A Juhász Gyula Főiskola HÖK-elnöke voltál két évig, majd ugyanabban az elnöki székben – az egyetemi integráció után – a Szegedi Tudományegyetem egy karának HÖK-elnöke voltál, eztán pedig az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának az elnöke. Jónéhány évet eltöltöttél a hallgatói mozgalomban. Miként kezdődött nálad a dolog? Hogyan kerültél az érdekképviselet közelébe? Mik voltak a főbb súlypontok akkor? Milyen emlékeket őrzöl?

Én a diáksajtóból kerültem a Hallgatói Önkormányzathoz. A diáksajtót mindig is a hallgatói mozgalom részének tekintettem. Szerintem a hallgatói mozgalom egy nagyon fontos szeletét képezi az egyetemi-főiskolai sajtó. Történészhallgatóként a Belvedere Meridionale című lapnak voltam a főszerkesztője 3 éven keresztül, illetve a FOLT-nak, a Felsőoktatási Lapkészítők Társaságának, majd az ebből alakult Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesületnek (MESE) voltam az alapító tagja.

Emellett különféle főiskolai és egyetemi diáklapokban dolgoztam, például a Tűben, a főiskola hallgatóinak lapjában. 1996 őszén az akkor induló Hökkentőbe igazoltam át ezek után és ott lettem főszerkesztő-helyettes. A Hallgatói Önkormányzathoz tehát a diákújságíráson keresztül vezetett az utam, így ismerkedtem meg a Hallgatói Önkormányzaton belül folyó munkával és egy idő után kihívásnak éreztem és kedvet éreztem ahhoz, hogy a HÖK-ben is kipróbáljam magam. 1998-ban kerültem be először a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, (akkor még önálló intézmény) Hallgatói Önkormányzat Vezetőtestületébe, a Hallgatói Küldöttgyűlés választása alapján. A Főiskolai Tanácsnak lettem az egyik hallgatói képviselője, ezt a posztot töltöttem be 2 éven keresztül, az Intézményi Tanácsban a bölcsész szakos hallgatókat képviseltem.

És 1999-ben, mikor elődöm Jancsák Csaba távozott a kari Hallgatói Önkormányzattól, akkor éreztem úgy, hogy megpályázom a kari HÖK elnöki tisztséget és sikeres volt a pályázatom. Engem választottak a Hallgatói Önkormányzat elnökének. Gyakorlatilag 1999-től, ezután kétszer még újraválasztottak, tehát 1999-től 2002-ig töltöttem be a Hallgatói Önkormányzat elnöki tisztét. Ez azért volt egy nagyon érdekes időszak Szegeden, mind a Tanárképző Főiskola, mind az egész Hallgatói Mozgalomnak a szegedi történetében, mivel 2000-ben zajlott le az integráció, a Szegedi Tudományegyetem létrejötte. És korábban, amikor én 1999-ben átvettem a Hallgatói Önkormányzat vezetését, akkor az egy önálló intézménynek az önálló Hallgatói Önkormányzata volt és gyakorlatilag az én időszakom alatt kellett ezt az önálló Hallgatói Önkormányzatot beintegrálni a létrejövő új Egyetemi Hallgatói Önkormányzatba, illetve ugye ez az önálló Hallgatói Önkormányzat egy kari Hallgatói Önkormányzattá vált és hát ennek az ügymenetét az én elnökségem alatt kellett lebonyolítani.

Ez egy rendkívül érdekes időszak volt, egyrészt azért, mert az egyetemi integrációban is nagyon sok olyan kérdés merült föl, melyben a főiskolai hallgatók érdekeit kellett képviselni és hát külön szólni kell arról, hogy magának a kari Hallgatói Önkormányzatnak az érdekeit érvényesíteni ebben a létrejövő monstre Hallgatói Önkormányzatban, amit ugye most úgy hívnak, hogy Egyetemi Hallgatói Önkormányzat. Kicsit konkrétabbá téve a dolgot ugye a Tanárképző Főiskola bár nem egyetem volt, mint a korábbi József Attila Tudományegyetem vagy a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, viszont bár „csak” főiskola volt, ennek mindenféle hátrányával, amely mindig is a főiskolai hallgatók felé megnyilvánult az egyetemisták részéről, viszont nagy hallgatói létszáma volt és ennek az aktív Hallgatói Önkormányzatnak nagy tekintélye is volt Szegeden, a hallgatói létszámnak, illetve az ott folyó munkának köszönhetően. És hát sikerült ezt a tekintélyt úgy átvinni, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatban is súlyához mérten szerepeljen a Juhász Gyula és hát ez megnyilvánult mindenféle dologban.

