális térben mozgó hallgatók, (művészek, írók, festők, színjátszó csoportok) száma, milyen sok olyan öntevékeny csoport van, ami kulturális tevékenységgel, önképzéssel foglalkozik. Több száz pályázat érkezett egy-egy ilyen pályázati kiírásra és ezt öröm volt támogatni, talán az volt nehéz benne, hogy nem volt annyi keret, mint amennyi igény volt.

Nekem az a tapasztalatom, hogy a diákok általában tudják, hogy mit tesznek az egyes kari HÖK-ök, hogy hol van, hogy mik a feladataik, de azt kevésbé, hogy mit csinál az EHÖK…

És ez így van rendjén. Ez azt jelzi, hogy azok az elképzelések, amik az 1998/99-es tanévben, mint Felsőoktatási Szövetség Hallgatói Önkormányzata foglalkoztattak minket, az akkori tisztségviselőket, és mi akkor megpróbáltunk ezekre a kérdésekre választ adni, ezek mára beértek. Tulajdonképpen engem és legszorosabb munkatársaimat, az elnökséget ezzel a programmal választottak meg, egyhangú szavazással. Akkor azt láttuk és ugyanezt a feltételezést megerősítette bennünk az Oktatáskutató Intézetnek, illetve szegedi szociológusoknak különböző publikációi, hogy a hallgatói mozgalom, amely valamikor az 1940-es évek elején Szegeden már kiterebélyesedett, illetve 1956-ban, majd az 1988-89-es tanévben egy új reneszánszát élte, ez valamiképp megváltozott, mondjuk a századvég, tehát a ’90-es évek közepére, 1996-97-re, a tandíjtüntetések időszaka utánra. Azt láttuk, hogy nem tartható tovább az, illetve nincsen sem értelme, sem mondjuk célja nem lehet az a Hallgató Önkormányzatnak, hogy olyan ügyeknek a vitelével foglalkozik, amire alkalmatlan. Alkalmatlan arra, amire a büró kell, tehát az úgynevezett hivatal, például a hallgatóknak a pénzügyeinek intézése, a diákigazolványhoz kapcsolódó szolgáltatások intézése, erre alkalmatlan egy hallgatói testület. Már a ’90-es évek elején volt egy olyan vita a Hallgatói Önkormányzatban, hogy szolgáltató vagy érdekképviseleti tevékenységet végezzen a HÖK, tehát induljon-e el a hallgatói szolgáltatások irányába, avagy szakszervezeti jelleget vállaljon fel. Nos, amikor a Felsőoktatási Szövetség Hallgatói Önkormányzata megalakult, akkor mi azt írtuk le programként, és ezzel választottak meg minket a Szegedi Tudományegyetem első Hallgatói Önkormányzatának a tisztségviselőivé, ahogy azokat a tevékenységeket, amiket a Hallgatói Önkormányzat nem tud elvégezni, ezeket le kell adnia és létre kell hozni a szükséges hivatalokat, itt Szegeden speciálisan a Hallgatói Szolgáltató Irodát, amely a Gazdasági Hivatal egysége és elvégzi azokat a feladatokat, amiről a Hallgatói Önkormányzat dönt, de az adminisztratív tevékenységet, amit a Hallgatói Önkormányzat egyébként nem tud elvégezni, mert arra alkalmatlan, azt professzionális szakemberek, adminisztrátorok, előadók, tehát bürokraták végzik. Ez az egyik ilyen feladatleválasztás volt, ami tudatosan történt. A másik fontos átalakítás pedig a korábbi évek gyakorlatával szemben, tehát mondjuk a József Attila Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának működésével szemben, mi azt találtuk ki és ezt így gondoltuk akkor helyesnek, hogy a hallgatókkal a kari hallgatói érdekből, kari tanulmányi, és kari érdekképviseleti tevékenységből adódó kapcsolattartás szükséges. Tehát mi azt gondoltuk, nem arra van szükség, hogy legyen egy hatalmas nagy Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, mint a JATÉ-n, nagy infrastruktúrával, nagy helyigénnyel és nagy működési térrel, egy helyre csoportosítva az összes hallgatói kérdéssel való ügyvitelt és az azzal együtt való kapcsolattartást, hanem mivel az egyes hallgatónak az ő saját karán adódnak a problémái és azok a kérdések, amivel a Hallgatói Önkormányzatnak döntést kell hozni vagy javaslatot tenni vagy eljárni az ügyben, segíteni kell, ezért tettük meg azt, hogy ezt a rendszerátszervezést elvégeztük. Mint a Hallgatói Önkormányzati elnöke én vezettem a struktúraváltást. A kérdésed szerint ez az elképzelés mára megvalósult. Mi azt mondtuk, hogy a Hallgatói Önkormányzat legyen az adott karon és ott bemehessen bármikor egy hallgató akár a HÖK elnökhöz is és hogy ha kell, akkor, hogy ha úgy szeretné, hogy az asztalra csapjon vagy hangoskodjon, mert valami nem tetszik neki, akkor hangoskodhasson, tehát ne egy hivatal legyen a HÖK Iroda, hanem legyenek benne hús-vér emberek, akik választott tisztségviselők és ha rosszul csinálják a feladatukat, akkor pedig nem választják meg őket újra – mi ezt szerettük volna akkor, ez mára úgy tűnik részben megvalósult. Ennek eredménye az, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat ma egy koordináló szervezet, ami csak akkor kapcsolódik be egy adott feladatnak a megoldásába, hogy ha azt a kari Hallgatói Önkormányzat nem tudja azt megoldani vagy nem akarja, viszont egyetemi szintű ügyeket fokozott figyelemmel és erővel lát el.

Az interjú 2002-ben készült.
Készítette a Belvedere Meridionale Alapítvány megbízásából Erhardt Ágoston.