Definícióként elfogadható, hogy az ifjúsági életszakasz akkor kezdődik, amikor a teljes körű gyermekkori védettség periódusa lezárul, és akkor ér véget, amikor az illető számára befejeződik az önálló egzisztencia megteremtésének a folya­mata. E szerint bizonyos szempontból nálunk a társadalom túlnyomó többsége egész egyszerűen örökifjú marad, tehát nem tud kilépni az ifjúsági státuszából meghatározott egzisztenciális korlátok miatt. Az azonban egy egészen más kérdés, hogy értékorientációs szempontból ez a probléma hogyan csapódik le, hogy a „fiatalnak lenni" tudata értékorientációs összefüggésekben hogyan jele­nik meg. Ebben a tekintetben nagyon érdekes kutatói tapasztalatokról számol­hatok be.

Amikor mi még csak politikai szocializációs vizsgálatok szempontjából próbáltunk meg gyökeret verni az ifjúságkutatásban, akkor úgy tűnt számunkra, hogy Magyarországon nagyon sokáig marad fiatal mindenki, mert akkor az állampolgári státuszukban vizsgáltuk a magyar fiatalokat. Valóban, állampol­gárként soká nőnek fel Magyarországon a fiatalok, többnyire nem is nagyon hagyják őket igazán felcseperedni. Ha egy másik oldalról nézzük ezt a kérdést, nevezetesen arról az oldatról, hogy az egzisztenciális problémák nyomása mint felnőtt gond és az ifjúsági lét felszabadultságának a vége mikor tör rá Magyar­országon a fiatalokra, azt látjuk, hogy a túlnyomó többségükre bizony az önálló élet- és pályakezdés első pillanatától hihetetlenül nagy teher hárul. A fejlett országok ifjúsága pontosan azért, mert azt a bizonyos önálló egzisztenciaterem­tési szakaszt egy viszonylag természetes folyamat során mintegy 25 éves kora körül lezárja, a későbbiekben még nagyon sok tekintetben ráér fiatalnak ma­radni. A magyar fiataloknak igen korán meg kell öregedniük, mert abban a pil­lanatban, ahogy az önálló élet, a pályakezdés számukra problémaként megjele­nik, már a felnőtt lét totális nyomasztó hatása nehezedik rájuk.

Nagyon nehéz egységesen megfogalmazni, hogy az értékorientációs folya­mat szempontjából ki miért, hogyan, meddig fiatal. Ha az állampolgári lét, az állampolgári státusz szempontjából nézzük ezeket a folyamatokat, akkor való­ban egy igen erőteljes történelmi infantilizálódással találkozunk a magyar tár­sadalomban, hiszen nagyon hosszú időn keresztül a vezetővé válás folyamatá­ból, a valódi döntési jogokkal felruházott politizálás jogaiból kizáródik a fiata­lok jelentős többsége. Másik oldalról viszont éppenséggel egy igencsak korán felnőtté váló társadalommal állunk szemben.