Például nagy viták folytak azon, hogy az EHÖK-nek a legfőbb ügydöntő szervében, a Választmányban melyik kar hány mandátumot szerezzen, erről több éven keresztül nagyon kemény vita és harc folyt a különböző hallgatói önkormányzatok között. Én most úgy érzem, hogy a Tanárképző Főiskola HÖK jól járt ezzel az integrációval, végül is egy olyan hallgatói létszámarányosságot leképező szisztémát sikerült elfogadtatni, melyben jó pozíciókat szerzett magának a JGYTF Hallgatói Önkormányzata. Az integrációval kapcsolatban a főiskolai hallgatóknak vissza-visszatérő vágya, illetve az integrációba vetett nagy reményének a lényege volt az átjárhatóság, a párhuzamos képzések lehetősége az egyetemen belül. Én úgy érzem, hogy ezzel kapcsolatban is rendkívül sok tennivalója volt mind a kari Hallgatói Önkormányzatban, mind az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatban. Úgy érzem, hogy ebben az időszakban elvégzett szabályalkotó tevékenység nagyon sok pozitívumot hozott, köszönhetően annak, hogy az akkori HÖK-ösök felvállalták azt, hogy ők maguk írják meg a hallgatók számára legfontosabb szabályzatokat és nem engedték át ezt mondjuk egyetemi vezetőknek vagy egyetemi hivatalnokoknak és akkor mondjuk csak a véleményezésre lett volna joguk.

Ebben az időszakban készült is egy ilyen kimutatás, hogy huszonvalahány szabályzatot készített el az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és ez is azt a célt szolgálta, hogy ezekbe a szabályzatokba minél több a hallgatóknak kedvező rész, dolog kerüljön be. És én úgy érzem, hogy ezeknek az említett céloknak, az áthallgatásnak, a párhuzamos képzésnek még most is nagyon sok gátja van, ami ellen végig harcolni kellett, gondolok itt elsősorban a költségtérítésekre, amelyekkel az intézmények még mindig akadályozzák, vagy próbálják akadályozni a hallgatói mobilitást a különböző karok között. A költségtérítések mértékében elég nagy beleszólása lett a kari Hallgatói Önkormányzatoknak és lehet ezeket az összegeket mérsékelni, ezeket a szándékokat kicsit tompítani, amely óhatatlanul szerintem mind a mai napig meg van a karok vezetői előtt vagy a karok vezetői szeme előtt lebeg. Egy nagyon fontos időszak volt az a három év a kreditrendszer szempontjából.

Gyakorlatilag ugyebár a kreditrendszert az idei évben vezetik be országosan kötelezően, a magyar felsőoktatás valamennyi intézményében, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán a vezetés – a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben – már 1999-ben bevezette a kreditrendszert. Ennek a kreditrendszernek a kidolgozásában is elég nagy szerepet vállalt önként a Hallgatói Önkormányzat, illetve a Hallgatói Önkormányzatnak a testületei. Gondolok itt a Tanulmányi Referensre vagy a Tanulmányi Bizottságra, a Tanulmányi Bizottságban a hallgatói képviselőkre, akik nagyon jelentős munkát vállaltak, részt vettek gyakorlatilag a kreditrendszer megalkotásában, a kreditrendszer teljes kiépítésének létrejöttében.

