Egy adott gazdasági- politikai rendszerhez való viszony kialakulásában kulcsszerepet játszik a szocializációnak az a része, amelyet az értékrend kiépüléseként jellemezhetünk. Az egész szocializációs folyamat valójában értékképző, értékadó és értékelsajátító tevékenységek bonyolult, konfliktusos rendszereként is felfogható.

Az ifjúság értékrendjének milyensége egy adott társadalom meghatározott fejlődési periódusában a környezet értékváltozási tendenciáitól, a fiatalok helyzetének alakulásától, valamint a fő értékadó intézmények orientációs erejétől függ elsősorban, de természetesen rengeteg egyéb befolyásoló tényezővel is számolniuk kell.

Ma Magyarországon a publikus megnyilvánulásokban gyakran hivatkoznak „értékválságra ”. Valójában nehéz meghatározni, hogy egy negatív mozzanatokkal terhes jelenség vizsgálatakor mikor kell válság után kiáltani, a kutatási tapasztalatok jelenleg mégis azt mutatják, hogy inkább az értékkeveredés jelenségét tartsuk reálisnak.

Milyen értékorientációs keverednek és ezek hogyan hatnak a fiatalok értékrendjének formálódására? Mielőtt a kérdés első felére kitérnék, a másodikra általánosságban úgy válaszolhatok, hogy különböző befolyásolási szándékok rendkívül differenciáltan hatnak a fiatalokra. Egyrészt mert az ifjúság fogalma mind bonyolultabb generációs és strukturális összefüggéseket rejt magában, másrészt mert a keveredés folyamatában a különböző társadalmi közegekben a hangsúlyok nagyon eltérőek. Éppen emiatt nem csupán az az érdekes, hogy mik keverednek, hanem, hogy kiknél és milyen arányban? De előbb térjünk rá e folyamat tartalmi összefüggéseire.

A környezet értékváltozási tendenciái

A környezeti változások közül emeljük ki elsőként azt az értékorientációs áramlatot, amely a legutóbbi másfél évtizedben tört magának utat a felszínen is ( hiszen korábban is benne rejtőzött társadalmi valóságunkban), s amely ugyanakkor a legáltalánosabbnak tekinthető és a legszélesebb ifjúsági rétegek számára meghatározó erejű. Ez az alaporientáció meteriális jellege. Materiális , azaz ebben az esetben az értékszerveződés egész folyamata a közvetlen anyagi- jövedelmi háttér által meghatározott. A munkacentrikus magyar társadalomnak a sokféle mai környezeti kihívásra adott, hétköznapi orientációkban megjelenő válasza az időszerkezet átalakítása volt. Megnőtt a mindenféle munkatevékenységekre fordított idő mennyisége, a pótlólagos jövedelemszerző tevékenységek szerepe. Mivel a fizikai és szellemi energiák közvetlenül a jövedelem emelésére mennek el, méghozzá munkavégzés formájában, ezért a gondolkodást, a beállítódásokat is az anyagi viszonyokra orientáltság jellemzi. Értéke magasztosul minden, ami átfordítható valamilyen formájú bevétellé, viszont értéktelenné minősül, ami rövid távon nem képes erre. Ilyen körülmények között a szellemi szféra visszaszorulása kikerülhetetlen.

Már-már vészterhesnek nevezhető, hogy ez a „visszamaterializálódás” fő szervező erővé nőtte ki magát a fiatalok értékorientációjában is. Ennek tényleges tartalmi összetevőit különböző konkrét folyamatokban és jelenségekben lelhetjük fel. Egyrészről természetesen fennáll az értékorientációs erő csökkenése azokban az intézményekben, amelyek a szellemi szférákból való részesedés kiterjesztését kapták feladatul (oktatás, közművelődés, ifjúsági szervezetek), másrészről közvetlen befolyásolóvá nő ismét a szűkebb értelemben vett családi újratermelési folyamat gyakorlata. Egyes hagyományos, ma is hatékony értékátadó tényezők ( például a tömegkommunikáció, s újabban a szórakoztató elektronikai eszközök; az egyházak, bizonyos sporttevékenységek) pedig túl speciális célokkal és tartalmakkal hatnak a fiatalokra.