Néhány gondolat az értékorientációs folyamatokról

Értékorientációs folyamatokon nagy általánosságban természetesen az érték­rend kiépülésének a folyamatát értettük. Valójában a szocializációs folyamat egészének egy meghatározott oldaláról van szó az értékorientációs folyamatok esetében. Arról az oldaláról, amelynek során az értékrendet ki kell építeni egy társadalomba beilleszkedni akaró fiatalnál, illetve ezeknek a fiataloknak a nagy tömegeinél. Másik oldalról azonban mi egyáltalán nem választottuk le ezt az értékorientációs folyamatot a társadalmi újratermelési folyamatról. A társa­dalmi újratermelődési folyamat alapintézményében kell keresnünk az érték­orientációs folyamat lényegét is. Úgy vélem, hogy ezeknek az intézményeknek a mindenkori állapota határozza meg lényegileg azokat a befolyásolási mecha­nizmusokat, amelyeket az ifjúság értékorientációs folyamataiként értékelhe­tünk. Azokat az alapvető mozgásokat, amelyek ezeknek az intézményeknek az értékorientációs erejében változásként jelennek meg, azokat kell elsősorban fel­tárnunk ahhoz, hogy valamit hozzá tudjunk adni a fiatalok értékrendjének for­málásában részt vevőknek a tevékenységéhez, munkájához. Ahogy a társadalmi újratermelési folyamat új intézményként jelent meg és jelenik meg, ugyanúgy az értékorientációs folyamatokban is mindenekelőtt a galádnak a működését, a családnak a tevékenységét tekintik sorsdöntőnek. Ebből a szemponthól alap­összefüggésnek tartom, hogy az utóbbi másfél-két évtizedben a magyar társa­dalomban jelentősen felerősödött a családi háttér szerepe. Mondhatnám azt is, hogy volt néhány olyan évtized már a közelmúlt magyar történelmében, amikor úgy gondoltuk, hogy a származásnak a jelentősége fokozatosan eltüntethető a társadalmi mozgásokból. Ma azt kell mondanunk, hogy a társadalmi beillesz­kedésben a „hova születtünk" kérdése újra igen nagy jelentőségre tett szert, vagy legalábbis ismét tudomásul vesszük, hogy ennek nagy a jelentősége. Való­színűleg mindig is szerepe volt, csak ideológiai és egyéb más politikai okok következtében ezt a problémát figyelmen hagytuk. Természetesen az, hogy a szárinazás jelentősége nagy társadalmi beilleszkedés szempontjából a mai magyar fiatalok számára, ez nem jelenti azt, hogy egy feudális értelemben vett összefüggésről van szó. A „hova születtünk” kérdése alapvetően két egy­mással igen szoros kapcsolatban levő dimenzió tekintetében kulcsfontosságú a fiatalok számára. Egyrészt amiről eddig volt szó, vagyis hogy milyen csa­ládba születtünk. Másrészt pedig – és azt hiszem, hogy a lényegi összefüggése­ket illetően a magyar társadalomban ez sajnos még fontosabb is -, hogy hol van az a család a magyar társadalomban területileg is. Meg kell mondanom pl. a fejlett országokban élő kutatókkal folytatott kommunikációban számunkra meglehetősen komoly tehertétel azt megmagyarázni és azt értékeltetni, hogy egy ilyen kisléptékű országban, mint Magyarország, a területi előnyöknek és hátrányoknak egy olyan hihetetlenül differenciált, bonyolult és sok embert tragikusan sújtó rendszere tud működni, mint ami ma működik.

Önmagában azzal, hogy a társadalmi struktúrában formálisan elhelyezem az egyént és a családot, ahova beleszületett, akkor még az ő helyzetét ezzel nem tudtam jellemezni. Még azt is hozzá kell tenni, hogy ezt a társadalmi struktu­rális pozíciót hol foglalja el, milyen területi összefüggési rendszerben. Az egy más kérdés, hogy most én is dobálózok ezzel, hogy társadalmi-strukturális pozíció, miközben azt hiszem, hogy az a bizonyos társadalmi megismerési folyamat, amiről itt már nagyon sok szó esett, az talán éppen a mai magyar társadalomstruktúra valóságos megismerésében tart nagyon az elején. A mai magyar társadalom szerkezetét valóban szociologikus, tartalmi érvrendszerrel megragadni elképesztően nehéz, és hihetetlenül bonyolult. Azért is vált kulcs­fontosságúvá, hogy az. újratermelési folyamatokat és ezen belül az értékorientá­ciós folyamatokat a családon keresztül elemzik és értékelik, mert a magyar családtömeg belső struktúrájában valamivel egzaktabban, egyszerűbben és egyben érthetőbben tipizálható, mint az egyedekből épülő társadalmi struktúra.

Ez vezetett el bennünket odáig, hogy az értékorientációs folyamatok elem­zését ezeken a családtípusokon belül próbáltuk megoldani és elvégezni. Persze, ez további problémát is felvet hiszen a családtömeget mindenki a saját kutatási szempontjai szerint tipizálja. Én négyféle családi értékorientációs modellt kü­lönböztetek meg: felhalmozó, vállalkozó, tudásra orientált és halurazottan hátrányos helyzetű modellek.

A felhalmozási modell kapcsán röviden arról is szólni kell, hogy a család értékorientációs szerepe egzisztenciális összefüggésekben a fiatalok számára hogyan eszkalálódott az elmúlt évtizedekben.