Szoktuk is viccesen Szabó Gábort megemlíteni, úgy hívták azt a Tanulmányi Referenst, aki az én 3 évem alatt, elnökségem alatt végig a tanulmányi ügyek vezetője volt a Hallgatói Önkormányzatban, tehát szoktuk mondani, hogy Homor Géza az oktatási főigazgató-helyettes után szerintem Gábor ismeri legjobban Szegeden vagy a Tanárképzőn a kreditrendszert. Itt nagyon komoly, talán a legkomolyabb konfliktusok is a kreditrendszer kiépítésével kapcsolatban voltak a főiskola vezetése és a Hallgatói Önkormányzat között. Végül úgy érzem, hogy sikerült egy példamutatóan liberális szellemű kreditrendszert megalkotni, amely gyakorlatilag jogokat, de komoly kötelezettségeket is ró a hallgatókra. A legfontosabb tulajdonsága talán mégis az, hogy végre felnőttnek tekinti a hallgatókat és a saját tanulmányi rendjük vagy az egész itt eltöltött 4-5 évük megszervezését a tanulmányi szempontból a hallgatókra bízza. Ez volt nekünk a fő célunk a kreditrendszerrel, ezért támogattuk korábbi bevezetését is, mivel úgy gondoltuk, hogy mivel a kreditrendszer óhatatlanul bevezetésre kerül, a Tanárképző Főiskola hallgatói minél előbb megismerkednek ezzel a rendszerrel, annál jobban tudnak majd az integráció után, amikor az egész egyetemen végül is kötelezően bevezetik, a tanárképzős hallgatók már 3-4 éve ebben a rendszerben élnek, ebben a rendszerben gondolkodnak és kimondottan az volt ezzel a szándékunk, hogy a tanárképzős hallgatók majd az integrált egyetemen belül is a tudásuk, illetve a kreditrendszerrel kapcsolatos tudásuk révén előnyt szerezzenek a többi hallgatóval szemben.

A leginkább, amin vitatkoztunk a főiskola vezetésével, az a kreditrendszer bevezetésének időpontja volt. Ez volt az egyetlen dolog, amit nem támogattunk. Úgy éreztük, hogy a ’99-es bevezetés kicsit elhamarkodott, mivel hát június táján sikerült végre pontot tenni magának a kreditrendszernek a vitájára és gyakorlatilag a hallgatók úgy mentek el nyáron szünidőre, hogy nem tudták, hogy szeptembertől már egy kreditrendszerben fogják a tanulmányaikat folytatni. Sikerült azt elérnünk, hogy egy olyan információs tanácsadó rendszer épüljön ki ennek a korai bevezetésnek a kompenzációjaként, amelyet a főiskola mind anyagilag, mind erkölcsileg, szakmailag támogat.

És én úgy vélem ebből jött létre a Tanulmányi Tanácsadó, amelynek több eleme van: kiadványok, illetve szóbeli, irodai tanácsadás. Ebből sokat merített az integráció után az egyetem is a Tanulmányi Tanácsadó Szolgálat rendszerének a kiépítésével. Pont velem egy időben választották meg, tehát mindketten mondhatjuk „új fiúk” voltunk, Galambos Gábor jelenleg is a Tanárképző Karnak a főigazgatója. Hála Istennek semmiféle averziók így nem érhettek egymással szemben, tehát korábbi esetleges ellentétek, vagy harcok nem nehezítették a munkánkat. Nyilván minden intézmény vezetésben azért él egy kis szkepticizmus a HÖK-ösökkel szemben, én azt hiszem ezt nagyon gyorsan sikerült eloszlatni éppen azzal, hogy egyrészt mindig kedvezményezőként igyekeztünk fellépni minden ügyben, másrészt munkát vállaltunk, tehát munkát, terhet vettünk le adott főiskolai intézmények válláról, gondolok itt akár a kreditrendszer kiépítésével kapcsolatban a Tanulmányi Bizottságról vagy az oktatási főigazgató-helyettesről, de teljesen más ügyekben, tehát például a Tanulmányi Osztály munkáját is mindig igyekeztünk segíteni feladatok, terhek átvállalásával, mert úgy éreztük, nem elsősorban a főiskolán akartunk segíteni, hanem a hallgatókon, akik így kedvezőbb lehetőségekhez jutottak.

És hát én úgy érzem, hogy ez alatt a 3 év alatt végül is sikerült olyan jó kapcsolatot kiépíteni az intézmény vezetésével, hogy az intézmény vezetése mind a mai napig az engem követő HÖK-ösöket is abszolút pozitívan fogadja és gyakorlatilag egy jó kép él az intézmény vezetésében a Hallgatói Önkormányzatról, ezért a Hallgatói Önkormányzatnak kezdeményezéseit általában támogatják. Tehát ezért fontos igazából szerintem jó diplomáciai viszony kialakítása az intézmény vezetésével.

Egy fontos részre, hogy átevezzek, ezen a témán át vezet az út. Ez pedig az, hogy a Hallgatói Önkormányzat, hogy ha nagy eredményeket szeretne fölmutatni nyilván pénzre, támogatásra van szüksége és amennyiben ilyen jó viszony alakult ki az intézmény vezetésével, akkor azokat a pénzeket, amelyek korábban esetleg másra mentek el, lehet irányítani hallgatói célok felé. Hát így sikerült elérni azt, hogy a korábban bezárt főiskolai klub, a Tamási Áron Klub újra megnyithatta kapuit a főiskolai hallgatók előtt, nagyon komoly beruházás eredményeképpen és sikerült a főiskola költségvetéséből az összeget megszerezni, tehát nem kellett hallgatói pénzekhez nyúlni. Itt most a TÁK, a Tamási Áron Klub létrehozása rávezet a mondanivalóm lényegére. Miért volt fontos, hogy a főiskolának legyen klubja?

