Az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség (OFÉSZ) története sokak szerint az 1985-ös Oktatási Törvénnyel kezdődik. Ez a törvény kezdett először foglalkozni a felsőoktatásban tanuló hallgatók érdekképviseletével, amellyel addig lényegében a tagsági alapon szerveződött felsőoktatási KISZ-szervezetek voltak hivatottak foglalkozni.

Az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség (OFÉSZ) története sokak szerint az 1985-ös Oktatási Törvénnyel kezdődik. Ez a törvény kezdett először foglalkozni a felsőoktatásban tanuló hallgatók érdekképviseletével, amellyel addig lényegében a tagsági alapon szerveződött felsőoktatási KISZ-szervezetek voltak hivatottak foglalkozni.
A törvény végrehajtási utasításaiból azt lehetett kiolvasni, hogy „a képzeletbeli falon rés keletkezett”, a KISZ nélkül is lehet a magyar felsőoktatásban politizálni és megnyílik az út a hallgatók alanyi jogon alapuló képviseletére. Ezeket a lehetőségeket felismerve kezdtek először mozgolódni a felsőoktatás hallgatói, hogy politikától és ideológiától mentes önálló érdekképviseletet szervezzenek.
Az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség létrehozásának igénye az 1988. november végén lezajlott országos egyetemi demonstrációkon vetődött fel. Az országban ekkor körülbelül tíz felsőoktatási intézményben létezett alanyi jogon szerveződött hallgatói önkormányzat. A demonstráció a szegedi JATE bölcsészkaráról indult ki, ahol a hallgatók – és a hozzájuk csatlakozó oktatók – az egyetemek nagyobb önállóságáért, az oktatási reform bevezetéséért és a felsőoktatás nagyobb anyagi támogatásáért emeltek szót. Miután a követeléseikre a Művelődési és Közoktatási Minisztériumból érkező választ nem tartották elfogadhatónak a JATE bölcsészhallgatói országos demonstrációra tettek felhívást.
A demonstrációhoz az ország majd minden egyeteme és főiskolája csatlakozott. „Nem sztrájkról volt szó” – szögezte le az 1988. november 25-i Népszabadságban Bereczky Tamás, az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának elnökségi tagja. Az intézmények többségében a hallgatók és az oktatók vitafórumokat tartottak, néhol pedig leveleket fogalmaztak az országgyűlésnek.
A szegediek kezdeményezte demonstrációhoz a budapesti hallgatók is csatlakoztak. A BEAC pályán összegyűlt ezerezerkétszáz hallgató állást foglalt a főiskolai és egyetemi diákságot összefogó érdekvédelmi szervezet megalakításáról. Ezzel egyidőben felhívás született. hogy az ország felsőoktatási intézményeiben alakuljanak meg a hallgatói önkormányzatok.
Visszaemlékezők szerint 1988 végén az ország belpolitikai helyzete meglehetősen labilis volt, nem lehetett pontosan tudni, hogy a megindult folyamatok milyen irányban fognak továbbhaladni. Az ELTE demonstrációja alkalmával például egyetemi vezető szájából elhangzott olyan kijelentés, hogy „nem kötelező itt diplomát kapni és itt tanítani”. A szavak hallatán néhányan megszeppentek, a diáklányok közül néhányan zokogtak, de az elindult folyamatoknak ilyesmivel már nem igazán lehetett gátat szabni. Annak tudatában sem, hogy Grósz Károly ez év végén elmondott, híressé vált kisstadionbeli beszédében a lázongó hallgatóknak is üzent.
Az 1988. november végén lezajlott országos demonstrációt követően nem teljesültek az ígéretek, a tanreformok elmaradtak. A hallgatók figyelme az intézmények szervezeti átalakítása, a személyi változások felé fordult.
1989 tavaszán az előző évi demonstráció szervezői „nyakukba vették” az országot, amelynek során a hazai felsőoktatás majdnem mindegyik intézményét felkeresték. Céljuk az volt, hogy elmondják elképzeléseiket a felsőoktatás megreformálásának szükségességéről, az ebben való hallgatói szerepvállalásról, a hallgatói önkormányzatok szükségességéről. Ezeken, az általában kollégiumokban megtartott találkozókon szó esett az összefogás szükségességéről, melynek az volt a célja, hogy az egységes, országos hallgatói szervezeten keresztül az egyetemeknél és a főiskoláknál magasabb szintű fórumokon tárgyalhassanak saját érdekeikről a felsőoktatásban tanulók.
A Budapestről és Szegedről más városokba utazó hallgatók nem egy esetben „megdöbbentő”, „lázító” kifejezéseket használtak társaik előtt. Egyetemi autonómiáról, tanszabadságról, a felsőoktatás strukturális válságáról beszéltek. Ezeknek a körutazásoknak az is fontos feladata volt, hogy megtalálják azokat az embereket, akik lerakják az egyes intézményekben a hallgatói érdekképviselet alapjait. Hiszen ehhez szükség volt többek között a hallgatói választások megszervezésére, az önkormányzatok működési alapelveinek lefektetésére. Ehhez hasonló kérdésekről folyt a vita az 1989 tavaszán Kecskeméten megrendezett Diákparlamenten is.
Az OFÉSZ lassan egy esztendeje érlelődő megalapítására 1989. május 6-án a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészkarának tanácstermében került sor, az ország tízegynéhány különböző pontjáról érkező felsőoktatási intézmény hallgatói képviselőinek jelenlétében. Az elsődleges cél az országos összefogás lehetőségének megteremtése volt egy olyan szervezettel, amelyben lehetnek platformok, de a pártpolitizálás egyértelműen kívül marad. Az OFÉSZ hivatalos bejegyzésére csak szeptember 25én került sor. Az országos szervezet első székhelye az ELTE BTK épületében lévő HÖK-iroda volt.
Az OFÉSZ valódi országos szervezetté alakulásában fontos szerepet játszottak a közvetlenül a rendszerváltás idején lezajló Sződligeti Találkozók. November 11-12-én és december 6-án az egykori KISZ-táborban körülbelül száz hallgató – az ország hatvan felsőoktatási intézményéből – vitatkozott az OFÉSZ alaptevékenységéről, jövőjéről. A jelenlevők, többségében a kezdeti lépéseket tevő hallgatói önkormányzatok képviselői az érdekvédelem első tapasztalatairól is beszélgettek. A megalakuló HÖK-ök első sikere egyértelműen az volt, hogy jogot kaptak arra, hogy az egyetemi tanácsokban és a főiskolai csúcsszervezetekben elláthatták a hallgatók képviseletét, illetve mind nagyobb részt kaptak a hallgatói juttatások elosztásakor.
A Sződligeti Találkozók alkalmával olyan elképzelés is felmerült, amely szerint az OFÉSZ nemcsak a felsőoktatásban tanulókat, hanem az oktatókat is egyesítette volna, úgymond kétlábon álló szervezetként működve. Ennek lehetőségét azonban a Sződligeten jelenlévő hallgatói önkormányzatok képviselői egyértelműen elutasították, úgy döntve, hogy inkább a hallgatók egyedül próbálkozzanak érdekeik képviseletével. A Sződligeti Találkozók alkalmával egyetértés született az Alapító
Nyilatkozatról, illetve módosítások után elfogadásra került az OFÉSZ első alapszabálya. A szervezet szélesebb körű elismerését jelentette, hogy az 1989-es év végén, a Németh-kormány utolsó kultuszminisztere Glatz Ferenc hivatalában fogadta az OFÉSZ vezetőségét. A találkozón a hallgatók képviselői a kilencvenes évekre vonatkozó oktatási elképzeléseiket ismertették a miniszterrel. Ezen kívül országos szinten még annyit sikerült elérni, hogy az OFÉSZ tagja lett az ekkoriban megalakult Tudománypolitikai Kollégiumnak, mely a Minisztertanács mellett működött. Ennek gyakorlati eredménye ugyan nem sok volt, de az OFÉSZ vezetői belekóstolhattak a legfelsőbb szintű felsőoktatás-politikába.