Mindezek együttes hatásának eredményeként juthatott viszonylagos túlsúlyra a fiatalok értékformálódásában egy sajátos, a XX. Század utolsó negyedének kelet-közép- európaiságából kinövő, korakapitalisztikus jellemzőkkel is terhelt tendencia. Alapja egyik oldalról egy speciálisan magyar, „nyitottan parszti” munka- ethosz, ami a protestáns etika több fontos elemét helyettesíti (néha magában is hordozza). Sajátossága, hogy felhalmozási törekvései döntően naturáliákra irányulnak ( ennyiben „paraszti”, kelet-európai), ugyanakkor ebben a felhalmozási körben a földtulajdon megszerzése a kiskertben maximalizálódik (ennyiben „nyitott”, nem befeléforduló). Másik alapja e korakapitalisztikus tendenciának az, hogy a jövedelem növelése érdekében egyetlen családi közösség igyekszik átfogni minél több jövedelemszerző szférát, és mindenféle egyéni és közösségi áldozat árán is ezek szimbiózisának harmonikus fenntartására törekszik. A saját erőből létrehozott biztosítás intézményei ezek: több lábon állunk, hogy ha bármelyiket kirúgják alólunk, a másikra támaszkodva a talajon maradhassunk. Így lesz ennek az értékrendnek a munkavégzési (és így strukturális) háttere is komplex, ahol a mezőgazdasági nagyüzemekben végzett munka elsősorban önfenntartó, másodsorban legitimáló és a városhoz fűződő formális viszonyt megalapozó, a háztájiban végzett munka és az ipari szakmunka ( az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt) elsősorban a felhalmozást segítő, a termények piacán való jelenlét pedig a városhoz való viszony tartalmi oldalát képező elemként funkciónál. Ez az értékrend alapvetően nem ideológiai alapokon működik, a lényegi összefüggések, célok többnyire meg sem fogalmazódnak az érintettek részéről, de „kívülről” sem ideologizálja senki ezt a magatartást. Teljesen a gyakorlatból táplálkozó, arra orientált és természetesen közvetve- közvetlenül külső praktikus kényszerűségek következtében kibontakozó tendenciáról van szó.

Az ezen az értékrenden felépülő orientáció komplex strukturális hátteréből egyvalami hiányzik:az értelmiségi státusz és lét. A teljesen szellemi foglalkozási dimenzió is csak adminisztrátor lányok szintjén van jelen (funkciójuk a szakképzetlen ipari munkához hasonló). Az értelmiségi mivolt értéke ebből a szerkezetből többnyire a gyakorlati racionalitás oldaláról záródik ki, lényegében kimondatlanul. Nincs idejük ezen szinte még gondolkodni se. Ebben az értékrendben a szociális tanulás bármelyik formája, így az iskola is, csak annyiban válik fontossá, amennyiben gyakorlati úton, lehetőleg jövedelem formájában hasznosítható. Az értelmiségi pályák pedig ma, különösen az első generációs perempozícióban ennek a kritériumnak egyre kevésbé felelnek meg.

A szellemi szférát ebben az értékrendben a szűkre szabott szabadidőben általában különféle pótlékok képviselik. A 30 évnél idősebb generációk számára mindenekelőtt a passzivitás ideális megtestesítője a televízió (de csak a „szórakoztató” főműsorok), a fiatalabbaknak (a házépítés megkezdéséig) a diszkó, újabban a videodiszkó. Hasonló funkciót tölt be tradicionálisan és újkeletűen is ebben az orientációban a vallás, amelynek elterjedése és hatásfoka az érintettek körében területi, életkori, életmódbeli differenciák mentén nagyon sokrétűen alakul.

Az anyagi szemlélet térhódításán belül mennyiségileg túlsúlyosnak minősítettük az eddig leírt orientációt, amely valóban tömeges. A mennyiségi túlsúlyt azért kell hangsúlyoznunk, mert a másik, kisebbségi tendencia hatása éppen az ifjúsági értékrendek formálódásában egyre nagyobb. Ez pedig egy, az előzőnél egyszerűbben leírható gondolkodásmód. Hiányzik belőle bármiféle munka-ethosz, jóllehet a képviselőinek tevékenységébe is bőven beleférhet a sok munka. De az alapelv itt már ideológiává is formálódik: minél kevesebb tanulási erőfeszítéssel és tudással, minél kevesebb munkával és minél kevesebb befektetéssel minél nagyobb jövedelemre szert tenni, lehetőleg bármi áron és a legrövidebb idő alatt. Ennek a szemléletnek a forrásai egyértelműek. Bizonyos státuszokban (főleg a vállalkozóknál) a külső körülmények kényszerítése folytán fokozatosan ilyenné alakul a gondolkodás. Ugyanis nincs garancia a hosszú távú, szolid üzleti kibontakozásra, így a hónapokon belüli meggazdagodás szűk utcája marad meg a siker lehetőségeként. Ennek az orientációnak a képviselői úgy jelennek meg a környezetük előtt, mint akik „két lábbal állnak a földön”. Ez igaz, de az is, hogy csak ott állnak. Éppenséggel a nyolcvanas évek sajátos magyar földhözragadtságával van dolgunk, amely kizár a hatókörében szinte mindenfajta imaginárius szférát, mindenfajta elvont eszmeiséget. Alkalmazkodó, aktualizált, ám lepusztult racionalitás az, ami ezt az értékorientációt motiválja. Jelenléte ma természetesnek vett mind a legális (első és második) gazdaságban, mind pedig a „fekete gazdaságban”.