Azért volt fontos, ezt mint a Hallgatói Önkormányzat elnöke is rendkívül fontosnak tartottam, hogy a hallgatói kulturális és öntevékeny életet föllendítsük és hát ebben nagyon fontos szerepe van egy klubnak, ahol a hallgatóknak van helyük az öntevékenységüknek a kifejtésére és én igyekeztem, bár nyilván az elődömre, Jancsák Csabára is abszolút ez volt a jellemző, én igyekeztem az erre összeszedhető, mozdítható hallgatói pénzt, amivel a Hallgatói Önkormányzat rendelkezett erre fordítani. Tehát a kulturális, legkülönfélébb kulturális pályázatok, illetve az öntevékeny csoportok támogatásával szerettünk volna újra egy hallgatói életet kialakítani a főiskolán. Ugye az eltömegesedésnek és az integrációnak köszönhetően egy kicsit megcsappant, tehát a korábbi keretek föllazultak, gondolok itt a csoportokra, melyek korábban kis létszámok voltak és fix csoportok voltak, most ugye tanszékeken háromszor-négyszer annyi hallgató van, mint akár tíz évvel korábban és nincsenek fix csoportok, ki mikor ráér úgy veszi fel az óráit, tehát ez egy fajta elszemélytelenedéshez vezetett a mai felsőoktatásban. És mi úgy gondoltuk, hogy az egyetlen helyes stratégia az, hogy ha más alapon próbáljuk újra szervezni a hallgatói életet, nem a korábban hagyományos csoport és tanszék, tanszék-csoport buli, szakest, stb. szinten, hanem a különféle ebből a homogén rétegből próbáljuk kivenni azokat az öntevékeny szerveződő hallgatói csoportokat, amelyekre tud épülni aztán a hallgatói öntevékeny élet, mert ez nagyon fontos a Hallgatói Önkormányzat számára is, hiszen ha nincs valamiféle hallgatói élet, akkor bizony a Hallgatói Önkormányzatnak is az utánpótlása veszélybe került, tehát ezért is fontosnak tartottam. És amikor végül is 2002-ben megválasztottak a Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökének, akkor is a programomnak a gyakorlatilag a leghangsúlyosabb része ez volt, hogy valahogy a hallgatói életet, a hallgatói öntevékenységet egy kicsit helyre kell hozni.

És hát ennek egyik eleme volt nyilván az új technikák bevezetése a hallgatók megszólítására, tehát nagyon erőteljes hangsúlyt fektettünk különböző PR és propaganda – rosszul hangzanak ezek a szavak, de ilyen – kiadványoknak a készítésére, és mindenre, ami elkerülhetetlen a mai világban a hallgatók megszólítása érdekében. Viszont sokkal jobb kommunikációnak tartottam az EHÖK részéről, hogy ha az EHÖK a rendelkezésére álló forrásoknak egy nagyon nagy részét pályázatok útján kiosztja a hallgatóknak, illetve azoknak a hallgatói – már sokszor említett – öntevékeny csoportoknak, amelyek szerintem a Hallgatói Mozgalom alapját képezik, legyen az rock zenekar vagy tekézni járók klubja vagy bármilyen sport vagy kulturális szerveződés. Ez volt a célom, mint az EHÖK Kulturális Bizottságának elnöke. Ezt az irányvonalat sikerült is érvényre juttatni az Egyetemi Hallgatói Önkormányzaton belül is. És én biztos vagyok benne, hogy az, hogy Szegeden az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat ilyen ismert, hogy ilyen erős, abban mindenképpen nagy szerepe van annak, hogy a hallgatók bejárnak az Egyetemi Hallgatói Önkormányzathoz, ismerik az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatot, hiszen ha egyébként az EHÖK az csak az alapfunkcióját látná el, tehát a hallgatók érdekképviseletét az Egyetemi Tanácsban, akkor egy olyan vízfejjé válna, melynek nincs kapcsolata a hallgatókkal.