1989 tavaszától egy éven keresztül a legfontosabb feladat az egyes felsőoktatási intézményekben a hallgatói önkormányzatok felállítása, illetve az országos szervezet működővé tétele volt. Az OFÉSZ történetében az első igazi „ugrópont” az 1990. április 8-án és 9-én Miskolcon megrendezett második Országos Egyetemi Fórum volt, ahová a szervezet vezetője is meghívást kapott a rendezvény összehívójától a Magyar Rektori Konferenciától.
Itt sikerült érvényesíteni az előzetes protokoll ellenében is, hogy a részkérdések terméketlen boncolgatása helyett a felsőoktatás átalakításának generális problémájával nézzen szembe a tanácskozás. Erre jórészt az OFÉSZ anyaga alapján került sor. A hangsúly a felsőoktatás átalakulására mint autonóm folyamatra került. Az OFÉSZ célja az volt, hogy a fórum hirdesse meg a felsőoktatás radikális átalakításának gondolatát, a társadalom változásait figyelembe véve, de mentesen a pártpolitizálástól és a kormányzati beavatkozástól. Ezt követően jöhetett létre az első, a felsőoktatás egészét (egyetemek, főiskolák, hallgatók) reprezentáló tanácskozás 1990 májusában a SOTE-n, a Rektori Konferencia, a Főigazgatói Konferencia és az OFÉSZ közös rendezvényeként.
Az első, országos elismerést jelentő tanácskozások után került sor Gödöllőn az OFÉSZ első kongresszusára június 29-én és 30-án. Az ezen részt vevő hallgatói önkormányzatok képviselői több kérdés mellett állást foglaltak az ösztöndíjrendszer, a hitoktatás és az egyházi ingatlanok kérdésében. Itt került sor a szervezet ügyvivő testületének a felállítására is.
Az OFÉSZ további elismerését jelentette, hogy az 1990 májusában felálló új magyar kormány kezdetben partnerként támaszkodott erre az alulról szerveződő országos szövetségre. Az OFÉSZ ennek az évnek a nyarán meghívást kapott a hallgatói juttatások átalakításáról szóló tárgyalásokra, azonban figyelmeztető tanácsai ellenére az MKM felemás módon alakította át az ösztöndíjrendszert. Emiatt az új művelődési vezetés és a hallgatók között kiéleződött a feszültség. Az új miniszteriális vezetés nem hangolódott rá a szférában megindult változásokra, érzéketlennek mutatkozott a szemléleti váltás igényével szemben. Így az OFÉSZ nem igazán talált partnerre a minisztériumban a felsőoktatás átalakításának kérdésében, miközben az egyes intézmények már komoly erőfeszítéseket tettek az átalakulásra. Ez a feszültség is közrejátszott az 1990 szeptemberében lezajló hallgatói demonstráció megszületésében.
1990 szeptemberére kiéleződött a helyzet az egyetemeken, miután Andrásfalvy Bertalan augusztus 28-i rendelete nyomán, a hallgatók által kapható támogatás nominál-értéke az előző tanévhez képest csökkent. Az úgynevezett hallgatói normatívából, amely ekkor 3150 forint volt, kellett m _goldani az általános és kiemelt ösztöndíj, a rendszeres pénzbeli szociális támogatás, a jövedelemkiegészítő pótlékok, a szakmai gyakorlatok idejére eső költségtérítés, a tanulmányutak, a kulturális támogatás, az étkezési hozzájárulás, a segélyek és a jutalmak kifizetését. Az anyagiak mellett a hallgatók veszélyben érezték az intézmények autonómiáját is, aminek következtében sok oktató ismét csatlakozott a hallgatók megmozdulásához.
Az OFÉSZ a demonstráció ügyében is mértéktartó álláspontot igyekezett képviselni, nem engedett sem a szociális demagógiának, sem a felelőtlen indulatoknak. A felbukkanó mögöttes politikai törekvéseket kizárva hirdette meg a demonstrációt, amely középpontjába a felsőoktatási átalakulási folyamatot próbálta helyezni. Az OFÉSZ igyekezete ellenére Andrásfalvy Bertalan kultuszminiszter úgy vélte, hogy a demonstráció nem semleges, hanem politikai hangulatkeltésre alkalmas. Antall József miniszterelnök pedig maroknyi hangoskodónak nevezte azokat a szegedi egyetemistákat, akik annak a véleményüknek adtak hangot, hogy „inkább a felsőoktatásra költse a kormány a pénzt, mintsem a katonai egyenruhák kicserélésére”.
Az OFÉSZ, az ELTE Jogi Karán szeptember 25-én tartott munkaértekezletén tette közzé a másnapi országos demonstrációra szóló felhívást, s megfogalmazta az Andrásfalvy Bertalannak szóló petíciót. A korabeli sajtó tudósításaiból kiderülhetett, hogy az egyes főiskolák és egyetemek hallgatói és oktatói más-más módon, különböző plakátokkal adtak kifejezést érzelmeiknek. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen teliszájjal, tojásrántottával demonstráltak a hallgatók a szociális juttatások csökkenése és az étkezési hozzájárulás megszüntetése ellen. Demonstrációjukon az egyetem rektora is részt vett, és diákjaival együtt falatozott a jelképesnek szánt tojásrántottából. A tudósításokból kitűnik, hogy a diákok voltaképpen az egész oktatáspolitikával elégedetlenek voltak, hisz ahogy egy hallgató megfogalmazta „a jó tanárok elmennek az egyetemről, van aki hely hiányában a lakásán tanít, s a hallgatók egyharmados képviselete is veszélybe került”.
Több helyen megfogalmazták, hogy a szülők és a diákok elszegényedése lehet a kontraszelekciós tényező a felsőoktatásban. Volt, ahol kifejtették, hogy „a mai demonstrációt nemcsak a diákok, hanem szüleik, a felsőoktatásban dolgozók, s a leendő értelmiség érdekében rendezik”. A magasba emelt plakátok szövegei is erről tanúskodtak: „Ön dönt: eszik vagy tanul”, „Előre a tudományos táplálkozás Andrásfalvy útján”, „Andrásfalvy úr! Nemcsak igével é1 az ember”, „Üres a hasunk, de tele a hócipőnk”.
Az országos demonstrációt követően az OFÉSZ lényegesen kedvezőbb helyzetből tárgyalhatott az ösztöndíjrendszer és a felsőoktatási törvény ügyében. Az OFÉSZ 1991-ben megjelent éves jelentése úgy fogalmaz, hogy a `90 őszén lezajlott demonstrációk sikeresek voltak.
A demonstrációt követő második OFÉSZ kongresszuson is többször szóba került a megmozdulás. A kongresszuson részt vevő egyetemi és főiskolai hallgatói önkormányzatok képviselői elfogadják a MKM-mel történő megegyezést, de a miniszterelnökkel kialakult konfliktusról éles vita folyt. A kongresszus fontos lépése volt, hogy megválasztotta az OFÉSZ első elnökét Fábry György személyében. Ez azért is lényeges volt, mert ebben az évben kezdődött meg az országos szervezet adminisztrációjának kiépítése, ekkortól nyílt lehetőség alkalmazott felvételére, s a szervezet állami támogatásban is részesült. Az OFÉSZ működését sokban segítette a Soros Alapítványtól kapott technikaieszköz-támogatás is. A felsőoktatás, szemben az Akadémiával, elszalasztotta a rendszerváltás forgataga adta lehetőséget, hogy olyan felsőoktatási törvényt tegyen le az asztalra, amely számára és az ország számára is a legmegfelelőbb. A minisztériumra nehezedő nyomás hatására 1991 januárjától megkezdődött a különböző felsőoktatási törvényi koncepciók egyeztetése az intézmények vezetésével. Ezekről a tárgyalásokról az OFÉSZ csak közvetve szerezhetett tudomást, s így csak az MRK-üléseken fogalmazhatta meg szempontjait. Az első olyan tervezet, amely már majdnem hivatalos volt 1991 májusára született meg, s ez mindenkit ráébreszthetett arra, hogy valamit tenni kell. Az OFÉSZ szeptember elejére készítette el saját felsőoktatási törvény koncepcióját.