Ifjúságunk társadalmi környezetének értékváltozási tendenciái között vitathatatlanul túlsúlya van az eddig jelzett folyamatoknak. De a változásokhoz tartozik az is, hogy csökken az ereje meghatározott hagyományos befolyásolási törekvéseknek. Egyrészről szinte kiveszőben van a kizárólagosan befele forduló, tisztán mezőgazdaságra orientált logikájú paraszti értékrend kiépítésének a szándéka, másrészt- főleg külső kényszerek hatására- visszaszorult a túlnyomórészt városi alkalmazotti kispolgári, de főleg a hatvanas években a szakmunkásközösségben is hódító tanulásorientált, tudáscentrikus, életstratégiájában „kiemelkedést” ígérő értékrend is.

Ma ennek az egész orientációs körnek két alapvető reakciója van. Az egyiket úgy jellemezhetnénk, hogy egyrészről maradtak, akiknek a cselekvés terén ma nincs alternatívájuk. Tehát szinte erőn felül vállalják a tanulásra orientált értékrend gyakorlati következményeit.(„taníttatás”). Nem kényszerül erre a szakmunkáskör nagyobb és az alkalmazotti kör kisebb része, akik nem csupán integrálódni tudnak a második gazdaságban, hanem hagyományozni is tudják ezt a pozíciót. Akik viszont „kényszerülnek megmaradni” a hagyományos tendencia mellett, értékformálódásukban dühödten fordulnak az újabb folyamatok ellen. Jóllehet ideológiájuk jelenségek, konkrét pozíciókat és életúttípusokat tart elvetendőnek, a helyzet számukra való „elmérgesedésével” egyre inkább befogadó alanyivá válnak egy általánosabb reformellenes demagógiának.

Míg ennek a felfogásnak döntő társadalmi bázisa a bérből és fizetésből élő szellemi dolgozók azon részéből kerül ki, akiknél a hagyományos értelmiségi értékrend tartalmi életforma-dimenziói nem honosodtak meg, addig a másik lehetséges reakció pont azoknál bontakozik ki, akik helyzetükből adódóan elsajátíthatták azt. Ebben a – társadalmilag szűk- körben is jelen van az értékformáló elem, hogy az ide tartozók jelentős része is kimaradt utóbbi éveink jövedelemfelhajtó tevékenységeiből, de már ez is sokuknál azért következett be, mert nem voltak hajlandóak, lemondani megszerzett tudásuk hasznosításáról. Ennek az értékrendnek a központi eleme egy igényszint léte. Egyrészről szakmai értelemben, ami jelenti valamilyen tudás megszerzésének és minél színvonalasabb realizálásának a szükségletét, továbbá végső célként kvalitásos szellemi termékek előállításának és fogyasztásának igényét. Másrészt létezik ilyen beállítódás közéleti értelemben, magába foglalva a társadalmi problémák iránti érdeklődést, sőt, politikai aktivitást, esetleg még közszereplésre vállalkozást is. Soknál erős a történeti motiváció szerepe, még többeknél újabban a gazdasági érzékenység dominál.

A fiatalok helyzetének alakulása

Korántsem állítom, hogy csupán ezek a tendenciák léteznek, de kutatási tapasztalataink szerint ezek gyakorolják a legnagyobb hatást a fiatalokra. A külső értékorientációs befolyásolási kísérletek vetélkedését döntően meghatározzák az ifjúságunk helyzetében előállt változások. Ezek lényegét két fő pontban foglalhatjuk össze: 1. átfogó folyamatok, 2. a fiataloknak életkeretet adó intézmények helyzete.

Az átfogó folyamatok közül kiemelkedik a társadalmi integráció egzisztenciális hátterének alakulása. A fiatalok többségének a beilleszkedési szándékait ugyanis a munkamegosztás rendszerébe kerülés feltételei orientálják. Nagy a szerepe a pályakezdés körülményeinek, ezután következik befolyásoló erőt illetően az anyagi lehetőségek későbbi alakulása és harmadikként a szakmai perspektíva. Utóbbinak a háttérbe szorulását a körülmények rendkívül gyors és folyamatos változása is indokolja. Túl gyorsan csökken fontosnak tartott szakmák presztízse és túl gyorsan emelkedik korábban háttérben lévő(és nem ritkán minimális képzettséget igénylő) tevékenységek ázsiója.

A pályakezdés a többség számára megnehezül. Különösen igaz ez a jövedelmeket tekintve, főleg az egzisztenciateremtés költségeinek ugrásszerű emelkedésével összevetve. Megnőtt és folyamatosan tovább nő a családi háttár szerepe a pályakezdésben, ami nemhogy csökkentené az amúgy sem csekély esélyegyenlőtlenségeket, hanem inkább tágítja a meglévő rést a szélső pozíciókban levő társadalmi csoportok között. A legfrissebb társadalmi gond ezen a téren a foglalkoztatottsági nehézségek egyre erősödő tendenciája, amely elsősorban területi előnyök és hátrányok szerkezetében jelentkezik, de egyre inkább bizonyos végzettségi- képzettségi típusokat is sújt, továbbá mind többször kombinálódik a területi hátrány a nemek szerinti diszkriminációval.