Ha a családi háttér jelentőségét nézzük, akkor azt mondhatom, hogy a hatvanas évek végén az értékorientációs folyamatban elsősorban mint pálya­választási háttér és nagyon erős orientáció jelent meg a család, természetesen a területi összefüggésekkel kombinálva. A hetvenes évek első felétől, amikor az új típusú és rengeteg sajátossággal rendelkező magyar felhalmozási folyamat elindult, akkor rendkívüli módon erősödött a családi értékorientációs háttér­ben a vagyoni viszonyok szerepe. Rácsatlakozott a pályaválasztási befolyáso­lásra az a tény, hogy milyen vagyoni háttérrel rendelkezett az a család, amely befolyásolta a fiatalt. A hetvenes évek végétől kezdve a család értékorientációs befolyásolásában egy újabb döntő tényezővé vált, hogy a második gazdaságban az adott család milyen pozíciókat foglalt el.

Lényeges elemmé a fiatal társadalmi integrációjában, és ebből következően értékorientációjában az, hogy a család tud-e örökölt második gazdaságos pozí­ciót biztosítani a fiatalnak vagy nem. Mert amennyiben nem, úgy a fiatalnak magának kell ezt a második gazdaságos pozíciót kivívni. Ez tőle egyrészt hihe­tetlen energiákat vesz el, másrészt nyilvánvaló, hogy ha valaki maga szerez magának második gazdaságos pozíciót, akkor ott legalábbis egy meghatáro­zott ideig perifériális helyzetben van, tehát a jövedelem, a haszon Tekintetében is feltétlenül hátrányban van az örökölt második gazdaságos pozícióval rendel­kezőkkel szemben.

Végül most, a nyolcvanas évek második felére a családi háttér hatásmecha­nizmusaiban és értékorientációs befolyásolásában már messzemenően nemcsak a pályaválasztás elvi összefüggése lett fontos, hanem az elhelyezkedés lehetősé­gének a biztosítása. Tehát az, hogy valaki munkához jut vagy nem jut munkához, ez is elkezdett egyre inkább családi háttérfüggővé válni. S a közeljövőre felvá­zolt erős munkanélküliségi perspektívában szemlélve ez a hatás viharos erősség­gel növekszik. Ez az elhelyezkedés lehetőségét tükrözi, nem a minőségéi, általá­nos összefüggésekről van szó, amelyek természetesen messzemenően nem ugyanolyan érvényűek a különböző területeken elhelyezkedő különböző család­típusoknál.

A vállalkozói családmodell kialakulásának – az előbbiek mellett – a kedvez, hogy a közvéleménynek fogalma sincs arról, hogy a vállalkozások, vállalkozási kísérletek mintegy 70 százaléka Magyarországon bukással végző­dik. Mert a társadalom csak a 30 százalék sikert látja, és benne azt a magatar­tást, azt a mentalitást, amit követendőnek tart. Ebből következően a fiatal gene­ráció számára értékorientációs erőként cz a mentalitás jelenik meg, és rettene­tesen fogékonyak rá. Különösen azok a gyerekek, akik sikertelen családi hát­térből jönnek, mert keresik az ellenpólust. Keresik azt a példát, ami sikeres. Ha látják a sikert és látják annak a nagyon is egyértelmű eszköztárát, akkor számon kérik ezt az eszköztárt.

A harmadik értékorientált modell a tudásra, tanulásra orientált család. De azt kell mondanom, hogy ez is kényszerpálya. Ma tudásra, tanulásra az a pancser neveli a gyerekét, aki sem felhalmozása, sem vállalkozásra nem képes. Tehát tudja, hogy gyereke számára ez az egyetlen útja a társadalomba való integrációnak. Csakhogy, így önmaga is fölvállalja a legdrágább szociali­zációs modellt, amit hétköznapi kategóriával taníttatásnak nevezünk. Nagyon jól tudjuk, hogy az ingyenes oktatás szisztémájában hallatlanul drága a tanítta­tás, arról nem is szólva, hogy milyen az értelmiség társadalmi helyzete.