Az OFÉSZ kezdettől fogva keret jellegű felsőoktatási törvény kidolgozását javasolta, amihez szervesen illeszkedik a felsőoktatás fejlesztési koncepciója és a finanszírozás szabályozásának a tervezete. A hallgatói szövetség úgy vélte, hogy ezek együtt szükségesek a valódi reformhoz, de ezeket semmiképpen sem szabad összekeverni, esetleg egyikben szabályozni a másikat. Az OFÉSZ koncepciójának fő pillérei az oktatás és a kutatás egysége, a tanszabadság és a minőség. Tanszabadság alatt mind az oktatók, mind a hallgatók tudományos szabadságát értették. A szövetség fontosnak tartotta leszögezni, hogy a felsőoktatási törvény mellé olyan finanszírozási rendszert képzel el, amely a hallgatóhoz rendeli a pénzt, hogy ezáltal az oktatási tevékenység, ne pedig a puszta lét kapjon támogatást.
Az OFÉSZ szerepe a felsőoktatási törvény koncepciójának vitájában messze túl ment egy szorosan vett hallgatói érdekképviseleten, a hallgatói jogok védelmén. A hazai felsőoktatás egyik fajsúlyos szervezeteként kezdettől fogva képviselte a magyar felsőoktatás rendszerének újragondolását, a szabályozásban már, szemlélet bevezetését, amely sokkal inkább épít az egyes intézmények autonómiájára. Az OFÉSZ előnye volt a koncepciók kidolgozása során, hogy nem kötődött a felsőoktatásban meglévő egyetlen érdekcsoporthoz sem. Kialakult a lelkes hallgatók gárdájából egy olyan szakértői „réteg”, amelyik képes volt átlátni és érdemben megvitatni az új felsőoktatási elképzeléseket. A `91es év első felében lezajlott egyeztetések, viták és tárgyalások után úgy látszott, hogy mindenki számára fontos lehet egy felsőoktatási fórum megrendezése.
Az 1991 novemberében Gödöllőn megrendezésre került Felsőoktatási Fórum összehívói között a Magyar Rektori Konferencia és a Főiskolai Főigazgatói Konferencia mellett az OFÉSZ is ott szerepelt, amely azt is jelezte, hogy új korszak kezdődött a magyar felsőoktatásban. Ekkorra többé-kevésbé tisztázódtak az erőviszonyok, nyilvánvalóvá vált, hogy a hallgatókat nem lehet kihagyni fontos döntésekből. Gödöllőn az OFÉSZ, az egyetemi és főiskolai hallgatók országos képviselete polgárjogot nyert.
Gödöllőn az is nyilvánvalóvá vált, hogy azok a javaslatok, amelyek két-három évvel korábban még forrófejű, renitens, szemtelen hallgatók érvei voltak, 1991-re szinte közmegegyezés tárgyává váltak a felsőoktatásban. Kormánypolitikai szintre emelkedett a hallgatói létszámemelés kérdése, teret hódított az angolszász rendszerű kreditekre épülő oktatási rend, s ezzel a szabad oktatási struktúra bevezetése. Az előző évek munkájának eredményeként többé-kevésbé elfogadottá vált az intézményi tanácsokban való hallgatói részvétel aránya.
A felsőoktatási törvény koncepciójának vitája mellett természetesen az OFÉSZ-nak másra is jutott ideje, hisz 1991-re az is világosan megmutatkozott, hogy a fiatalos, lendületes szervezetnek időközben egy komoly, politizáló arca is lett. Ennek volt köszönhető, hogy a puszta formalitáson túl, közvetlenül, komoly kérdéseket is felvetve találkozhatott a szervezet vezetése Magyarország közjogi méltóságaival. 1991 tavaszán Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság elnökével találkozott az OFÉSZ vezetése, akivel ifjúságpolitikai kérdésekről tárgyaltak. Ugyanezen év júniusában újabb találkozóra került sor a köztársasági elnökkel a Bibó-szakkollégiumban. Ezen a beszélgetésen az OFÉSZ mellett az NSZDK, a FEKOSZ valamint a szakkollégiumok képviselői voltak jelen, s a résztvevők az elnök úr közbenjárását kérték a felsőoktatás társadalmi üggyé tétele érdekében. A korabeli tömegkommunikáció is kiemelte ennek a beszélgetésnek rendkívül kellemes, derűs és színvonalas jellegét. Az OFÉSZ további munkája során pedig hasznosíthatta, hogy Göncz Árpád elfogadta felvetéseit.
1991 szeptember elején Antall József miniszterelnök úrral is sikerült találkoznia az OFÉSZ vezetésének. Nagy lehetőség volt ez, hiszen az 1990-es hallgatói demonstrációk óta feszültté vált a szervezet és a miniszterelnök úr kapcsolata, ami sem az OFÉSZ-nak, sem a felsőoktatásnak nem kedvezett, s ezért hosszú távon nem volt fenntartható állapot. A hallgatói érdekvédelmi szövetség által kezdeményezett találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Andrásfalvy Bertalan kultuszminiszter és Biszterszky Elemér, az MKM államtitkára. A beszélgetés során sikerült megtalálni azokat a közös irányokat, amelyek mentén a tárgyalófelek együtt gondolkodhattak tovább a felsőoktatás ügyéről. A miniszterelnök úr elfogadta az OFÉSZ megközelítését a felsőoktatás radikális átalakításának irányairól, és különösen támogatta a szervezet álláspontját a financiális fejlesztés és tartalmi átalakítás összekapcsolódásának szükségességéről.
A gödöllői Felsőoktatási Fórum után találkozott az OFÉSZ vezetősége Szabó Tamás pénzügyi államtitkárral is, akinek felvetették, hogy a pénzügy végre ne csak terhes kiadási fejezetként tekintsen a felsőoktatásra, hanem beruházási lehetőségként, amely hatékonysága számon kérhető.
Az OFÉSZ 1991-ben is nagy gondot fordított arra, hogy az intézményekben működő hallgatói önkormányzatokat segítse. Ezt szolgálta többek között az év elején Próbaszám címmel megindult OFÉSZ-os kiadvány, amely a későbbiek során Előjel címen jutott el az érdekeltekhez. Az HÖK-ök minél hatékonyabb működését kívánták szolgálni a tavasszal sorra került OFÉSZ-szemináriumok. Nyilvánvaló volt, hogy az egyes hallgatói képviseleti szervekben nem szakembereket választanak be a hallgatók, ám a megválasztott HÖK-öknek sok esetben széles szakmai tudást igénylő kérdésekben is állást kellett foglalniuk. Ennek a nehézségnek az áthidalására született meg a szemináriumsorozat ötlete, ahol a résztvevők bepillantást nyerhettek a felsőoktatás legmélyebb bugyraiba is.
Az OFÉSZ szervezetét illetően fontos esemény volt az ELTE BTK-n megtartott negyedik kongresszus, ahol új elnököt és elnökséget választott a szervezet, amely ekkorra már jószerivel az ország összes felsőoktatási intézményének hallgatói önkormányzatát tömörítette. A kongresszus küldöttei Schindler Árpádot, a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatóját választották elnöknek, aki korábban a SZOTE hallgatói képviseletének elnöki funkcióját töltötte be. Beválasztották az elnökségbe Gál András Leventét, Varga Sándort, Béres Istvánt, Kiss Paszkált illetve Gilly Gyulát. Az elnökválasztó kongresszus a személyi kérdések mellett a felsőoktatási törvény koncepciójával és a fejlesztési koncepcióval foglalkozott.