A pályakezdés után anyagi lehetőségeket két dolog befolyásolja jelentősen: a végzett munka jellege és a második gazdaságba való beágyazottsága. A szakképzetlen ipari munkánál rendkívül széles a kezdőfizetések skálája, bár számos területen egyre nő a pályakezdéskor kifizetett bér, hiszen a lassú modernizáció stabilan tart bizonyos kereseti tényezőket. Ám ezen a munkavégzési területen a legkisebb a keresetek későbbi dinamikája, minimálisnak tekinthető a különbség a kezdők és a régebben dolgozók között. Ennek ellentéte az értelmiségi pálya, ahol az általános devalválódási tendencián túl is a legalacsonyabbak a kezdő fizetések, és a mindenkori pályakezdők ötvenéves korukra érhetik el a szakma átlagát. A legkiegyensúlyozottabb a fiúk több mint felét felvevő szakmunkásszféra, ahol 15 és szükséges az átlag eléréséhez.

Sokkal bonyolultabb a helyzet a második gazdaságba való beágyazottságot illetően. Mára sok fiatal számára az egyik legfontosabb értékorientációs elemmé vált ez a tényező. Méghozzá azért, mert a struktúrában elfoglalt anyagi pozíciót aránytalanul nagy mértékben határozza meg. Ennek oka természetesen az, hogy az „első” gazdaságból nyerhető jövedelmek elmossák a kvalitás- és teljesítménybeli különbségeket, nem hierarchizálnak reálisan. Ezért léphet be az a bonyolult és a mai magyar nemzetgazdaság működése szempontjából oly fontos szféra, amit nagyfokú leegyszerűsítéssel nevezünk második gazdaságnak. Ellentétes mozgások és hatások összefüggésrendszeréről van szó. A fiatalok azonban anyagi lehetőségeik felmérésekor és az ezzel összefüggő értékválasztásuk során egyre nagyobb szerepet juttatnak a második gazdaság impulzusainak. Ez is egy olyan tényező, ami növeli a családi háttér integrációs szerepét, hiszen az itteni pozíciók egyik alaptípusa az örökölt státusz. Olyan második gazdaságbeli jövedelemszerzési módokról van szó, amelyeket csak az adott helyen, adott közegben lehet realizálni. A másik nagyobb típus a munka jellegéből következő jövedelemnövelési lehetőség, amely szintén kulcsfontosságú pályaválasztási ( és így értékválasztási) motiváció a mai magyar fiatalok számára.

Ez utóbbi típus szorosan össze is függ az egzisztenciális háttér alakulását befolyásoló harmadik tényező, a szakmai perspektíva alakulásával. A munkavégzési területek többségén ez a probléma meglehetősen leszűkül, hiszen nincs mód hierarchikus mozgásra, előrelépésre, így a perspektíva a megszerezhető anyagi javak mennyiségével és minőségével azonosul, szerencsés esetben a megbecsülés igényével párosul. A lélekölő munkáknál a korlátok objektívek. Ám a komoly tartalmi lehetőségekkel rendelkező, valamilyen kvalifikációt igénylő fizikai és szellemi munkáknál is komoly gondok vannak. A pályakezdés lendületét szinte mindenütt merev intézményi korlátok fogják vissza, az elméleti- politikai síkon oly sokat hiányolt innovációs készség erősödése a szervezetek többségénél várat magára. Ezek már az egyes pályára készülőknek is tudott dolgok, és az értékrend kiépülését korcsosító tényezőként funkcionálnak. Kiugróan jelentkeznek ezek a tünetek az értelmiséginek tekintett szakmáknál, ahol a szakmai perspektívához az oly sokszor emlegetett „értelmiségivé válás” is hozzá tartozna, ám ez már az alapozás során, a felsőoktatásban csorbát szenved, mert a hallgatók számára mindennemű információszerzés (köztük a szakmai gyakorlatok) során az rögzül tapasztalatként, hogy a szervezeteknek sokkal inkább szűk területekre specializált engedelmes alkalmazottakra van szükségük, semmint kreatív szakemberekre. Mindez visszaüt a gyakorlati-szakmai és az elmélet- közismereti tudnivalók elsajátítására irányuló igényszintre is, mivel a fiatalok tudják, hogy az oktatás során a könnyebb ellenállás irányába haladás nem jelent nekik közvetlenül gondot később a praxisban.

Ugyancsak már a beilleszkedés fázisában értékrendtorzító külső hatásként munkál a vezetővé válás folyamatának „becsülése”, illetve bizonyos alacsonyabb vezetői feladatok vállalásának hátrányos következményei. Itt jelenik meg negatív elemként az a késés, amely a vezetővállalás folyamatában egyre nagyobb lesz. Több generáció torlódik egymásra, így informális elemek dominálnak az egyik oldalon, perspektíválanságérzés keletkezik a másikon. Mindez csökkenti a fiatalok szemében a tartalmas munka, a nagyobb teljesítmény értékét, sőt, mind gyakrabban meg is kérdőjelezi azt.