A negyedik modell, amely szükségszerűen adódik a magyar társadalom jelenlegi állapotaiból, a halmozotton hátrányos helyzetű család. Ahol a társa­dalmi pozíció önmagában adja a családi értékorientált modellt is. Ebben a körben nem kell a dolog mennyiségi összefüggéseire kitérni, nagyjából mindenki tudja, hogy a magyar társadalomban bizony igen-igen sok a halmozottan hátrá­nyos helyzetű család, s számuk egyre nő. Ami nagyjából kiszámítható, az ide vonatkozó kutatásokból, hogy 400 ezerrel többen élnek ilyen családtípusban, mint fél évtizeddel ezelőtt. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor a mi szocializ­musunk valósítja meg minden polgári szociológus rémálmát: a kétharmados társadalmat, ahol a társadalmi újratermelési folyamat a kétharmadot képes magával vinni, és egyharmadot leszakít és nem törődik vele.

A halmozottan hátrányos helyzetű családok értékorientációs folyamatai­ban két nagy tendenciát láthatunk. Az egyik tendencia az, amelyik a kitörés szándékát állítja a családi értékorientáció középpontjába, a másik a beletörődő. A kitörés aránya azonban nagyon alacsonynak tűnik. A közelmúltban egy erre vonatkozó felmérés az iskolázottság szempontjából egy 17 százalék kitörési arányt tudott felmutatni, olyan alacsonyra állított mértévet, hogy aki elvégezte az általános iskolát és utána megpróbált valamilyen szakmatanulás irányába el­mozdulni, az már kitörésnek számított. A halmozottan hátrányos helyzetű családtömegben lényegében a gyerekeknek az 50 százaléka nem végzi el az általános iskolát.

A másik, a beletörődő típusnál két irányt láthatunk. Az egyik a konszoli­dáltan rezignált, a másik fokozatosan devianciába csúszik át, aminek megint számos fajtája van – ez köztudott.

Témánk során feltétlenül szólni kell még az iskoláról, annak értékorientáló szerepéről. A családhoz képest sokkal erőteljesebben csökkent az iskola érték­orientációja, csökkent az iskolának a tudás, tanulás értékét elfogadtató ereje: Szerepe van ebben annak is, hogy a különböző családtípusok milyen érték­orientációs viszonyban vannak az iskolával. 1-Ia a felhalmozó családot nézzük, itt a konfliktus abból származik, hogy talán egy meghatározott szint felett nem akarja bejátszani az oktatási mechanizmusba a gyerekeket, és nagyon könnyen eltűri azt is, hogy az akófokú oktatásban részt vevő gyerekek is másodlagosnak tekintsék a tanulási folyamatokat. Nem ösztönzik a gyerekeket, ha pedig a megroppant helyzetű iskola az eddigieknél sokkal több feladatot próbálna át­hárítani a családra, és a család azt nem veszi át, akkor a gyerek kibújik az egész alól, mert mind a két helyen feloldották a kötelezettségvállalás alól.

A vállalkozói családnál más a helyzet. A vállalkozói modell értékorientá­ciója szintén tudásellenes, bár ez történelmileg paradoxonnak tűnik, mert az lenne a logikus, hogy nagyobb tudás nagyobb hasznot hoz a vállalkozásnak: Ez persze a klasszikus vállalkozásra igaz, és nem a mai magyarra.

A tudásra, tanulásra orientált modellben felnövő gyerekek szüleinek éppen az a legnagyobb csapás, hogy ha egy milliomos költözik a szomszédba, mert a gyerekek rögtön érveinek: Jancsi bácsinak milyen jól megy, a szülőknek meg a sok tanulással is csak ennyi jutott. Van aztán a vállalkozóknak egy olyan rétege is, amelyik szinte az egész magyar társadalmon kívül helyezheti magát, a kezükben levő anyagi erők következtében. Így aztán az oktatási rendszert is szórakozási eszköznek tekintik. Mert hallottunk olyan vállalkozót, aki egy inter­júban elmondta, hogy ha a gyereknek az a mániája, akkor „befizetem az egye­temre". Pusztán azért, mert a gyerek be akart kerülni, és szerinte mindenhova és mindent „be lehet fizetni".

A tudásra, tanulásra orientált galád pont ellenkező okból van konfliktus­ban az iskolával, mint az előző kettő. Szerinte az iskola nem nyújt annyit, hogy később a gyerek elérhetné azt a tudás- és végzettségszintet, amit a család akar.
Végül a halmozottan hátrányos helyzetű családmodellel kapcsolatban az iskolai értékorientáció a tehetetlenség állapotában van.

Megjelent: Ifjúsági Szemle 1988 67-70.p.