1992-re az OFÉSZ, a hallgatói önkormányzatok szövetsége felvette azt a munkaritmust, amely egy ilyen országos szervezettől elvárható. A helyi hallgatói önkormányzatok működtek, több-kevesebb sikerrel beilleszkedtek az adott felsőoktatási intézmény struktúrájába, s elvárták szövetségüktől, hogy kellő információval és felsőbb szinteken képviselettel lássa el őket. Ennek a mindennapi munkának egy fokozatosan kiépülő infrastruktúrával a szövetség eleget is tett.
A mindennapi munka mellett az OFÉSZ tovább dolgozott a felsőoktatási törvény koncepcióján illetve a nem egészen új elemként jelentkező tandíjkérdésen. A tavasszal Szombathelyen sorra kerülő kongresszust nagy figyelem kísérte, hisz a szervezet ismét véleményt nyilvánított az annyira várt és sokat vitatott törvény koncepcióiról illetve a hallgatói juttatások kérdéséről. Közvetlenül a kongresszus után került sor Göncz Árpád köztársasági elnökkel egy újabb találkozóra.

Már ennek az évnek a tavaszán is látszott, de a nyár elejére nyilvánvalóvá vált, hogy egyre égetőbb és megoldásra váró kérdés lesz a tandíj ügye. Nem véletlen tehát, hogy a tanév végén megtartott OFÉSZ közgyűlés – innentől kezdve a kongresszust ez váltotta fel – napirendi pontjai között fontos helyen szerepelt a tandíj és a hallgatói juttatások kérdése. A közgyűlés egy munkabizottságot is felállított azzal a megbízatással, hogy az októberi közgyűlésre a tandíj mértékéről, a tandíjfizetés módjáról és a befolyt összeg felhasználásáról készítsen előterjesztést. Mivel egy korszak lezárult, és számítani lehetett arra, hogy a tandíj ügyében egy „sötét folyosón” kell átvezetni az önkormányzatokat és az OFÉSZ-t, a közgyűlésen elnökválasztásra is sor került.