Az értékátadó intézmények helyzete

Az ifjúság különböző csoportjainak értékorientációs tendenciáit konkrétan leginkább azoknak az intézményeknek a mindenkori állapota befolyásolja, amelyeknek elsősorban feladatuk az értékképzés és értékátadás. Természetesen nagyfokú elvonatkoztatásra van szükség, hogy általában szóljunk olyan társadalmi képződmények helyzetéről, melyek szociológiai realitásukban bonyolult struktúrákat képeznek. Mégis meg kell ezt tennünk, mert ténylegesen léteznek alapvető, általánosabb érvényű mozgások, melyek értékformáló hatása mélyen és hosszú távon épül be egy vagy több generáció értékrendjébe.

Ilyen folyamat ma Magyarországon a család funkcióváltozása. Az ifjúság értékorientációjának alaptényezője ez az átalakulás, hiszen a fiatalok többsége vagy még ( az eredet) vagy már (az új) családban él. Kétségtelenül válságtünetekkel kísért, nem kevés nemzedéki áldozattal küzdelem közepébe csöppennek be az ifjú generációk. Éppen a hagyományos értékátadó metodológia zárt rendszerének megroppanása az egyik legfontosabb mozzanata ennek a folyamatnak. A direkt szocializációs eszköztár háttérbe szorulásának következményeit többszörösen felerősítik a házasság intézményének válságból származó hatások. Ezért szoktunk a család értékorientációs erejének csökkenéséről beszélni. Vitathatatlan, hogy a tradicionális családi értékátadás több olyan alapvető bázisa, mint a szinte korlátlan szülői hatalom, az ezt demonstráló, nemritkán brutális, eszköztár, valamint egyfajta nagyon zárt normatív szorítás nagymértékben eltűnt vagy háttérbe szorul a mai családokban. Ugyanakkor a válások magas száma sok fiatalnál nem csupán a családi háttér mint támasz labilitását vonja maga után, hanem komoly orientációs vákumokat is teremt. Ugyanez vonatkozik természetesen a válással nem járó megbomlott légkörű családokra, sőt , azokra a formailag konszolidált közösségekre is, amelyekben teljesen hiányzik a bensőséges légkör. Mi adja akkor mégis az orientációs erőt? Mindenekelőtt a gyakorlat, a példa, és nyitottabb viszony élesebb kritikai szellemmel párosul, a megítélés önbizalma (alappal vagy anélkül) nő.

Legalább ennyire bonyolult és dinamikus viszony jött létre az iskola helyzetének változása és orientációs erejének alakulása között. Az oktatás négy évtizeddel ezelőtti demokratizálása, a zárt családi normativitással nagymértékben szembekerülő orientációs törekvések fiatalok tömeginél elért sikerei az értékképző-értékátadó erő intenzív növekedését hozták magukkal. Az ideológiai területen ily módon jelentkező vitathatatlan sikerek erősen aufklérista felhangú illúziókat tápláltak bizonyos társadalmi csoportokban az iskola környezetformáló erejének gyakorlati lehetőségeit illetően ( például esélyegyenlőtlenség csökkentése). Már az is csapást jelentett ennek a felfogásnak, amikor a várakozások illúzió volta kiderült. De az már az egész társadalomnak problémát okozott, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az oktatás objektív körülményeinek a követelményekhez viszonyított folyamatos romlása olyan változásokat hoz magával a személyi és tárgyi feltételekben, miközben az oktatáson kívüli szférákban az értékváltozási tendenciák meteriális vonulatainál utaltunk. Mindehhez csatlakozott a családi háttér megroppanásának szélesedése. Utóbbi annyiban okozott az iskolában zavart, hogy számtalan alapvető oktatási- nevelési célkitűzésük csak aktív családi közreműködéssel realizálható.