Tehát a kultúra és a sport támogatása, illetve ösztönzése, a kulturális sportéletnek az ösztönzése azért fontos feladata volt az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatnak abban az egy évben, még én a Hallgatói Önkormányzat elnöke voltam. Én ezt tartottam rendkívül fontosnak a munkám alatt, illetve az érdekképviseleti részre rátérve: az érdekképviseletben nyilván mindenképpen igyekeztem az elődeim által kivívott hallgatói jogokat megőrizni, mert azért ez is embert próbáló feladat. Nyilván nagyon jó lehetett a hallgatói mozgalom hőskorában HÖK-ösnek lenni, hiszen nagyon-nagyon komoly jogokat vívtak ki ezalatt a 10 év alatt, mondjuk ahonnan elindultak 1988-tól mondjuk 1998-ban, 10 év után, amikor én átvettem a Hallgatói Önkormányzat vezetését, akkor kész, gyakorlatilag egy érdekeit érvényesíteni tudó kész rendszert vettem át, melyet az elődeim Skultéty Tamás, a Telek István, a Jancsák Csaba alatt nagyon keményen kiépültek. Viszont ugyanolyan embert próbáló feladat az, hogy a megszerzett jogokat megtartani, mert nyilván ez egy folyamatos huzavona, vagy harc akárcsak a nagypolitikában a különböző szemben álló felek között, hogy a megszerzett jogokat nagyon könnyen el lehet veszíteni.

Most erre látok is jeleket, a jelenlegi HÖK vagy Egyetemi Hallgatói Önkormányzat vezetői vagy vezetése részéről, most konkrét példákba nem akarok belemenni, de ez látszik, hogy milyen könnyen lehet megszerzett jogokat pillanatok alatt elveszíteni, hogy ha az ember nem fektet arra energiákat, hogy a Hallgatói Önkormányzat erejét, befolyását, a hallgatóknak a súlyát megjelenítse akár az Intézményi Tanácsban, akár különféle bizottságokban. Nyilván az egyetem vezetői vagy az oktatók nem érdekeltek abban, még akkor sem, ha esetleg azt mondják, tehát nem érdekeltek abban, hogy a hallgatók erősek legyenek és nagy beleszólásuk legyen az intézmény vezetésébe, ezért meg kell dolgozni. Hát nagy energiákat kellett arra fordítani, hogy a megszerzett jogokat megtartsuk, gondolok itt akárcsak arra, ami az én elnökségem alatt az egyik legkomolyabb vita volt, az új kormány 30%-os hallgatói normatíva emelésének köszönhető, amely egy nagyon jó dolog volt, hogy megemelték a hallgatói normatívát, csak sajnos nagyon sok a hallgatói normatívához kötött díj, amelyet a hallgatóknak fizetni kellett is emiatt emelkedett. Ezek közül legégetőbb talán a kollégiumi díjaknak a kérdése.

A kollégiumi díjak emelése kapcsán például egy nagyon elkeseredett és kemény harcot vívtunk az illetékes rektor-helyettessel, illetve az intézmény vezetésével, de sikerült azt elérni, hogy Szegeden az országos átlagnál még mindig alacsonyabban vannak a kollégiumi díjak. És hát sikerültek bizonyos kísérleteink, hogy a lakhatási támogatás bevonásával, mely most már az Oktatási Miniszternek is a koncepciójában újabban szerepel, tehát a lakhatási támogatás bevonásával jó 3-4 karon még a szegedi átlagnál is olcsóbbá tudtuk tenni a kollégiumi díjakat, elsősorban a Tanárképző Főiskolán ott voltak legelőször vevők, mind a HÖK, mind az intézmény vezetése erre a megoldásra. Ott nagyon komolyan sikerült leszorítani, tehát nem hogy emelni, az emelést megakadályozni, hanem még inkább alacsonyabb szintre süllyeszteni a kollégiumi díjakat, amelyet ugyancsak az EHÖK elnökségem vagy a HÖK tevékenységemnek az egyik legfontosabb eredményének tartok, hiszen akárcsak a szegedi vagy a magyar kollégiumok minőségét nem tartom olyannak, amely azt kívánná, hogy újabb emelésekkel még több pénzt fizessenek érte a hallgatók, miközben a színvonaluk fokozatosan romlik és gyakorlatilag nagy részük szerintem alkalmatlan arra, hogy ott emberek éljenek és tanuljanak.

Az interjú 2002-ben készült.
Készítette a Belvedere Meridionale Alapítvány megbízásából Erhardt Ágoston.