Az OFÉSZ harmadik elnökének Gilly Gyulát, a SOTE HÖK alapító elnökét, a szövetség előző elnökségének tagját választotta meg a közgyűlés. Az új elnök megválasztása mellett sor került egy új összetételű elnökség felállítására is, amelyben Szabó László, Várnagy József, Gál András Levente, Révai Mariann és Kiss Paszkál kapott helyet.
Az új tanév elején már számítani lehetett arra, hogy a tandíj kérdésében valami történni fog a magyar felsőoktatásban. Ebbéli aggodalmait az OFÉSZ még áprilisban jelezte, de az MKM álláspontjáról és egyéb kormányzati szintről sem érkezett visszajelzés.
Több fórum is lezajlott a felsőoktatási intézményekben, így a SOTE-n és a Budapesti Műszaki Egyetemen, s a kérdés rendezéséről TV-vita is volt. Tudni lehetett, hogy a kormányzat 2000 forintos egységes tandíjban gondolkodik, amelyet az OFÉSZ vezetése nem tartott elfogadhatónak. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tandíjbevétellel a kormány az 1993-as költségvetésben számol, ami alapot teremtett annak feltételezésére, hogy a bevezetés szándéka komoly. A hallgatók, az intézményi önkormányzatok és az OFÉSZ is hangsúlyozta, hogy tandíj bevezetéséről megfelelő kompenzációk nélkül nem lehet szó.
Az OFÉSZ elnöksége több hallgatói fórum és egyeztetés után november 19én tartott sajtótájékoztatót a „tandíjzavarról és a demonstrációról”. Az OFÉSZ vezetői a sajtó képviselői előtt leszögezték, elképzelhetetlennek tartják, hogy kompenzáció nélkül a tandíjbevétel – 1993-ra 644 millió forint – bekerüljön a költségvetésbe. A sajtótájékoztatón más, a hallgatók szociális helyzetét is érintő kérdések szintén szóba kerültek, így a kollégiumi díjak esetleges ellensúlyozás nélküli emelése. Az OFÉSZ tandíjjal kapcsolatos aggodalmait a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is osztotta, kifejtve, hogy a hallgatóknak már beiratkozáskor tudniuk kellene, hogy mire számíthatnak tanulmányaik teljes ideje alatt. Azaz, megkérdőjelezhető, hogy az ingyenes felsőoktatásba kemény felvételikkel bekerült diákoktól szedhető-e tandíj.
Gilly Gyula elmondta, hogy az OFÉSZ semmiképpen sem szeretné, hogy a korábbi emlékezetes diáktüntetések megismétlődjenek, a hallgatói önkormányzatok szövetsége a tárgyalásos megoldás híve. Továbbá szeretnék a hallgatók azt elérni, hogy a tandíjbevétel ne a költségvetés hiányát finanszírozza, hanem a felsőoktatás fejlesztésére fordítódjon.
A hallgatók és képviseleti szervük érvelése az illetékeseknél nem talált kellő meghallgatásra, így az OFÉSZ 1992. december 1-jére hallgatói demonstrációt hirdetett, amelyhez az ország mintegy negyven felsőoktatási intézményében csatlakoztak. A történethez tartozik, hogy az agrár-felsőoktatás tizenöt intézménye úgy ítélte, hogy a kérdés más úton is rendezhető, így a demonstrációtól elhatárolódott.
Az OFÉSZ érdeme, hogy a hallgatói demonstrációval nem kívánta tovább élezni az ország belpolitikai helyzetét, a megmozdulás rendezvényei az intézmények falain belül maradtak, kevés kivételtől eltekintve a hallgatók nem vonultak az utcákra. Az ország több egyetemén és főiskoláján fórumokat rendeztek, melyen sok esetben a minisztérium illetékesei próbálták „eladni” a tandíj szükségességét – kevés sikerrel. Mint az előre látható volt, a tanulásért fizetendő díj mellett fontos kérdésként jelentkezett a hallgatók szociális helyzetének rendezetlensége. Több helyen szót emeltek a kevés kollégiumi férőhely okán – akadt olyan intézmény, ahol demonstratívan a főiskolán aludtak a diákok – és az egyetemi városokban tapasztalható csillagászati albérlet árak miatt. A demonstráció felhívta a figyelmet arra, hogy az elmaradt társadalmi egyeztetés miatt a tandíj kérdésében további tárgyalásokra van szükség. A megmozdulás továbbá azt is bizonyította az OFÉSZ reménybeli tárgyalópartnereinek, hogy a szövetséget széles rétegek támogatják.
A demonstrációt követően hamarosan tárgyalóasztalhoz ültek az érintett felek – a pénzügyminisztérium, az MKM és a hallgatók. Három nappal a megmozdulás után Kupa Mihály pénzügyminiszter fogadta az OFÉSZ képviselőit, aminek csupán annyi szépséghibája volt, hogy az országgyűlés éppen akkor fogadta el módosítás nélkül a személyijövedelem-adózási gyakorlatot, amelyben így a tandíj leírhatósága természetesen nem szerepelhetett.

Egy héttel később sor került a tandíjjal kapcsolatos megállapodás aláírására, amelyet Kupa Mihály, Andrásfalvy Bertalan és Gilly Gyula látott el kézjegyével. A megállapodás értelmében a magyar felsőoktatásban tandíj csak akkor vezethető be, ha elkészül és életbe lép a felsőoktatási törvény, ha megfelelő adókedvezmény, hitelkonstrukció és hallgatói juttatás járul hozzá. A megállapodás után Szabó László, az OFÉSZ elnökségének tagja kijelenthette, hogy ebben a kérdésben az érdekvédelmi szövetség győzött.