Az eredmény: az újabb és újabb évjáratok értékrend- formálódásában mind kisebb az iskola szerepe. Nem elsősorban egy-egy lényegében szakmai ismeretet tartalmazó információ elfogadása tekintetében, hanem általában. Például a tanulás, a belőle származó tudás érték voltát illetően. És egyáltalán, a társadalomra, a világra vonatkozó szemléleti összefüggéseket illetően. Ugyanis az ezekre vonatkozó értékátadási kísérletek megvalósításának eszköztára mind technikailag, mind tartalmilag egyre avíttabb lesz. Növekvő mértékben mond ellent a fiatalok élettapasztalatainak. Az így kialakult helyzetben az iskolai és családi orientáció konfliktus esetén ( akár manifeszt, akár látens formájáról van szó) még a csökkenő hatékonyságú családi erőfeszítés is egyre több esetben lesz eredményesebb, mint az iskolai. Hiszen kevésbé életidegen.
A következő intézményi kör az ifjúsági szervezeteké. Nem biztos, hogy mindig és mindenütt fontos értékorientációs közvetítők voltak és lesznek, de nálunk korábban és ma is ekként kezelték és kezeljük őket. Jelentőségük nem csupán a legutóbbi történelmi periódus folyamán mutatható ki, hanem a mai nemzetközi mozgásokban is. Ahol a társadalom szerkezeti tagoltságát ( ilyen a fejlett polgári demokráciák többsége), ott rendkívül nagy számú és hihetetlenül tarka hátterű lesz az ifjúságra orientált organizációk rendszere. Sokféle profiljuk és szemléletük szerteágazó világában van egy közös elem: amennyiben egy bármilyen profilú, legális és fiatalokat befogadó szerveződésbe ténylegesen önként integrálódott valaki a korosztályból, ezen a viszonyon keresztül realizálódik számára egy igen fontos és bonyolult politikai szocializációs mozzanat. Ez pedig a működő rendszer egyfajta legitimálódása az érintett tudatában. E szervezeteknek egyébként (funkcióik alapján) mindenütt nagyon széles körű értékrendformáló feladataik lennének. Közülük most mégis egyet emelek ki: ez pedig a sokat emlegetett politikai értékorientációs szerep. Megnöveli e szerepvállalás jelentőségét az a kutatási eredmény is, mely világossá teszi: a mai magyar család és az iskola a politikai tudatnak sem az ismereti, sem az érzelmi, sem pedig az akarati mozzanata tekintetében nem fejt ki komolyabban alapozó és formáló hatást. Így az igényeknek úgyszólván a teljessége koncentrálódik az ifjúsági szervezeteknél, amelyek azonban több okból sem képesek megfelelni ezeknek a várakozásoknak. Az iskolai keretekben működő szervezetek oly mértékben épülnek össze a nekik helyet adó intézménnyel, hogy annak minden, már jelzett presztízsveszteségét magukra kell venniük. De ezen túlmenően is több funkcióteljesítési hiányossággal küzdenek, amelyek fölöttébb korlátozott hatékonyságúvá teszik politikai értékközvetítő szerepüket. Különösen szembeötlőek a metodológiai problémák. Ily módon nagyon gyakran nem képesek megküzdeni tagjaik sokszor felszíni tapasztalatokból építkező elképzeléseivel, beállítódásaival, hiszen felkészületlenek a valóság talaján álló, nagyobb értékorientációs erő kifejtésére.
Röviden érintenünk kell két nagy tudatformáló szférát, amelyek fontos és hosszú távú értékorientációs erők a társadalomban. Az egyik a közművelődési intézményrendszer, a másik a tömegkommunikáció. Jelenlegi sorsuk és perspektívájuk alapjában ellentétes tendenciájú az ifjúság befolyásolásában. Nagy vonalakban ez akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy a két dimenzió elemei sűrűn átcsúsznak egymásba, sőt, az új technikai eszköztár megjelenése ugrásszerűen növeli meg a keresztezési pontokat (lásd: videotechnika). Bár tudjuk, hogy az ifjúsági életszakasz első fele az élet leginkább „mozifogyasztó” periódusa, és hogy a 16-20 év körüli fázisban néznek a fiatalok legkevésbé televíziót, összességében mégis messze elmarad az iskolai végzettség növekedésének ütemétől a tradicionális közművelődési intézmények ( színház, könyvtár, múzeum, művelődési ház) látogatásának, a csak ott megszerezhető élmények elsajátításának a mértéke a fiatal korosztályoknál. Még szomorúbb a kép, ha mindezt a társadalmi struktúra és még inkább a területi megoszlás szempontjából vizsgáljuk. Viszont a másik oldalon ott áll a tény: a mostani évjáratok már a televízión, annak is a tömegek által fogyasztott kommersz műsorain nőttek fel. A fiatalok nagy tömegeinek vált szinte kizárólagosan közösségi „szórakozásává” a videodiszkó, ahonnan a táncbeli szünetek lehetséges kommunikációját is kiölte már a képernyőre meredése. Külön figyelmet érdemlő sajátosság, hogy a fiatalok túlnyomó többsége egyáltalán nem „fogyasztja” a tömegkommunikáció kortárs-műsorait. Egyrészt mert sugárzási időpontjaiban más elfoglaltságaik vannak, de még inkább azért, mert nem érzik úgy, hogy azok valóban őket érdeklő témákkal foglalkoznának, és főleg nekik szóló módon.

Sajátos helyzetű intézménye az ifjúsági értékorientációjának az egyház, pontosabban a vallási szerveződések szövevényes rendszere. Nem csupán az elmúlt évtizedekben megélt történelmi sorsa speciális, hanem mai „ félhivatalos” szocializációs intézményi státusza is. A vallásos gondolkodásnak a fiatalokra gyakorolt hatásáról ma ellentétes vélemények látnak napvilágot. Ifjúsági értékorientációs vizsgálatain igazolják azokat a szakkutatási eredményeket, melyek szerint megtorpant az utóbbi fél évtizedben a korábbi időszak intenzív szekularizálódási üteme, vagyis lényegében stagnál. Ez a mennyiségi viszonyok alapadata, mögötte megbúvik az az összefüggés, hogy a fiatalok mintegy egyötödénél beszélhetünk társadalomtudományi értelemben ateistának minősíthető gondolkodásról, az érintett korosztálynak a fele világnézetileg tisztázatlan kérdéseket hordoz magában, gondolkodásában vagy cselekvésében jelen vannak a vallási szféra különböző súlyú elemei, de az őt körülvevő világ problémáinak a kezelésében túlnyomórészt egyfajta materializmus jellemzi a nem hívő ember meggyőződését. A fennmaradó nem egészen egy harmad tekinthető tartalmi vonatkozásokat illetően is vallásosnak. Azonban ez utóbbi csoport értékelésekor egyértelmű tapasztalatként kell leszögeznünk, hogy e bonyolult fogalom alapelemei közül sokkal inkább a rituálé a domináns náluk, semmint a hit. Ugyanis a vallás felé fordulás nem kis mértékben függ össze a környezeti problémák közül a szocializációs intézmények egyes válságjelenségeivel, a közösséghiánnyal. Ezért nőtt meg a kisegyházak, szekták, de főleg a bázisközösségek vonzása, míg a nagyegyházakban egyes emberek új típusú kezdeményezései, a támasz nélküli kallódók befogadására irányuló, téblábolók összehozását célzó törekvések működnek hatékonyan. Ami a strukturális hátteret illeti, a tényleges vallásosság komolyabb arányokban egyrészt a vidéki perifériák halmozottan hátrányos helyzetű rétegeinél (ellentétben a hasonló városi csoportokkal), valamint a főleg városi szellemi foglalkozásúak egy részénél hagyományozódik az ifjabb generációkra intenzívebben. A materiális értékorientáció által intenzíven átjárt és gyarapodó nagy tömegű csoportoknál változatlanul egyértelműen szekularizációs tendenciák érvényesülnek, a szülői generációnál fellelhető formális elemek a fiataloknál már csak minimális számú demonstratív ténykedésre (egyházi esküvő, keresztelő) szorulnak vissza.

A kifejezés logikája miatt végül, de egyáltalán nem utolsósorban kell szót ejtenünk a kortárs csoportok értékorientációs szerepéről. Korábban is mindig komoly szerepük volt ezeknek a szerveződéseknek az ifjak értékrendjének formálásában. Ma azáltal kerülnek kiemelt pozícióba, hogy az utóbbi időben éppen e befolyásoló közeg értékorientációs ereje nőtt meg a leginkább. Mindez látványosabbá vált a legfőbb „hivatalos” intézmények hatékonyságának csökkenése által (amellyel bizonyos mértékig össze is függ). Tény, hogy a mai nyitottabb ifjúsági életforma szükségszerűen megnöveli bizonyos kortárs csoportok szerepét. Át is formálódnak a viszonyok egyes intézményekben. Így például az iskola mint hivatalos fórum hatásának csökkenése nem jelent például egy középiskolás osztály mint a fiatalok kortársi közösség erejének csökkenését, sőt, a tapasztalatok éppen az ellenkezőjére utalnak. Kiemelkedő változásokkal azonban főleg az ún. spontán csoportoknál találkozhatunk. Nem feladatunk az a bonyolult és vitatott kategóriát elemezni, csupán néhány mozzanatot villantanék fel a kérdéskörből. Az ilyen csoportok létrejötte mögött mindig bizonyos korosztályi igények feszülnek. Igaz ez a leglátványosabb és legtöbb vitát kiváltó spontán csoportok, marginális szerveződések esetében is. Ezek a peremjenségek fontos hiányok jelzései, kielégítetlen igények helyetti pótlékkeresések fórumai, egyben komoly értékrendi kiürülés kimutatására is alkalmasak. Létrejöttük forrásaiban az intézményi hatástalanság ( család megroppanása, nagyarányú iskolai lemorzsolódás, hiábavaló támaszkeresés) jelen van, méghozzá komoly mértékben. Egyes típusoknál (narkós-drogos, spontán bűnöző, régebbi csöves maradványok) a biológiai és a társadalmi reprodukciónak olyan mértékű leépülése következhet be, amely mind az egyén, mind a csoport szempontjából társadalmilag veszélyes és határozottan értékromboló. Nagy gond, hogy ennek az értékromboló tendenciának ma növekszik az orientációs ereje, mert több ( és mind fiatalabb) ifjú ember kerül olyan helyzetbe környezetével való viszonyában, perspektívájában, hogy vonzóvá válik számára a nyilvánvaló kiürültség, egyfajta nihil. Hasonlóan szomorú, hogy nem jelentéktelen számú fiatal él olyan háttérnélküliségben, hogy egyedül ezekben a csoportokban talál számára emberinek tűnő közegre, így egyetlen cél és érték számára a köréjük integrálódás.