A tandíj kérdésének időleges rendezése után az OFÉSZ kicsit megpihenhetett, rendezhette sorait és teendőit. Gilly Gyula megfogalmazása szerint a szervezet történetében egy újabb korszag zárult le, a hallgatói érdekvédelmi szövetség új feladatok elé néz. Az alig háromnegyed éve megválasztott elnök ezért úgy döntött, hogy választási programját végrehajtva, a pillanatnyi szünetet kihasználva lemond, s átadja helyét az új feladatok megoldására vállalkozó elnöknek és a megújuló elnökségnek.

Az OFÉSZ soron következő közgyűlésére 1993. március közepén Győrben a Széchenyi István Főiskolán került sor. A hallgatói önkormányzatok képviselői Vámagy Józsefet, a szegedi József Attila Tudományegyetem történelem-földrajz szakos hallgatóját választották meg a szervezet negyedik elnökévé. Az elnökségben helyet kapott Major Gábor, Kuntár Ágnes, Szabó Tibor, Visnyei Ágnes és Révai Mariann. Ezen a közgyűlésen a személyi kérdések mellett szóba került az OFÉSZ képzési terve, az elfogadás előtt álló felsőoktatási törvény, ifjúságpolitikai kérdések illetve a szervezet életét befolyásoló reformok.
Várnagy József négy területen kívánt megoldást találni elnöksége első felében. Legfontosabb volt, hogy a felsőoktatási törvény koncepciójának készítésébe a hallgatók szervezete az addigiaknál szélesebb körbe legyen bevonva, és ezáltal érvényesíthesse elképzeléseit és érdekeit. Fontos volt, hogy a szervezetnek világos és pontosan megfogalmazott álláspontja legyen különböző kérdések esetében. Várnagy fejlesztésre érdemesnek látta az OFÉSZ külügyeit, elsősorban a kétoldalú kapcsolatokra helyezve a hangsúlyt. Fontos feladat volt az intézményi hallgatói önkormányzatok képviselőinek folyamatos képzése, hiszen a HÖKösöket általában évente választják a hallgatók, ám munkájuk során szélesebb időintervallumban kell gondolkodniuk. Ezen a négy feladaton túl fontos elképzelés volt, hogy az időközben megszűnt OFÉSZ kiadványt esetleg más formában újjáélessze az elnökség. Erre több kísérlet is történt Major Gábor irányításával, a szövetségen kívül álló okok miatt azonban ez nem valósulhatott meg.
1993 nyaráig az OFÉSZ legfontosabb feladata tehát a felsőoktatási törvény előkészítési munkálataiba való bekapcsolódás volt. A szervezet választmányi ülésein határozta meg, hogy miket szeretne viszontlátni az elkészülő törvényben, milyen elképzelései illetve módosító javaslatai vannak. Ebben a munkában fontos lépés volt, hogy az OFÉSZ rendezte viszonyát a parlamenti pártokkal, meghívást kapott az Oktatási Bizottságba, így a törvénnyel kapcsolatos elképzeléseinek mintegy 90 százaléka bekerült a törvénybe.
Az 1993 július 13-án elfogadott Felsőoktatási Törvény több olyan bizottságot állított fel, amelyekben az OFÉSZ aktívan vehet részt, véleményezheti a készülő rendeleteket. A törvény elfogadása után a szervezetnek fontos feladata lett, hogy ezekbe a bizottságokba megfelelő hallgatói képviselőt delegáljon, olyan emberek személyében, akik érdemben tudnak hozzászólni a vitatott kérdésekhez.

A felsőoktatásról szóló törvénybe bekerült a tandíj kérdése is; a törvény úgy rendelkezett, hogy bevezetésére egy évvel később sort kell keríteni. Ennek következtében az OFÉSZ-nak újra fontos feladata lett a tandíj kérdésének felvállalása, sok esetben a hallgatók és a kormányzati szervek közötti közvetítés. A hallgatói érdekvédelmi szövetség soron következő közgyűlésére elkészítette saját tandíjkoncepcióját, amely az úgynevezett ausztrál-modellen alapult.

Az OFÉSZ 1993 végére a társadalmi és a kormányzati szervek közé integrálódott. Ekkorra a kisebb főiskolák és kihelyezett tagozatok csatlakozásával az ország szinte valamennyi felsőoktatásban tanuló polgárát képviselhette a szervezet. Kialakította saját működését, kapcsolatait, Várnagy József megfogalmazása szerint nyugalmasabb időszak következett.
Az országos szervezet ekkor is főleg az állami támogatásból élt, illetve ennek szűkössége miatt 1993-tól bevezetésre került a tagdíj. Ezt az intézményi hallgatói önkormányzatok fizették – és jelenleg is fizetik – hallgatónként tíz, de maximum ötvenezer forintot. Mint minden non-profit szervezet, az OFÉSZ is igyekezett támaszkodni pályázatokra, illetve folyamatos bevételként számíthatott az EFOTT névhasználatából származó bevételre.
Az OFÉSZ negyedik elnöksége 1994. május végéig volt hivatalban.
Az OFÉSZ 1994. április végén a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott kongresszusa választotta meg a szervezet új elnökét Szabó László, a BME hallgatója személyében. A június elsejével hivatalba lépő elnök mellé új elnökség is felállt, amelyben Kovács Tamás, Szilágyi Ágnes, Jaczkovics László és Füzessy Tamás kapott helyet. Az új vezetőség legsürgetőbb feladata a tandíj kérdésének rendezése volt, hiszen az egy évvel korábban elfogadott felsőoktatási törvény ennek bevezetését 1994. szeptember 1-jére tűzte ki.
Az új elnökség kormányzati szinten végzendő munkáját nehezítette, hogy a parlamenti választások illetve a koalíciós tárgyalások után csak a nyár folyamán álltak fel a felelős testületek. A tandíjjal kapcsolatban három elképzelés létezett, amelyek közül az OFÉSZ leginkább a tandíj fizetésének elvetését támogatta volna. A szervezet ezt többek között azzal támasztja alá, hogy a tandíj esetleges pozitív hatásait az OFÉSZ korábban is fel tudta mérni, azonban az ellentételezés területén semmiféle előrelépés nem történt. Továbbá az egységes európai folyamatokhoz kapcsolódva az egységes tandíjrendszernek nincs értelme. Mindezeket figyelembe véve mégis az mondható el, hogy a hallgatói önkormányzatok országos szövetsége a tandíjra vonatkozó új szabályozást jónak és elfogadhatónak tartja.
Az OFÉSZ fontosnak tartja a hallgatói juttatások kérdésének rendezését, aminek érdekében aktívan közreműködött az erről szóló kormányrendelet tervezetének kidolgozásában. A szövetség úgy véli, hogy a jelenlegi többcsatornás rendszer helyett – amelyben elkülönülten szerepel a jegyzettámogatás, a fejkvóta, a lakhatási támogatás – szerencsésebb lenne az egycsatornás rendszer megvalósítása. Így talán több pénz juthatna a hallgatókhoz, mivel az egy csatornán keresztül érkező juttatásokat a helyi hallgatói önkormányzatok osztanák szét. A jegyzettámogatással kapcsolatban az OFÉSZ azt szeretné, ha az állam nem a kiadókat, hanem a hallgatókat támogatná. Hasonlóan vélekedik a lakhatási támogatás kérdésében is, szerencsésebbnek tartva azt, hogy a költségvetés a kollégiumok helyett szintén a hallgatókat támogassa. A kollégiumok pedig váljanak önfinanszírozóvá, férőhelyeiknek legyen valós piaci értéke, aminek ismeretében a ha11gatók eldönthetik, hogy a költségvetésből lakhatásra kapott támogatásukat mire kívánják költeni.
Az OFÉSZ-nak ezen elképzeléseit a Főigazgatói Tanács és a Rektori Konferencia is támogatja, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács pedig hamarosan napirendjére tűzi.
A jelenleg hivatalban lévő vezetőség is fontos feladatának tartja, hogy az egyes felsőoktatási intézményekben működő hallgatói önkormányzatokkal minél szorosabb munkakapcsolatba kerüljön. Ezt a célt szolgálja a regionális találkozók szervezése, amilyenre már sor került Debrecenben és Győrben. Ezeken a megbeszéléseken az OFÉSZ vezetősége tájékoztatni szeretné az egyes régiók HÖK-jeit, hogy mit végeznek, milyen munkák vannak folyamatban. Az eddigi találkozók eredményeként érzékelhető, hogy megélénkült a kapcsolattartás igénye, egyre több önkormányzat kér tanácsot vagy segítséget az elnökségtől. A tagszervezetekkel való jobb kapcsolattartást kívánja szolgálni az OFÉSZ-NEWS életre hívása, amely a tervek szerint folyamatosan tájékoztatná az érdekelteket a folyamatban lévő munkákról.
Az OFÉSZ az ifjúságpolitika területén is jelentős lépéseket tett. Szeptember közepén a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen találkoztak az ifjúságpolitikában érdekelt szervezetek, akik tizennégy fős Gyermek- és Ifjúsági Tárgyaló Delegációt választottak. A delegációt november elején Horn Gyula miniszterelnök fogadta.

Az OFÉSZ felsőoktatási törvény módosítási javaslata a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségére vonatkozóan.
„68. paragrafus
(..)
(5) Az autonóm felsőoktatási intézmények autonóm hallgatói önkormányzatainak országos képviseletét a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) 1á ja el. A szövetség véleményt nyilváníthat, illetve javaslatot tehet a felsőoktatást irányító közigazgatási és egyéb szervek részére a felsőoktatást érintő bármilyen kérdésben. (6) A hallgatói önkormányzatok képviselőiből álló közgyűlés fogadja el a szövetség alapszabályát és évente választja vezető tisztségviselőit. A szövetség alapszabályát a Művelődési és Közoktatási miniszternek és/vagy a Felsőoktatási Tudományos Tanácsnak mutatja be.
(7) A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége működésének pénzügyi fedezetét az Országgyűlés az éves központi költségvetés keretében közalapítványon keresztül elkülönítetten biztosítja.”

Fábri György, az ELTE filozófiai tanszékének oktatója a budapesti és a szegedi bölcsészek alapító okiratának tervezetéről szólt, amelyben a javasolt OFESZ céljait kívánták megfogalmazni. „A szövetség az érdekképviselet jegyében harcot indítana a felsőoktatás anyagi és szervezeti reformjáért, az egyetemi autonómia, a tanszabadság intézményi szintű és teljes körű megvalósításáért. A szövetség célját a felsőoktatás helyzetének radikális megváltoztatásában, az anyagi ügyek kivételével teljes körű legitimitással rendelkező felsőoktatási intézmények kialakításában jelöli meg.”
A felsőoktatásra jutó támogatás jelenleg á költségvetés 0,8-1 százaléka, aminek 4 százalékra történő emelését tartják kívánatosnak. „Nem áldozatot igényelünk a társadalom többi részétől, hanem olyan kormányzati és politikai döntéseket újabb gazdasági és társadalmi feszültségek nélkül legyen megteremthető a felsőoktatás finanszírozása. Azt reméljük, hogy ha sikerül, akkor talán a felsőoktatás színvonalának, szerkezetének javulása segíthet hasonlóan pozitívfolyamatokat elindítani a társadalomban.” (Népszabadság, 1988. november 25.)

„Délután arról folyt vita a szegedi bölcsészkaron, hogy elég hatékonyan képviseli-e a diákparlament és a Felsőoktatási Tanács jelenlegi rendszere a hallgatók érdekeit, vagy inkább egy Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség nevű szervezetet kellene alapítani, amely mögött a diákság tömegei állnak. A hallgatók többsége ez utóbbi mellett foglalt állást.”
(Népszabadság, 1988. november 24.)