Ugyanakkor a spontán kortársi szerveződéseknek nem csupán a marginális formája létezik. Sőt, hivatalos szocializációs intézményekben az érintettek akaratától függetlenül létrehozott kortárs csoportokhoz képest keresztbe szerveződnek a hagyományos (baráti, haveri, sportoló, játszó, szórakozó) formák. De értékszerveződési folyamataink szempontjából egyre figyelemreméltóbbnak tűnnek azok a viszonylag új organizációk, amelyek főleg annak az értékorientációs tendenciának felelnek meg, amit valódi értelmiségi megközelítésként írtunk le a környezet befolyásoló irányzatai között. Az ott leírt értékekkel harmonikusan fér meg ezeknél az ifjúsági spontán csoportoknál egy új típusú társadalomszemlélet. E csoportok tagjait vitathatatlanul jellemzi az alternatív politikai gondolkodás, a környezetvédelmi ideológia, a lokális társadalmi közeg problémái felé fordulás, a fegyverkezésellenesség. Mindennek közéleti megjelenítését a csatornákba terelt és erősen megmerevedett hivatalos intézményi formáktól bizonyos távolságra húzódó, azokhoz képest autonómabb, az alulról szervezettség érzését keltő megoldásokban tartják megfelelőnek a csoporttagok. Mindez részükről korántsem jelent marginalizálódási igényt, cél és érték számukra, hogy bekapcsolódjanak a nyilvánosság körforgásába, hallassák hangjukat. Kiindulási alapjaik és végső megjelenési formáik sokrétűek, közművelődési egyesületektől öntevékeny középiskolás szerveződéseken keresztül a legtipikusabb formának tekinthető egyetemi körökig terjednek. Tagságuk azonban nem csupán abból a szűk körből toborzódik, amit a szervezeti formák sejtetnek, hanem szélesebb ifjúsági közegből. A tanulók mellett az aktív fiatal értelmiségiek, közéleti érdeklődésű szakmunkások is felbukkannak bennük, éppúgy, mint helyüket kereső szabadfoglalkozásúak, nem igazán integrálódott érdeklődő fiatalok a szakképzetlen munkaterületekről. Szűk, de intenzíven gondolkodó fiatal csoportok ezek, az ár ellen úszva, de valószínűleg növekvő hatással, szerepvállalással.

Nem ejtünk szó most olyan fontos értékorientációs intézménye működésérő, mint például a hadsereg vagy a sport és a zene világának szerveződései, melyek fiatalok tízezreinek érzékeltetésére és közvetetten általánosuló hatásaik elemzésére nincs most terünk.

Foglaljuk össze, hogy a fő meghatározó dimenziók különböző elemei végül is milyen átfogóbb orientációs vonulatokat hoznak létre és mozgatnak a továbbiakban. Mennyiségileg messze túlnyomó többséggel formálják a fiatalok értékrendjét a szigorúan materiális gondolkodási alapon álló orientációk. Ma jelentősebb a „felhalmozó” jelzővel illetett magatartásforma hatása, amelyet a pályakezdés egzisztenciális problémáinak erősödése is növel, ebben az irányba segíti a mozgást az iskola és az ifjúsági szervezetek orientációs erejének csökkenése is. Ugyancsak mindjobban növekszik (az előző rovására is) az általam „földhözragadt”-nak nevezett tendencia hatása, melyet támogat az agyagi lehetőségek alakulása, a hangsúlyok áttolódása a második gazdaságba, a családi tapasztalatok rendszere, sőt a szakmai perspektíva beszűkülése is. Mindez összekapcsolódva az iskola és az ifjúsági szervezetek problémáival vaskos depolitizálódáshoz vezetett.

A fiatalok szűkebb körét érintik a szellemi indíttatásúnak minősített orientációk. Változatlanul létezik, de jócskán megcsappant a tanulásorientált tendencia, amelyet gyengít az iskola megroppanása, a szellemi munkák devalválódása. Finomabb befolyásolási irány az életformájában is értelmiséginek nevezett gondolkodás, mely lényegében viszonylag szűk kör önreprodukcióját biztosítja az értékrend területén is. Sajátos lecsapódása ennek az orientációnak a „posztmateriális” szemléletű ifjúsági spontán csoportok kialakulása.
Külön kell szólnunk a halmozottan hátrányos helyzet hatásáról. Innen szűk sávban van kitörési mód a felhalmozó értékrend elsajátítása révén, de egyre növekszik egy perspektívátlan, spontán marginalizálódás értékkiürüléshez vezető folyamatának az esélye. Szűkebb sávban, de ebben a körben is bizonyos szellemi szférákban jellemző a fiatalok értékformálásában a vallás térhódítása.

A fiatal értékorientációjában tehát az elmúlt évtized minden fontosabb társadalmi- gazdasági folyamata és problémája különböző közvetítéssel lecsapódott. Ez több negatív, mint pozitív tendencia számára adott impulzust.