„… Úgy gondolják, a társadalmi esélyegyenlőség érvényesülése érdekében semmiképpen sem engedhető meg, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok tanulásának és továbbképzésének biztosítása ne közvetlenül állami feladat legyen.
… A szövetség véleménye az, hogy a tandíj bevezetése a felsőoktatás jelenlegi felépítésében nem volna szerencsés és feszültségeket okozna.
… Esetleg elfogadhatónak tartják a tandíjrendszer bevezetését, mert ezzel minőségileg megváltozna a hallgatók viszonya az oktatáshoz, hiszen egyértelművé válna befektetésük, s ezáltal jobb helyzetből követelhetnék meg a magasabb színvonalú képzést.
… Összegezve, a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetben a törvényben megfogalmazott garanciák és biztosítékok nélkül az OFÉSZ nem fogadja el a családok költségvetését súlyosan érintő tandíjrendszert. A garanciák megléte nélkül a hallgatói önkormányzatok nem tudnak felelősséget vállalni a hallgatók esetleges spontán megmozdulásaiért.”
(Részlet a Magyar Nemzet 1992. április 7-i számából amelyben az OFÉSZ szombathelyi kongresszusáról számol be.)

Részlet Bakos Istvánnak, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetőjének a felsőoktatás vezetőihez intézett leveléből. „Az OFÉSZ, illetve a hallgatói önkormányzatok egyes vezérkedő hajlamú képviselőinek agresszív fellépése és diáktüntetésre mozgósító oktalan magatartása megharcolt, korábbi éveknél kedvezőbb költségvetési pozíciónkat és a privilegizált helyzetben lévő egyetemi hallgatók társadalmi megítélését kedvezőtlenül érinti. Kérem ezért a Rektor Urat és az egyetem felelős vezetőit, hogy a demagóg magatartással és fölösleges indulatkeltéssel kialakuló kedvezőtlen folyamatnak igyekezzenek gátat szabni és az indokolatlan diákmegmozdulásokat lehetőleg elhárítani. Ezt magam és főosztályom nevében is megígérhetem.”
(Magyar Hírlap, 1992. november 21.)

„… Úgy gondolják, a társadalmi esélyegyenlőség érvényesülése érdekében semmiképpen sem engedhető meg, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok tanulásának és továbbképzésének biztosítása ne közvetlenül állami feladat legyen.
… A szövetség véleménye az, hogy a tandíj bevezetése a felsőoktatás jelenlegi felépítésében nem volna szerencsés és feszültségeket okozna.
… Esetleg elfogadhatónak tartják a tandíjrendszer bevezetését, mert ezzel minőségileg megváltozna a hallgatók viszonya az oktatáshoz, hiszen egyértelművé válna befektetésük, s ezáltal jobb helyzetből követelhetnék meg a magasabb színvonalú képzést.
… Összegezve, a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetben a törvényben megfogalmazott garanciák és biztosítékok nélkül az OFÉSZ nem fogadja el a családok költségvetését súlyosan érintő tandíjrendszert. A garanciák megléte nélkül a hallgatói önkormányzatok nem tudnak felelősséget vállalni a hallgatók esetleges spontán megmozdulásaiért.”
(Részlet a Magyar Nemzet 1992. április 7-i számából, amelyben az OFÉSZ szombathelyi kongresszusáról számol be.)

Részlet Bakos Istvánnak, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetőjének a felsőoktatás vezetőihez intézett leveléből. „Az OFÉSZ, illetve a hallgatói önkormányzatok egyes vezérkedő hajlamú képviselőinek agresszív fellépése és diáktüntetésre mozgósító oktalan magatartása megharcolt, korábbi éveknél kedvezőbb költségvetési pozíciónkat és a privilegizált helyzetben lévő egyetemi hallgatók társadalmi megítélését kedvezőtlenül érinti. Kérem ezért a Rektor Urat és az egyetem felelős vezetőit, hogy a demagóg magatartással és fölösleges indulatkeltéssel kialakuló kedvezőtlen folyamatnak igyekezzenek gátat szabni és az indokolatlan diákmegmozdulásokat lehetőleg elhárítani. Ezt magam és főosztályom nevében is megígérhetem. „
(Magyar Hírlap, 1992. november 21.)

Az OFÉSZ levele Kupa Mihály pénzügyminiszterhez és Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszterhez (részlet):
„AZ OFÉSZ elnöksége, majd választmánya úgy döntött, nem kívánja sem a társadalom, de főképpen az általa képviselt hallgatóság előtt lejáratni magát azzal, hogy tovább közvetíti a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a kormányzat más munkatársainak valótlan állításait. Az OFESZ országos tiltakozó megmozdulásokra szólítja fel a hallgatóságot… Továbbra sem kívánja utcára vinni a diákságot, mert a jelenlegi belpolitikai helyzetben azt veszélyesnek találná.”
(Népszava, 1992. november 20.)

„… Elvileg sosem ellenezte a tandíj bevezetését az OFÉSZ, de ezt mindvégig feltételekhez kötötte… A felsőoktatási törvénytervezet nem tartalmazza azokat a garanciális elemeket, amelyek biztosítanák, hogy a hallgatók a tandíjért cserében magasabb színvonalú oktatásban részesülnek. „ Nyilatkozta Szabó László, az OFÉSZ elnökségének tagja.
(Magyar Nemzet, 1992. november 25.)

„A mai körülmények között semmilyen feltétellel sem tartjuk elfogadhatónak az általános tandíjfizetési kötelezettség 1995 szeptemberétől történő bevezetését. Az Európai Unió országainak felsőoktatásában mutatkozó tendenciáknak is megfelelően – a lehető leghatározottabban – a magyar felsőoktatási hallgatók szociális terheit jelentősen növelő, általános tandíjfizetési kötelezettség ellen foglalunk állást.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a társadalom akár legkisebb rétege is a tandíj által reá rótt terhek miatt a felsőfokú tanulmányok lehetőségéből kiszoruljék. „ „Fontosnak tarjuk a kreditrendszer, mint oktatásiforma elterjedését, fejlesztését a megindult kreditrendszerű képzések elemzésével, a hallgatói önkormányzatok és a hallgatók véleményének megjelenítésével. A felsőoktatási intézmények átjárhatósága, a párhuzamos képzési és áthallgatási lehetőségek bővítése elemi hallgatói érdek. Folytatni kell az országos kredittranszfer rendszerének kidolgozását. „
(Részlet az 1994. szeptember 16-án megtartott ifjúságpolitikai tanácskozás állásfoglalásából.)

Megjelent: Bajnai Zsolt (szerk.): Az OFÉSZ 5 éve – Jubileumi kiadvány.
OFÉSZ, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége, Budapest, 1994